Ez az elszólásom okozhazta, hogy felszívódott? Ha jelentkezik, mit csináljak?
Már egy ideje whatsappoztam valakivel tinderről. Állítólag független, aki normális kapcsolatot akar, de ezt már megkérdőjelezem a történtek fényében.
Elég intenzív beszélgetés volt. A kémia is működött. Múlt csütörtökön beszéltünk utoljára, azóta nincs infóm, nem írt. Még akkor írta, hogy "jövő héten ráérek, találkozzunk". Megkérdeztem, hogy mikor, azt mondta, hogy azt még nem tudja, de megbeszéljük. Kérdeztem tőle, hogy mi lesz a program. Válasz:" Megpróbállak minél jobban felhúzni"
Az én válaszom az volt, hogy nem ezt kérdezem, hanem azt, hogy mi lesz a program és bár tudom, hogy ez az egyik célod, nem fog sikerülni, mert tartom magam ahhoz, hogy nem lehet semmi komolyabb az első randin egy forró csókon kívül.
Nos már erre sem válaszolt és azóta is el van tűnve.
Amúgy egyszer már eltűnt 2 napra a beszélgetésből. Azt hittem, hogy Ghostingolt. Ezt mondtam is neki,de mondta, hogy egy ilyen nőtőlmsemmi kedbe nem lenne ehhez, csak a barátaival volt vidéken.
Tegnap írtam rá egy sort, hogy hova tűntél, de az üzenet egy pipás.
Úgyhogy érdekes.
Ma töröltem, mint kontakt.
Ha esetleg jelentkezik, mit csináljak ?




válasza:



válasza:



válasza:Nem így építkezik és kommunikálódik le egy normál ismerkedés.
Ne akarj már tőle semmit, engedd el, nem kell neked sem válaszolnod.




válasza:



válasza:



válasza:Szexelni akart, mondta is. Mivel te nem, így eltűnt.
Ne sajnáld, tiltsd le, mert lehet még majd bepróbálkozik ugyanezzel.




válasza:



válasza:Kapcsolódó kérdések:
Èn valahogy nem tudom elkèpzelni, hogy ilyet tegyek. Megvàrja, amíg a màsik jelentkezik, ez milyen dolog, milyen emberre vall? Köszi, előre is!
A vérzés kb. mennyi idöre jelentkezik az elhalástól vagy a felszivódástol számitva?
Mikor jelentkezik a vérzés, ha felszivódott az embrió, de még látszik a petezsák vagy amikor a petezsák sem látszik már?
Vérzéssel jár? Ha igen, az mikor jelentkezik?
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




