Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek miért viselkedett...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek miért viselkedett így velem?

Figyelt kérdés
Néhány éve majdnem minden nap ingázom két város között,kb. 2 órás útról van szó. Ezen a távolsági buszvonalon ugyanazok a buszvezetők váltják egymást, így arcól kb.már mindegyiket megismerem. Egyikükkel mostanában történt, hogy reggel mikor mutattam neki a bérletemet, valami olyasmi megjegyzést tett (vagy kérdésnek szánta, nem tudom)hogy milyen kevesen vagyunk,de mivel nem értettem miért közli ezt velem, így nem is mondtam rá semmit, mentem hátra leülni. Aznap hazafelé szintén ő volt, akkor meg azt jegyezte meg, hogy milyen hamar végeztem, erre egy-két szóval válaszoltam, és mentem hátra. Következő napokban megint ő jött, és akkor is hozzám szólt miután mutattam a bérletet. Évek óta járkálok így, utaztam már vele elég sokszor ezalatt, de ilyeneket soha nem csinált. Mindig annyi volt, hogy köszöntünk egymásnak és kész, illetve előfordult párszor, hogy a köszönésnél mosolygott. Ezek alapján szerintetek ez most mi akart lenni a részéről?
2017. máj. 19. 16:00
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
93%
Sztem semmi komoly, csak kedves akart lenni, mivel írtad, hogy sokszor találkoztatok, mikor ő ült a volánnál.
2017. máj. 19. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
95%
Szerintem is csak kedvel es kedveskedi akar.
2017. máj. 19. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Tehát akkor valószínűleg nem érdeklem...
2017. máj. 19. 16:06
 4/11 anonim ***** válasza:
47%
Mi a nemed? Korod?
2017. máj. 19. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Még egy normális sofőrt fogtál ki, aki relatíve normális.


A humoros sofőrök egy rész ilyen, de van jópár bunkó is, ezek között még elmennek a szimpla bunkók, de van egy kőbunkó (sajnos ez is poénosnak gondolja magát) fajtája is.


Már tudni lehet, ha felszállsz a "buszára". Ilyesmiket ha látsz, mint pl. "Ha vezetsz ne igyál, mer' ha ütközöl kiborul a sör", mellette háromszögzászló, rosszabb esetben focizászló, gumipárduc, plüssdobókocka, rózsafűzér(?) (mint a cigányok ladáiban, csak ott a visszapillantóról lóg le), "borivás szabályai" plakett.


Az ilyentől még az is kitelik, ha nő vagy, hogy "Hö, látom sokan vannak, nincs hely... itt még van egy..." *szemöldökemelgetés és sandán az ölére pislantás*


Az ilyen szeret két helyet is elfoglalni a szarjaival (első két ülés), megáll a puszta közepén "havernak", kirakaja a havert, megáll a pékségnél(!) stb.


Szerencsére ez a fajta kikopóban van, leginkább falujáratokra száműzték őket, de még fontosabb útvonalon is ki lehet fogni ilyet. Remélhtőleg lassan tényleg elfogy ez a típus.

2017. máj. 19. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Köszi az eddigieket!

22 éves lány vagyok, ő olyan 30 körüli

2017. máj. 19. 16:25
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Ha jól veszem ki akkor Téged érdekelné a sofőr.

Ülj le legközelebb előre vagy csak egy apró mosoly.

Ha még újra mond valamit akkor kérdezz vissza valamit..

Így kialakulhat egy beszélgetés.

2017. máj. 19. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Igen, nekem szimpatikus :)

És megfordult a fejemben, hogy talán ezekkel most ismerkedni akart. Csak ezt meg azért nem mertem elhinni, mert ugye évek óta láthat a buszon, plusz egyik alkalommal sem mondta, h üljek oda előre beszélgetni... úgy látszik félreértettem őt.

2017. máj. 19. 16:46
 9/11 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy így próbáld beszélgetést kezdeményezni, most ha elsőre azt mondja, hogy szia ülj le ide mellém tuti zavarba jössz, vagy az mondod, hogy bocsi nem.

Normális ember apró jelekkel megpróbálja feltérképezni, hogy az adott lánynak ő szimpatikus-e, neked is kell valamilyen visszajelzéseket adni.

Ha mindig csak szó nélkül mentél tovább az is lehet, hogy azt gondolja, hogy biztosan nem érdekel ő Téged.

Legközelebb ha szól akkor válaszolj, vagy próbálj te is kezdeményezni.

2017. máj. 19. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
köszi, jó lenne, ha alakulhatna valami :)
2017. máj. 20. 14:11
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!