Ha már így érzek, az régen rossz? Más is volt hasonló helyzetben?

Lehet picit hosszú lesz, próbálom csak a lényeget. 4 éve vagyunk együtt a párommal. (Én vagyok a nő)

Hatalmas, mindent elsöprő szerelemnek indult. Aztán lassan 2 éve született egy gyerekünk. Már előtte is voltak gondok persze, de a Pici által nem erősebb lett a kötelék, hanem sokkal rosszabb. Nem megértő semmiben, és én sem tudok az lenni vele. A szexuális életünk is minimális lett, előtte naponta többször is egymásnak estünk, most kb havi 2. Eltávolodtunk testileg és lelkileg is egymástól. Ő még mentené a dolgokat, mert a gyereknek családban kell felnőnie. Úgy érzem sokszor, hogy már nem szeretem. Nem vágyom rá, nem hiányzik ha nincs itthon es dolgozik.

Úgy érzem ez szörnyű dolog tőlem, hiszen a kezem is megkérte anno, és itt a kisfiúnk is, akivel imádják egymást. Viszont azt is érzem, hogy ez a kapcsolat nem csak rajtam múlt. Rengeteg "lelki terrort" kapok tőle a mai napig. Pl. ilyenek hogy miattam sérült meg a melóba pedig ott se voltam, de az én hibám mert felidegesitettem, vagy hogy miattam lesz cukros stb. Minden az én hibam. Persze volt olyan, hogy nagyon összevesztünk és még terhesen is megpofozott. Nem mondom hogy ver, de 4 ev alatt kb 8szor biztos kaptam tőle pofont. Ezek a dolgok miatt is úgy érzem kiabrandultam belőle. Úgy erzem egyedül boldogabb lennék. Viszont még nemtudok elmenni a gyerekkel, meg kell várnom mire újra munkába állok. Volt más is ilyen helyzetben? Vagy próbáljam megmenteni a gyerek miatt? De én már nem vagyok boldog és ez az erőltetett dolog kicsinál...

Tudom hogy nehéz lesz egyedül anyagilag, de esküszöm mindent megtennék ha "kiszabadulnék" ebből a kapcsolatból. Ha kell éjt nappallá téve dolgoznék hogy eltartsam a gyerekemmel magunkat. Más is volt hasonló cipőben? Elmondanátok hogy mi történt es hogy a pici gyerek hogy fogadta a változást, hogy apa és anya már nem maradnak együtt?

Annyi kerdes van bennem, de nem is tudok mar mit írni, csak szeretnék újra boldog lenni :(