Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Túlreagálom? (Nem válaszolt. )

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túlreagálom? (Nem válaszolt. )

Figyelt kérdés

Van egy lány, akivel pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg az egyetemen. Neki párja volt akkor és utána még hosszú ideig, de mindig megvolt közöttünk a kölcsönös szimpátia, amikor éppen összefutottunk, beszélgettünk, és úgy tűnt kedvel. Idén az év első felében kiderült, hogy már szingli. Ez után már csak néhányszor találkoztunk, nem igazán volt alkalmam próbálkozni nála, mindig is barátiasan viselkedtünk egymással az utóbbi hónapokban viszont úgy alakult az órarend, hogy már egyáltalán nem találkozunk.

Ezért úgy döntöttem, hogy nem a szerencsére bízom tovább, mikor találkozunk legközelebb, hanem írok neki.

Az első néhány üzenetre teljesen kedvesen válaszolt és hamar, azonban még igazán el sem kezdtünk beszélgetni, amikor is egyszer csak eltűnt a beszélgetésből. A facebook szerint el sem olvasta. Ennek már 5 napja, szerintem már nem fog válaszolni. Pedig azóta is látom hogy rendszeresen fent van.

Még el sem kezdtem fűzni őt meg semmi, csak annyit beszéltünk hogy ő hogy van és én hogy vagyok.


Nem értem, miért nem válaszol. Ha nem kedvelne, akkor nem beszélgetett volna velem szívesen élőben.


Talán már ennyiből is sejti, hogy miért írtam neki, és el akarja kerülni, hogy elhívjam randizni? A nők ennyire előrelátóak, átlátnak?


Nem csak ezért kérdezem, hanem mert már máskor is volt hasonló eset, sőt, még egyszerű fiúhaverok esetében is.


Nem értem, hogy mi visz oda valakit hogy ne válaszoljon valaki más üzenetére, kérdésére, én ha nekem ír valaki, minden kedves ismerősömnek válaszolok.


Az a baj, hogy nekem az ilyen nemválaszolósdi elég rosszul esik, és ezért ha legközelebb összefutok vele, oda sem fogok menni hozzá. Aki nem szán rám annyi időt hogy választ írjon, ahhoz már csak büszkeségből sem fogok odamenni.


Túlreagálom?



2018. dec. 9. 20:58
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

Kicsit túlreagálod. De igen, ha eddig nem beszélgettél vele, akkor valószínűleg okkal gondolja, hogy akarsz valamit tőle.

De önérzeteskedni sem kell annyira! Írhatsz neki, hogy esetleg van-e valami baj, hogy nem válaszolt? Élőben is megteheted. Derítsd ki, ne hagyd annyiban.

2018. dec. 9. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Szerintem kedvel, de lehet, hogy csak barátként. De az kemény ha már ennyiből levágta hogy mit akarok és ezért elébe ment a dolgoknak és inkább nem válaszolt...
2018. dec. 9. 21:05
 3/19 anonim ***** válasza:
82%
Ha én nem írok vissza valakinek, akkor nem az azért van, mert nem akarok beszélgetni vele! Milyen gondolkodás már az, hogy márpedig kutya kötelessége valakinek válaszolni a leveledre???
2018. dec. 9. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:
Szerintem kérdésre illik válaszolni.
2018. dec. 9. 21:09
 5/19 anonim ***** válasza:
Egyetértek veled, igenis illene válaszolnia. De mivel el sem olvassa az üzeneteid, ezt nyugodtan vedd jelzésnek, és hagyd annyiban a próbálkozást.
2018. dec. 9. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
Szerintem, ha még érdekel a lány, akkor menj utána a dolgoknak. Nem tudhatod így, hogy miért nem nyitotta meg az üzenetedet. Az még nem megalázó, ha megkérdezed, hogy mi van? Sőt, inkább férfias és bátor.
2018. dec. 9. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A legrosszindulatúbb ***** válasza:
Nem kell ezt túlkomplikálni. Felejtsd el a lányt, nem vagy számára fontos.
2018. dec. 9. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:
Még el sem kezdtem "próbálkozni". De nem örülök, hogy nem válaszolt, biztos nem fogok írni neki megint, hogy megint legyen valami amire majd jól nem válaszol. Tehát inkább afelé hajlok, hogy kirekesztem az életemből. Ha összetalálkozunk, biztos hogy nem fogok hozzámenni mintha mi sem történt volna.
2018. dec. 9. 21:40
 9/19 anonim ***** válasza:
41%
Milyen n kérdésre? Miről beszélsz? Ráírtál, válaszolt. Majd újra és újra írtál neki! Megunta. Nem képzeled, hogy akire csak rászállsz, annak minden leveledre kötelező, meg illik válaszolni...? Te észnél vagy?
2018. dec. 9. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
Persze megunta, mikor csak két szóváltás volt, még el sem kezdtünk beszélgetni igazán.
2018. dec. 9. 21:59
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!