Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek ezért rossz ember...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ezért rossz ember vagyok?

Figyelt kérdés
Sok lánynál próbálkoztam már, volt, amikor még optimistább voltam és tényleg úgy éreztem, nekem is lehet vonzó, szép barátnőm, akire öröm ránézni is, mert szép és vonzó a számomra, de sok csalódás, visszautasítás után végül is kezdtem elfogadni, beletörődni, hogy lejjebb kell adnom az igényeimet és hát elkezdtem olyan lányoknál próbálkozni, akik nem tetszettek nekem és nem is számítanak szépnek a fiúk körében, meg is lettek a sikereim, először bulikban smároltam csúnyácska lányokkal részgen, majd később össze is jött egy lánnyal a randi, aki egyáltalán nem szép külsőre, de végül vele is smároltam, majd petting is megvolt és szex is lehetne, de valahogy minél többször találkozunk annál inkább úgy érzem, hogy nem vagyok boldog, hogy valami hiányzik, hogy még mindig a nekem tetsző, szép lányokat nézem meg, őket keresem mindenhol, arról álmodom továbbra is, hogy van olyan szép lány, aki belém tudna szeretni és én is belé, annak ellenére, hogy ronda vagyok szerintem és más lányok is rondáztak már le vagy gúnyoltak ki, voltaképp így nőttem fel, hogy ronda vagyok. Még amikor kisfiú voltam akkor mondták néhányan, hogy helyes srác vagyok, de nyílván csak szokásból mondták, ahogy gyerekekre szokták mondani. Én tényleg szeretnék vonzódni ehhez a lányhoz, de egyáltalán nem az esetem külsőre, viszont azt is tudom, hogy nincs más választásom, vagy ő vagy a prostizás, de nem várhatom, hogy egy prostinak fizetve legyen családom, gyerekeim majd később, így kénytelen leszek megelégedni olyan lánnyal, aki külsőre nem vonz, de mondjuk jellemre rendben van, bár így sosem leszek boldog és mindig lesz bennem egy kis undor, mindig keresni és nézni fogom a számomra vonzó lányokat, de közben meg szeretnék gyerekeket is. Én megértem, hogy egy szép lány sem tud egy olyan ronda sráchoz vonzódni, mint én, mert én is azért szívok, mert nem tudok vonzódni a csúnya lányokhoz, viszont nekem csak náluk van esélyem, míg a szép lányok érthető módon a legjobb külsejű pasikra vágynak.
2012. dec. 4. 16:42
 1/5 anonim ***** válasza:
lesz majd egy lány, aki a kinézeted ellenére is szeretni fog és szép is lesz :) csak azért ne légy a lánnyal, mert ő nála van esélyed, mert ezzel őt is megsértheted. Neki sem eshet jól, hogy csak azért vagy vele, mert...még ha most nem is tudja, de ha később kiderül.. eljön majd a párod. sokszor azt figyeltem meg, hiába nem hiszed, hogy csúnya embereknek szép a párjuk és fordítva. és tényleg többször láttam már ilyet.
2012. dec. 4. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Én nem lennék olyan nővel, akihez nem vonzódom. Ez nagy hazugság lenne, nem csak magamat, de a lányt is becsapnám. Elég beteges a gondolkodásod, hogy olyan lányokkal vagy együtt, akiket nem is akarsz.

23f

2012. dec. 4. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Igazából nem sokat számít a külső a lányoknak. (Mondjuk azért ne legyen az ember szakadt ruhákba, és lenőtt haj a fülre, a lényeg, hogy mindig ápolt legyen és jó kedvű) Ha nem tetszik a csaj, akivel összemelegedtél, és csak kényszerből vagy vele, akkor ne erőltesd tovább a dolgot.

A csábítás egy olyan dolog, amit tanulni kell, tapasztalni. Ha mindig jó fej vagy a lányok köréveb, és elsöprő dumád van, ha meg tudod őket nevettetni, akkor ez kikapcsolja a védelmi mechanizmust bennük, ami ösztönösen bennük van.

Ha olyan társaságban vagy, ahol több lány is van egy buliban, próbálj így viselkedni, de ne legyenek erőltetett poénjaid, és ne vágj grimaszokat sem. Legyél laza, spontán, és jó szívű. Ez elengedhetetlen, hogy sikereket érj el:)

2012. dec. 4. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
* a lányok körében
2012. dec. 4. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Srác te már teljesen becsavarodtál :(
2012. dec. 4. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!