Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ha első randi végén megbántott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha első randi végén megbántottam akkor van esély rá, hogy még lesz randi?

Figyelt kérdés

Együtt töltöttünk 2-3 órát majd mikor esteledett javasoltam, hogy üljünk be valahova ő pedig mondta, hogy inkább hazamenne és kellemes időt töltöttünk együtt de fáradt.


Erre én teljesen bekattantam (a hangjából érződött, hogy csak kifogás és elutasítás) és azt mondtam, hogy ,,hát igen, kellemes beszélgetés volt még ha nem is a legkulturálisabb."

Mihelyt kimondtam kiült az arcára a döbbenet és kérte h ismételjem meg de persze leesett, hogy tök átlátszó vagyok, és a sértettségem maitt probalom neki visszaadni. Bocsánatot kértem, mondtam, hogy semmi semmi. Ezután szép estét kívánt és elment.


Ennek egy hete, írtam neki, mondtam h nem tudom mi ütött belém ő meg visszairt és mondta, hogy hát ő se de mindegy is.

Igazabol azért esett rsszul, hogy offolt mert végre találkoztam egy olyan emberrel aki nem csak nagyon jól nézett ki, jó stílus meg okos hanem komolyat is keresett mint én... nem hiszem el, hogy ellőttem az esélyem

29/F és a lány 21


2020. szept. 16. 20:25
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Hát pedig ellőtted. Hogy lehetsz ekkora gyökér?
2020. szept. 16. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%

,, a hangjából érződött hogy kifogás meg elutasítás "


Akkor milyen esélyt lőttél el?

A nő döntött, még mielőtt te" elronthattad" volna.


Game over.

2020. szept. 16. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
100%
"komolyat is keresett mint én" Ezen de jót mosolyogtam. Kigyerek szinten vagy párkapcsolatok terén. Tudhatnád, hogy az első benyomás a legfontosabb. Már hoztad a duzzogó nárcisztikust, nyilván ennek annyi. De talán tanultál belőle.
2020. szept. 16. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%
Hát ezt elrontottad. Én is leléptem volna.
2020. szept. 16. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%
Általánosságban egy randi során benne van a pakliban, hogy mégse jön be az illetőnek a másik,mégha úgy tűnik, hogy jól elbeszélgetett egymással a két ember. Szerintem te most túlságosan is beleélted magad, hogy lesz folytatás. Ezért is akadhattál ki ennyire nem? Meg amit leírtál azért. A legtöbb embernek fontos az első benyomás és lehet, hogy sokan egy ilyen beszólás után hagynák a másikat a francba vagy legalábbis elgondolkodnának rajta, hogyha most ez van, akkor mi lenne később nagyobb horderejű dolgoknál, ha esetleg hosszú távra terveznének az illetővel. Szerintem amúgy az jó jel, hogy legalább válaszolt az üzenetedre,nincs minden veszve. Szerintem írd meg neki őszintén, hogy miért akadtál ki, kérj tőle bocsánatot megint. Aztán a többit meglátjátok. Ha mégsem akar tőled semmi komolyat, akkor azt is tiszteletben kell tartani.
2020. szept. 16. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
Hát így jártál.
2020. szept. 16. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Mi van??!! Meg egy gyoker mara! Eloszor a soher, aki elhivta randizni a csajt, majd kulon szamlat kert...erre itt van meg egy felnotas!

Oriasi paraszt vagy, en le is tiltanalak a gec***, aztan tarsalogj "kulturalisan" a kadban a gumikacsaddal!

2020. szept. 16. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

És te valami gondolatolvasó vagy vagy mi? Lehet tényleg fáradt volt a csaj és ha ott hagyod hogy hazamenjen, majd utána írsz neki és próász 2. randit javasolni nem pedig Uri Gellert játszani lehet még játekban lennél. Ha meg nem akart 2. talit akkor az kiderült volna a beszélgetésből, de kevésbé lett volna gáz.

Gratulálok....te se voltál túl kulturált. Egy kulturált ember nem mondott volna ilyet és nem így.

2020. szept. 16. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%

Néhány 30-as férfi azt hiszi, minél fiatalabbal próbálkoznak, annál könnyebb hódítani.

De örülök, hogy még egy 21 éves lány is első alkalommal rájött, hogy még 29 évesen egy tini szintjén állsz.

Lehet, ezt a részletet nem reklámoztam volna. :D

2020. szept. 16. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%
Első randi 2-3 óráig szokott tartani úgy általánosságban, ráadásul este is lett, akkor meg? Nekem ha tetszik is egy srác, akkor is hazamegyek ha kezd sötét lenni, pláne ha első randi. Lehet csak beképzelted,hogy ez egy kifogás a lány részéről, lehet valóban az volt. Mindenesetre ha ezek után nem ír semmit akkor hagyd és legközelebb ne legyél gyökér.
2020. szept. 16. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!