Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Harminc évesen túlkoros lennék az egyetemhez?

Figyelt kérdés
Két hónapja vagyok együtt a barátommal, aki nem lelkesedik az ötlettől, hogy ismét egyetemre járjak ősztől. Beadtam a jelentkezésemet egy mesterképzésre, amely az enyhébb szabályoknak köszönhetően mindössze 10 hónapos képzést jelent, havonta két szombaton kell járni órákra. Úgy gondolom ez egy olyan lehetőség, amivel élni kéne... Ő nem így látja, szerinte harminc évesen már a családalapításra kéne fókuszálnom, nem örülne neki, ha a tanulás miatt kevesebb időnk jutna egymásra. A tandíjról nem is beszélve, szerinte 600 ezer forint irreálisan nagy összeg... Hozzátettem, hogy nem várok tőle anyagi segítséget (korábbi megtakarításomból fizetném ki), de megértést, türelmet igen, lássa be, hogy ez fontos nem csak magam miatt, hanem később mindkettőnk javára válna, ha egy jobb álláslehetőséghez jutnék a papír által. Jelenleg bérminimum mellett dolgozok diplomával, de nem a képzettségemmel kapcsolatos munkát végzek, ami nagyon zavar. Barátom szakmunkás végzettségű, remek szakember, aki úgy látja, hogy diploma nélkül is lehet boldogulni.
2019. febr. 13. 13:37
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
94%

Bsc-n is volt nem egy csoporttársam, aki x gyerekes anyuka, és 30 fölött döntött úgy, hogy továbbképzi magát.

Apukám 55 évesen tervez beiratkozni.

Baromság, hogy túlkoros lennél, egyszerűen csak visszahúz a pasid, mert egy gyökér, már bocsi.

Párom is szakmunkás végzettségű, és úgy látja, hogy diploma nélkül IS(!) lehet boldogulni. És? Ettől még úgy van vele, hogy ha én szeretném képezni magam tovább, akkor éljek a lehetőséggel, és tegyem meg, amitől úgy érzem, hogy jobb lesz. Amikor felmerült, hogy x év munka után tanulnék újra valamit, akkor csak biztatott és motivált.

Borzasztó lehet olyan emberrel együtt lenni, aki csak visszafog...

2019. febr. 13. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
100%
Egyáltalán nem késő. Én 36 évesen kezdtem a másod diplomámat, gyerek, munka mellett. És én is ezeket hallgattam a férjemtől. Vágj bele, semmit nem veszítesz.
2019. febr. 13. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 anonim ***** válasza:
98%

NEM VAGY ÖREG!


SOKAN, 30-40 évesen járnak egyetemre, sőt...


A párod attól fosik, hogy megkanol valamelyik ottani srác!

2019. febr. 13. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
100%
A tanuláshoz soha sem öreg az ember.
2019. febr. 13. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 anonim ***** válasza:
91%
Vicc.Naná,hogy nem vagy öreg hozzá.Naná,hogy végezd el,ő meg veregesse a vállad,és tartson ki 10 hònapig.
2019. febr. 13. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/36 anonim ***** válasza:
90%

Az utolsó mondat kiemelendő a kutyatetem keresését illetően.

Az első kérdésre a válasz: nem. Főként igaz ez a jelen kontextusában, miszerint diplomával dolgozol valamit, aprópénzért.

Nem is kérdés, menni kell.

2019. febr. 13. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
79%

Nehogy hülyeséget köves el!

Nehogy egy két hónapja ismert pasira hallgass, aki irigységből és a saját kényelmét előre helyezve próbál meg VISSZAHÚZNI!


Szakmunkás, az zavarja, hogy neked mester diplomád lesz.


SOk sikert a sulihoz!

És mindig válogasd meg, kikkel veszed magad körül. Olyanokkal, akik támogatnak, vagy olyanokkal, akik lehúznak.

2019. febr. 13. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
20%

Nem vagy túlkoros.

Amikor a nyitókérdést olvastam, azt gondoltam, 5 éves nappali képzésre gondolsz. Azt én se tartanám jó ötletnek. De ezt????

Egy tanév, és havi két nap előadás. Ez semmi. Később is simán elküldhet a munkahelyed hasonló képzésre, amire nem is nagyon mondhatsz nemet.

Én még azt se mondanám, hogy közben ne eshetnél teherbe, inkább csak azért ne, mert ennek elvégzése után váltani akarsz, és ott illene dolgozni legalább egy évet, mire teherbe esel.


Mondjuk árnyalja a képet, hogy eddig miért nem vágtál ebbe bele?

Lehet, hogy ez is benne van a barátod álláspontjában.

2019. febr. 13. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
85%
Dehogy, jó ég. Nekem van egy diplomám, kozgaz, Bsc, már megmondom őszintém, hogy kicsit bnom hogy 19-22 között 3 évet (1 év szakmai gyakorlat volt) erre pazaroltam. Sztem 35-40 között valamilyen levelezőt vállalok. Sajnálom azt a 3 évet, pedig jó volt, erasmus, stb. de inkább Világot láttam volna, utazgattam volna helyette. Ráérsz tanulni. Nekem akkor volt 2500eur/szemeszter a tandíj. Ha tanulni akarsz, tanulj.
2019. febr. 13. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 anonim ***** válasza:
80%

Ennek a kapcsinak reszeltek.

Nem miattad, k3rdező, de egy szakmunkás meg egy mesterképzéses diplomás.....mindig kisebbrendűségi érzése lesz, mindig.

2019. febr. 13. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!