Bennetek nincs egy olyan érzést, hogy mintha mindig csak azok akarnának veletek lenni, akikért ti nem annyira vagytok oda, akik meg igazán kellenének, azok sosem jönnek össze?

de igen.

Dehogynem folyton ezen idegesítem magam én is...

Én már inkább nem mondok semmit ...

Jaj de igazad van. Velem is mindig ez van. Aki úgy tetszik, hogy beleremeg az összes lelkem,hangom,agyam,szivem minden,sosem jön össze, és kb belehalok annyira kell. Most is képzeld, van egy fiú, hát összeájulom magam tőle olyan jó pasi. Természetesen ő csak "hűlyít" vagyis annyi hogy jóban vagyok, levágta hogy bejön nekem és tetszik neki ez a helyzet meg kedvel de csak ennyi. Olyan helyen dolgozom ahol sok embernek tetszem, legalább 10nek. De mit érek vele ha nekem az az egy kell. Ebbe persze az is dűhítő tud lenni, hogy amikor nagyon vágyok valakire, és a többi aki nekem nem tetszik nyomul rám az ilyen olyan idegesítő. Már az is alapból gáz, ha olyanok nyomulnak, akik nem tetszenek. Én ma végigcinikuskodtam ezen a napomat, hogy ez mennyire gáz. Végül arra jutottam, hogy talán az lehet a baj ilyenkor, hogy aki tetszik nekünk, az megérzi rajtunk, hogy nagyon fontos nekünk és a tolakodó auránkat, hogy "akarjuk", ezért "menekül", akinek meg mi tetszünk azzal természetesebben, lazábban viselkedünk, mert nem akarunk tőle semmit, ezért vonzzuk az ilyen embereket jobban, mert látják hogy nem érzünk semmit irántuk és ettől úgy gondolhatják próbálkozhatnak nyugodtan...

4ik vagyok, igen én is ezen gondolkodtam ma. Arra jutottam, hogy alapból vonzó az ember és az elérhetetlensége a ráadás, a bónusz. A két tényező együtt- gondolom már te is rájöttél-végzetes. Jaj ez a mai nap! :( Mindenki nyomult ma is, csak ő nem. Csodás volt.. :(

Nekem meg olyan problémám van, hogy bírok egy lányt a melóhelyen... Csípi a búrámat, meg minden én is bírom nagyon a kis csajt, folyton nyomulok is, de szerintem azt hiszi, hogy hülyéskedek vele, pedig komolyan gondolom, csak nem veszi a lapot, azt hiszi szórakozom, jó vicces fiú vagyok, meg folyton mosolyra késztet a lány, de azért már lassan egy éve fűzöm és még mindig nem érti, hogy tényleg szeretem...

Ez mindenképpen igez szerintem is. Minél kevésbé teljesül az embernek a vágya, valahogy annál erősebb maga a vágyakozás, a sóvárgás. Tehát ha valakiről tudjuk, hogy elérhetetlen valamilyen okból kifolyólag, és főleg ha látjuk rendszeresen, meg esetleg beszélünk is az illetővel, annál kínzóbb ez az érzés. Aki meg ránk vágyik esetleg, az pedig valahogy minket nem hoz lázba. Ez az élet egyik nagy csapdája.

Egy kis kiigazítás: természetesen azt akartam írni, hogy "igaz".