Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Elhívtam a tanáromat randizni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elhívtam a tanáromat randizni, ő viszont nem reagál. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

22 éves egyetemista lány vagyok, most végeztem egy nehéz szakon vidéken. :)

Az egyik tanársegéd(28) nagyon megtetszett. Folyton néztük egymást a folyosón, mosolyogtunk a másikra, tetőtől talpig végig mért, sőt, volt, hogy tanított egy évig, és egész órán engem nézett stb.

Aztán elhatároztam, hogy mit veszítek, úgysem itt csinálom a mestert, elhivom randira.

Írtam neki utolsó óra után rögtön egy emailt, hogy lezárhatnánk az évet egy ital melletti beszélgetéssel.

Ő ezt teljesen félre értette, és azt hitte, hogy az egész csoporttal találkoznánk, mert kiküldött egy köremailt, hogy akkor mikor hol lenne jó. Ez aztán befuccsolt(most mindegy, miért), és írtam neki egy másik emailt hogy én szeretnék vele azért találkozni. Azt írta vissza, hogy természetes és benne van. Kérdeztem, hogy mikor jó? Azt mondta, hogy előre nem tudja de szerinte a kedd(ezen a héten). Vissza írtam, hogy oké, jelezze, ha tudja, és úgy keszülök. Na azóta nem írt, nem volt találka. :)

Nagyon bánt. Én úgy érzem szerelmes vagyok, első év óta néztem a folyosón és tetszett. Nem értem, annyit irhatna, hogy nem jó. Vagy elfelejtette? Cikinek éreztem megint írni, hiszen írtam, hogy szóljon ha tud valamit és nem írt. Vagy érdemes lenne megegyszer megpróbálni? Mi a véleményetek? Azota nem alszom és csak erre gondolok.


2020. jún. 25. 22:51
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

1. Válaszoló, nem írtam ki kérdést, bár én is olvastam hasonlót.


Akik írták: nincs barátnője, ez biztos. Oran mesélt nekem az exeiről, meg most jelenleg nincs neki(ezt biztos forrásból tudom).


Nem tudom hova tenni az egészet, mert felnőttek vagyunk, simán írhatta volna, hogy nem ér rá, vagy nincs kedve. Vagy azt, hogy nem tartja etikusnak, bármit. Azért az, hogy nem reagál, elég kellemetlen.


Sajnos amúgy igazatok van, én is úgy látom, ha érdekelnem lépne.

2020. jún. 26. 11:07
 12/14 anonim ***** válasza:

1-es vagyok. Hú bocsi, de volt egy kísértetiesen hasonló kérdés nemrég itt, fura, ennyire jók a lányoknál ezek szerint a tanársegédek :D


Még max annyit tehetsz, hogy vársz pár napot, lehet nagyon elfoglalt, vagy nyaral, bármi. De nem érdemes sokat belelátni.

2020. jún. 26. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
57%
12-es vagyok, még annyit, hogy ez valahol a gerincesség fokmérője is. Ha ennyire nem képes valaki őszintének lenni, szerintem jobban is jársz, ha nem lesz semmi. Normális nőnek én is simán visszaírok akár tinderen is, hogy mégsem, nincs ebben semmi.
2020. jún. 26. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
De egyébként szinte biztosra veszem, hogy talonban tart.
2020. jún. 26. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!