Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Első randi után nem ír a fiú,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első randi után nem ír a fiú, akkor felejtős a dolog igaz?

Figyelt kérdés
Tegnap elmentem egy fiúval találkozni,amit már hetek óta terveztünk, csak sehogy nem jött össze. Végül csak találkoztunk, elmentünk mekizni egyet, kocsikázni egy masik közeli városba, ahol sulizik,körbemutatta a várost. Szelfit is csinaltunk, ami nagyon aranyos lett, tényleg úgy nézünk ki egymás mellett, mintha együtt lennénk. A kedvenc csokimat is hozta ajándékba. Nagyon udvarias volt és kedves. Szóval összességében jó volt minden, viszont nem éreztem a kémiát köztünk. Mintha egy baráttal mentem volna el. Nem volt igazi vonzalom. Szó sem esett következő randiról, de gondoltam, hogy majd erről ráérünk beszélni, nem aggodalmaskodtam. Este írt is, el is köszönt szépen, mint eddig, jóéjt jóéjt, de másnap már nem kaptam joreggelt üzenetet, úgy mint eddig. Mondjuk a végefele nem is irt mindig. Én is kezdtem unni a beszélgetést, mivel a talákozó előtt hetekig beszéltünk és már egy tehernek éreztem, hogy nincs következő lépés. Szóval a randi utáni nap nem irt még mindig semmit. Barátnőm, akivel szoktak nagyon ritkán dumálni, akkor is rólam, ráírt h na mizu (gondolhatta, hogy miért ir) leseenelte. Ezek szerint ennyire nem jöttem be neki? Ennyire kiábrándult volna?;( (18-19 év)

2020. nov. 5. 23:26
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Tehát eleve nem lett vna semmi miattad, nagyon jól tette ha a megérzésére hallgatva nem keresett már, felesleges is lenne
2020. nov. 6. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
51%
Milyen vonzalmat akarsz az első randi után? Nagyon tini vagy te még...
2020. nov. 6. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
92%

Tudod, a romantikus filmek hatására sokan az első randin "első látásra való végleges szerelembeesést", "pillanat alatt lángragyúló érzelmeket" és hasonlókat várnak. Ha ez nincs, akkor jön a "nem éreztem a kémiát", "nem vibrált a levegő kettőnk közt", "nem repdestek a pillangók a hasamban" és hasonlók.

Ha adnál időt (és nem figyelnéd magad hogy "mikor alakul már ki", nem várnál rá mindig), lehet hogy érzelmek kialakulnának.

2020. nov. 6. 05:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Nálam az.

Esdig akinek valoban tetszettem es meg is szeretett es kapcsolat lett is lett belöle mind egytöl egyig irt elsö randi utan minimum annyit hogy örülök hogy làttalak vagy ennél többet


Aki elsö randi utan nem irt az altalaban közömbös is maradt felvállrol kezelt kesöbb is ujabb randit sem sürgetett es sok esetben ez miatt ki is halt a kapcsolat mert nekem már egyenesen sertö volt hogy de hetente ramir egy szia mizut es ennyi

2020. nov. 6. 06:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Épp ez az, hogy nem várom azt, hogy első találkozás után kialakuljon a "nagy szerelem" hanem hogy legalább adjunk egymásnak időt a megismerkedésre, aztán eldönteni, hogy mi legyen. De ez sem lesz sajnos.
2020. nov. 6. 06:49
 6/11 anonim ***** válasza:
A "nem éreztem a kémiát" azt sugalja hogy vártad a szerelmet.
2020. nov. 6. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Hat persze, hogy vártam, mert ki megy úgy el randira, hogy ne akarna a másiktól semmit, de úgy álltam hozzá, hogyha az elsőnél nem is, de esélyt kéne adni a kapcsolatnak, hátha mégis összejön. Végülis, 1 találkozásból nem ismered meg a másikat.
2020. nov. 6. 07:55
 8/11 anonim ***** válasza:
48%

Férfiként mondom, ha egy randi végén nem akarom megcsókolni a nőt és nem nyomulok a következő randi miatt, akkor annak annyi. ha már gondolkodni kell azon, hogy akarom-e újra látni, akkor annak annyi.

Ha a nő visszautasít vagy halasztani akar és önként nem ajánl fel másik lehetőséget akkor azonnal dobom, mert egyoldalú az egész. Sajnos régen ifjú koromban nem mindig fogtam fel, hogy nem jövök be a lánynak és próbáltam meggyőzni, tiszta időpocsékolás, csak önbizalmát KO le vele az ember.

Majd jön a következő férfi aki értékeli mindazt amit nyujtani tudsz számára és szerencsés esetben a "kémia" is működni fog.

2020. nov. 6. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ, utolsó!;(
2020. nov. 6. 15:03
 10/11 anonim ***** válasza:
42%
Mégis mit vártál baszod?látta rajtad hogy nem jössz be mégis mit vársz hogy egyoldaluan akarjon valamit?mondjuk balfa sz hogy első találkára csokit visz ugy hogy élőbe sose látott.gáz
2020. nov. 6. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!