Jogosan érzem magam kevesebbnek?

Szeretjük egymást, jól kijövünk, de van néhány dolog, amiről inkább nem is szeretek beszélgetni vele, annyira eltérnek a tapasztalataink.

A párom szerető, támogató családban nőtt fel, diplomás szülők, jó anyagi helyzet, nem volt kérdés, hogy őt is támogatják mindenben. 27 éves koráig otthon élt (23 évesen diplomázott, utána dolgozott), leadni nem kellett, a szülők jómódúak.

Jó végzettsége lett, olyan munkája, amit szeret, és nem aggódik amiatt, ha egyszer elvesztené az állását, mert idézem "már másnap legalább 6 új munkáltató könyörögne az ajtóban, hogy szerződjön le hozzájuk". Így, hogy állása van is folyamatosan kapja az ajánlatokat innen-onnan, kapkodnak utána (IT szféra).

Ezzel szemben az én szüleim szakmunkások, az össz, amit láttam otthon, hogy a fizetés, amit keresnek, éhenhalni se elég, 2 állásban dolgoznak, hogy legalább rezsire legyen, így is voltak olyan időszakok, hogy úgy kellett kölcsönkérni (egyikük sem iszik, vagy dohányzik), bár szerencsére azért nem gyakran.

19 évesen mehettem isten hírével, mert továbbtanulásra nem volt pénz, vidéken nem volt munka.

Dolgoztam mindenféle alja helyen, rettegtem a főnökeimtől, rettegtem, hogy egyszer elbocsátanak, hogy nem lesz pénz az albérletre, hogy soha nem lesz normális életem.

Suli mellett dolgozom, de tudom, hogy ha esetleg valami csoda folytán el is jutok a diplomáig, akkor is annyit fogok keresni egy hónapban, amennyit a párom egy hét alatt, egyetem alatt meg pakolhatom az ásványvizet a szabadnapjaimon borravalóért.

A párom családjában a dédszülőkig visszamenőleg mindenki diplomás (mérnök, fizikus, és hasonlók), míg az enyémben a szüleim voltak az első generáció, akiknek sikerült eljutni az érettségiig.

Nagyon szeretnek a szülei ill mindenki a családban, mondhatni, több törődést kaptam onnan a 6 év alatt, mint otthonról a 19 év alatt (a saját családommal akkor normalizálódott a viszonyom, amikor elköltöztem, azóta már szinte jónak nevezhető), de ez sajnos nem segít az állandó kisebbségi érzésemen.

Az egyetemen nem megy minden úgy, ahogy szeretném, ott rontottam el, hogy első évben munkába jártam iskola helyett, és emiatt csúsztam, nem biztos, hogy be tudom hozni. Rettegek, hogy újra be kell adnom, inkább ugornék a kútba. Egyszerűen szégyellem az életem.

-lány-