Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit kezdjünk így magunkkal?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kezdjünk így magunkkal?

Figyelt kérdés

21/nő vagyok, párom 24 éves. Szűk 2 éve együtt vagyunk.

Mostanában egyre több hullámvölgyet érzek közöttünk. Egyszerűen idegesít ahogy eszik, ahogy megy. Mikor riszálja a seggét mikor előttem járkál, szerintem ez b*zis is. De nem mondtam neki, nem akarom megbántani vele.

Sőt semmit nem mondok neki, mert akkor megsértődik, hogy ő semmit sem csinálhat, mert nekem minden baj. Ezért már egyszer írtam neki hogy nem megyek el hozzá mert ugy érzem nem kíváncsi a fejemre. De azt írta örülne ha megbeszélhetnénk a problémáinkat, és szereti mikor vele vagyok. De azóta sem beszélgettünk semmiről.

Beszélgettünk a minap és kérdeztem tőle valamit és ugy reagált, hogy nekem az tetszen, azt mondja amit hallani szeretnék. Megkérdeztem mi a baj, aztán ilyen csodálkozo arccal közölte, semmi baj nincs.

Egy büfit, pukit nem ereszthetek el előtte, mert már rögtön fintorog. Nem tudom eletem végéig bent tartani ha vele fogok élni. Ezt sem értem.

A szex jó, de igaz a mondás, miszerint a szex elveszi a kommunikációt s kapcsolatból. Azota nem volt hajnalig tartó beszélgetés, nevetgélés amiota lefeküdtünk először. Alig nevettet meg. Pedig régen milyen szép volt.

Természetesen én is hibás lehetek, de nem egészen értem mi van most közöttünk.

Szerintetek? Tudnátok tanácsot adni, hogyan legyen minden jo?


2019. ápr. 7. 14:02
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Van itt lejebb valahol egy kérdés,ahol azt kérdeztek,hogy honnan tudtad h nem vagy már szerelmes a másikba.

Ott hasonló válaszok voltak mint amiket Te irtál.


Ha nincs köztetek komunikáció,nem tudjátok megoldani a gondokat akkor nincs mit tenni.


Próbáld meg neki mégegyszer elmondani mi az ami hiányzik, mi az amire vágysz...Neki mi erről a véleménye és egyebek...

Ha azután se változik akkor....

2019. ápr. 7. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Mi a tanács? Keress olyat, akivel összeilletek.

Akinek zavar az evése - járása - stb, azzal mit akarsz te hosszú távon?

Aki mellett nem engedheted ki a bélgázt sem, azzal mit akarsz hosszú távon?

Ahol a szex megrontja a kommunikációt, ott mit akarsz te hosszú távon?

2019. ápr. 7. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Nekem olyan hapsival sose volt jó a szex, akit emberileg nem nagyon tudtam elviselni.illetve fordítva, a szex azért volt jó, mert emberileg/ férfiként vonzott.

Amúgy meg ennek lőttek, simán látszik hogy kiüresedett a kapcsolatotok.

2019. ápr. 7. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nincs sok keresnivalótok egymás mellett...
2019. ápr. 7. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Eleinte sokkal jobban tetszett, de mostmár ami miatt megtetszett, az elmult. A többi amit kárpótolt a tetszésével, az meg megmaradt.
2019. ápr. 7. 14:25
 6/8 anonim ***** válasza:
Felszállt a rózsaszín köd. Ebben a kapcsolatban ennyi volt.
2019. ápr. 7. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Például régen tetszett, hogy szakállas, mostmár ugy érzem, hogy direkt szurkálja az arcom.
2019. ápr. 7. 16:53
 8/8 anonim ***** válasza:

Én is hasonlót éreztem, mielőtt szakítottunk volna az exemmel, elég egyértelmű sajnos, hogy ennek szakítás lesz a vége :(

Nekem is 2 év kellett hozzá, és több reggel is úgy keltem, hogy hú de rossz lenne ha x év múlva is mellette kelnék fel. Az első pár hónap minden kapcsolatban nagyon szép, és ez elfedi az összes rossz érzést. Gondolj inkább bele, hogy mondjuk 2-3 év múlva mennyire fog ezek után idegesíteni, ha már most is.

2019. ápr. 7. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!