Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Párom elakar kezdeni motorozni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom elakar kezdeni motorozni, nem tudom hogy fogadjam ezt?

Figyelt kérdés

Már jópár éve együtt vagyunk, én idén végzek a tanulmányaimmal, szépen lassan haladunk előre és közös jövőt tervezünk.

Ő már dolgozik évek óta, de autó és ilyen-olyan kütyük után kb most gyüjtött annyit, hogy venne magának egy motorbiciklit.

Gyerekkori álma amúgy, mindig is odavolt értük meg mindenféle motorral rendelekző jármüért.

EGyik percben úgy vagyok vele, hogy milyen vagány dolog, megyünk együtt túrázni és akár más országba is, városban még kényelmesebb is stb, másik percben pedig a balesetek jutnak eszembe és a veszélye, féltem és már előre aggódom.

Nem tudom hogy kezeljem ezt a helyzetet, hogyan nyugodjak meg, hisz lebeszélni nem akarom és nem lenne jogos. Akik voltak hasonló cipőben, hogy kezelték ? Illetve mivel jár ez, mennyire gyakori és mitől függ, hogy mennyire kell aggódnom vagy sem? 22n


2019. máj. 29. 13:27
 1/6 anonim ***** válasza:
72%

Én is féltem mikor a párom először jött értem motoreal a vonat állomásra. Nagyon furcsa az a szabadság érzés amit tapasztaltam. A párom fél családja motorozik, és minden évben túrázni megyünk. Nagyon klassz,es nem veszélyesebb ha vki normálisan vezeti és nincs feltűnési viszketegsége. Abból van a baleset.

Megtiltani nem tudod, persze érthető h félsz. De ha ez az álma akkor sztem ebben nem sok kivetnivaló van.

2019. máj. 29. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Párom motorozik, ősszel lesz négy éve hogy járunk :)

Lassan egy éve én is beszereztem egy motort, imádom :D

Autót hogy vezet ? Mert ha ügyes, odafigyel, nem szórakozik, jól vezet, érzi a kocsit, akkor a motorral sem lesz baj. Pasim “tökéletesen” vezet, nem szeg szabályt, mindent betart, de tud ő is mértékkel vadulni, így van ez a motoron is.

Sokat mentünk már egy és két motoron is, de soha nem volt balesetunk.

Motorral mindig 100x jobban kell figyelni, és ha ezt megteszi a párod, akkor nem lesz baj.

21/N

2019. máj. 29. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Kezelni? Mit kellene kezelni? A párod saját dolga, hogy mit csinál és mibe kezd bele. Neked semmit nem kell kezelni azon, hogy ő valamit elkezd csinálni.

Ha aggódsz meg mivel lesz jobb? Nem változik semmi, csak te leszel stresszes, talán veszekedsz is vele ez miatt, mire ő is stresszes lesz hogy nem teheti azt amit szeret.

Nagyon furán állsz hozzá egy nem létező problémához.

2019. máj. 29. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Először is az autónak semmi köze a motorhoz! Van haverom aki 20 év autó vezetés után rakta le a jogsit és akkor vett motort! Autót j}ól végzett de annyit bénázott, hogy! Szóval az, hogy érzi az autót még nem jelent semmit!

Híába meg valaki lassan, megfontoltan akkor is lehet balesete, erre számos példát tudnák mondani ismeretségi körömből is!

Tény és való, hogy sok baleset van, de nem mind olyan amit a híradóban hallasz! 🙂 Idén már két haverom is csúszott ki! Kihúztuk a motort a sisnyásból és mentünk tovább! Aztán nekem volt egy komolyabb balesetem. Hátúlról beleszaladtam egy álló autóba nagy sebességgel, semmi bajom nem lett(még az orvosok is csodálkoztak)! Csak ugye ezekről nem hallasz, mert nincs a tv Ben, ismeretségi köröd meg nem a motorosokkal merül ki!

És írták itt, hogy semmi közöd hozzá!

De igenis van, mert akkor is ott kell lenni amikor tényleg történik valami, azt átélni és feldolgozni! Főleg ha téged is vinne!

Szóval bátran vágjatok bele csak tényleg ésszel és óvatosan!

2019. máj. 29. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Amikor a bicajt tekered 25km/hával na az az igazi szabadság , főleg még ha egy tehént viszel a vázon.....
2019. máj. 29. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 Rockarc ***** válasza:

Havert pirosban kapta el egy suv, o tok szabalyosan kozlekedett. 3 ev rehab, (ertsd tappenz, evek mulva is gennyedzo sebek, titan csavarok) es kapott melle meg par millio forintot, nyilvan most ez most mai aron olyan 10 milla lenne. A motorozas veszelyes uzem, akkor is, ha teljesen szabalyosan kozlekedsz.


43F

2019. máj. 29. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!