Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mi a véleményetek erről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek erről?

Figyelt kérdés

Nemrég megismerkedtem egy férfivel Tinderen.

Tudom, nem a legjobb alkalmazás, de én egyetemen tanulok, ő állatorvos és nincs túl sok lehetősègünk a környéken ismerkedni, illetve idő hiányában marad a netes ismerkedés.

Egyszer találkoztam vele, este 6ra beszéltük meg,

(de végül késett kb. 30 percet, amit randi eredeti időpontja előtt jelzett kb. fél órával) kaptam tőle vörös rózsát, illetve az este végén egy-két puszit is adott a számra.

Tudja, hogy kizárólag komoly kapcsolatot keresek, elmondása szerint ő is szeretne már komoly, kiegyensúlyozott kapcsolatot, mert 26 éves és megérett rá.

Már a találkozó után 1 órával jelezte, hogy rendkívül jól érezte magát velem, szeretne újra látni.

Másnap felhívott, hogy találkozzunk. Azonban ezen a találkozón több barátja is jelen lett volna, mert szerinte nagyon kedvelnének engem, de mivel lehet fog inni aznap este, gondoskodott róla, hogy biztosan legyen sofőr, aki hazahoz.

Sajnos, nem tudtam elmenni erre az alkalomra, mert családi dolgok miatt le kellett mondanom.

Most ismét lebeszéltünk egy találkozót, azonban az alkalmazást még mindig használja és látom, hogy egyre több ismerőse van.

Szerintetek komolyak a szándékai, vagy szeretne befűzni 1-2 estére?

Nagyon lelkes a találkozót illetően, szeretne nagyon sok időt velem tölteni, minden nap felhív, ír, keres, de valami mégis furcsa nekem..

Nagyon tehetős, “menő” srác, aki bárkit megkaphatna, úgyhogy lehet kizárólag az alacsony önbecsülésem az, ami miatt ilyen buta gondolataim vannak.

Mi a véleményetek? Volt már valaki hasonló helyzetben?



2022. okt. 31. 19:30
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom...azért bíztatóbb lett volna, ha a második randin még csak RÁD lett volna kíváncsi kettesben.
2022. okt. 31. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Azt honnan láttad, hogy egyre több match-e van a Tinderen?


Egy randi még nem elég semmire, ismerkedj alaposan, legyél következetes és csak olyanba menj bele, amit te is igazán szeretnél. Akkor nem lehet túl nagy gond, de garanciát ne várj, mert azt senki nem adhat neked.

2022. okt. 31. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Egyszer találkoztatok, Ez még semmi biztos folytatást nem jelent.

Attól, hogy ő jól érezte magát, nem lehet biztos benne, hogy te is.

Attól, hogy esetleg mindketten jól éreztétek magatokat, nem biztos, hogy a második, harmadik randin is ilyen összhang lesz még mindig.

És amíg semmi nem biztos, addig szerintem simán lehet tovább ismerkedgedni.

2022. okt. 31. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Állítása szerint, már hetekkel ezelőtt le lett szervezve a baráti találka és gondolta ha van kedvem, menjek.

Viszont nekem is furcsa picit a helyzet…

Eléggé bizonytalan vagyok..

2022. okt. 31. 19:43
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

"Másnap felhívott, hogy találkozzunk. Azonban ezen a találkozón több barátja is jelen lett volna, mert szerinte nagyon kedvelnének engem, de mivel lehet fog inni aznap este, gondoskodott róla, hogy biztosan legyen sofőr, aki hazahoz."


Ezt csak én nem értem?? Ez milyen randi így? Illetve, hogyha aznap este ivott volna, akkor más vitt volna haza? Nekem ez a szituáció nem tiszta. Te is érzed valami fura, mert ha nem éreznéd, akkor ez a kérdés sem fogalmazódott volna meg benned. Szerintem hallgass a megérzéseidre.

2022. okt. 31. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
67%

Hu ez elég érdekes.

Nekem úgy tűnik, hogy a srác nagyon nincs tisztában, mit jelent érettnek lenni.

Először is nem mutatsz be mindenkit a második randin a spanjaidnak. Másodszor, nekem az mindig redflag, ha a másik nagyon lelkes, hiszen jóformán nem is ismer, tehát a gondolat jön be neki, hogy van valaki, akivel alakul neki és nem te magad erdekled valószínűleg.

2022. nov. 1. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Még a hapsit sem ismered igazán, nemhogy olyan vigyen haza, aki végképp idegen... Randizni nem úgy szoktak, hogy második "randin" a spanok is ott vannak. Meg ez is ilyen nyegle stílusra vall, hogy kijelenti inni fog és akkor más visz haza. Szerintem hagyd a fenébe, nem tud normálisan ismerkedni.
2022. nov. 1. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!