Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tudok tenni?

Figyelt kérdés

2 hete dobott a párom. Voltak vitáink, többször is, de általában teljesen hülyesegeken vitatkozott velem. Az elmúlt időszakban viszont mindig az volt, hogy pakoljak össze és költözzek el. Persze én mindig nemet mondtam, de ezekre a vitákra rá 10 perc s semmi baja nem volt. Ölelt, puszilt, stb. De amikor én mondtam, hogy akkor összepakolok akkor viszont nem engedett. Viszont 2 hete egy reggel semmi baja nem volt, eljöttek a családom hozzánk, amire teljesen felkapta a vizet, hogy én miért nem szóltam neki erről. Hisz édesanyammal tudom jól, hogy mostanába nem volt jó a viszonyuk. Erre össze szedte a cuccom és elzavart. Aztán jött az a duma, hogy ő már nem vonzódik hozzám, stb stb.

Rohadt szr volt ez az egész, illetve az is. De mind e mellé azt akarja, hogy felejtsem el, ne gondoljak rá..de mégis keres. 24-én irt karácsony alkalmából, amit elég nevettségesnek tartok, hisz hogy lenne boldog karácsonyom?! Aztán nem beszéltünk 3 napig. De tegnap megint megjelent, hogy én miért tüntem el? Miért nem írok? Egyszer az jön le, hogy még akar, utána a következő mondatával hogy nem. Én azt érzem, hogy maga sem tudja eldönteni, hogy mit akar, csak makacs s önfejű..

Mit csináljak? Mire jobban vagyok, akkorra mindig megjelenik, képet küld..:(

F25



2019. dec. 28. 14:31
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Tiltsd le. Nem vagy te játékszer, akit néha előkap, máskor meg eldob. Legyen tartásod.
2019. dec. 28. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Ne cseszd el az életed ilyennel.
2019. dec. 28. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Ne menj vissza hozzá, csak akkor ha szereted ezeket játszmákat minél tovább elviselni.. Persze biztos hogy most még hiányzik, meg rossz egyedül de fogsz találni olyat akivel boldog leszel és nem lesznek ilyen húzásai☺️
2019. dec. 28. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Igyekszem,de nem megy. Rohadt fontos számomra. S ezt tudja ő is nagyon jól. Csak nem értem, ha azt akarja, hogy megértsem, s elfelejtsem akkor miért ír? Miért küld képet?
2019. dec. 28. 14:37
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Ignoráld teljesen. Tiltsd le minden felületen. Túl fiatal vagy még ahhoz, hogy egy idegileg instabil némber játékszere legyél. Nehéz lesz, ha szereted, de előbb-utóbb kihevered. Egy ilyen embernek mint ő, pszichológusra lenne szüksége, nem párkapcsolatra.
2019. dec. 28. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Dehogy igyekszel. Persze, hogy "nem megy", mert nem is akarod hogy menjen. A ribkó nagyon jól tudja, hogy bármit megtehet veled, megalázhat, kidobhat mint egy rongyot, te úgyis újra meg újra visszatérsz hozzá. Azért ír és küld képet, mert a nyomorult életét az édesíti meg, hogy egy másik emberi lényt bánthat és tehet tönkre. Te meg vagy olyan hülye, hogy hagyod is neki.

Legyél már férfi és szabadulj meg tőle. Vagy picsogj tovább mint egy óvodás.

2019. dec. 28. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Zárd le ezt az egészet és csak előre tekints. Abszolút nem vagy fontos neki, nem szeret, csak ráncigál kénye-kedve szerint, amilyen hangulata van. Ezt nem lehet csinálni egy emberrel, teljesen tropára vág érzelmileg az ilyen "gyere ide, menj el" játszma. Én nő vagyok, de letiltanám mint a szél, szórakozzon a kiskutyájával, ne velem.
2019. dec. 28. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

Nem picsogok, síránkozok. Csak a miértre lettem volna kiváncsi. De mai nappal így meg is beszéltük, hogy hanyagoljuk egymást. Nem ír, nem keres. Bízok is benne, hogy be is tartja.

Jelenleg kicsit megkönnyebülve érzem magam. Nem feszit a mellkasom, se semmi feszültség. Remélem így is marad már!

Köszönöm mindenkinek a válaszát, segítségét! :)

2019. dec. 28. 18:51

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!