Ha azt "akarom+, hogy az exemnek "rossz" legyen/rájöjjön mit veszített, akkor a karma visszacsap és nekem lesz rossz?

Tudom, hogy gyerekes hozzáállás és nem kéne érdekeljen engem, hogy mi van vele.

De nagyon csúnyán elbánt velem érzelmileg..

Egyik napról a másikra adta ki az utam hosszú évek után, mert ez már csak "megszokás" neki.

És én nem vagyok öntelt, meg egoista, de úgy érzem, hogy ez igazságtalan, mert én egy normális, önálló, felelősségteljes ember vagyok, akire ő nem tud semmi negatívat mondani állítása szerint.

Szexuálisan is vonzódik még, mert hónapokig próbálkozott még ilyen jellegű dolgokkal, a belsőmmel sincs gondja, sőt, de az már "nem kell".

Én meg nem értem akkor mi ez és mi az, amit mástól vár, miben lesz más jobb.

Hiszen a belső dolgok és a vonzalom is megvolt/megvan részéről..

Ő meg igazából nem tart hozzám képest sehol, de ez engem sosem zavart, viszont mostmár nem kezdenék olyan emberrel, mint ő.

Semmit nem tud nyújtani sem anyagilag, sem érzelmileg. Csak ígéreteket, hazugságokat, full komolytalan az ember.

(azaz azzá vált a kapcsolat végére.)

Én meg persze kitartottam mellette, hisz hosszú szép évek voltak mögöttünk.

De komoly emberi kapcsolata rajtam kívül senki nem volt. Sem család sem barátság ügyileg.

Nem tudom, mi többre vágyhat(ott)? Sok voltam neki?

Igazából azóta sem teljesen szakadt meg a kapcsolat, fel-fel keres, de nem értem miért nem tud teljesen békén hagyni, már csak a múltunkra való tisztelettel is.

Inkább bántott még hosszú hetekig, én meg nyilván nem tudtam/tudok így tovább lépni.

Nem fogom fel, hogy valakit ennyire félreismertem? Vagy ennyire meg tudnak változni emberek?

Nagyon csúnya dolog, ha a szívem mélyén valahol azt kívánom neki, hogy adja neki vissza az élet ezt a pofont/jöjjön rá, hogy mit veszített, mert értelmes ember nem fog vele leállni?

Nagyon félek attól, hogy csakazértis összeszed valakit, csak hogy én azt lássam, hogy ő igenis kellhet másnak is, én meg maradok beleragadva még sokáig ebbe a tehetetlen, dühös, szomorú állapotban...

Peidg az én életem rendben van.

Vannak barátaim, hobbijaim, stb, élem az életem.

De hosszú évek óta nem voltam szingli és sok hónap sem volt arra elég, hogy elfogadjam, hogy most egyedül kell boldognak lennem.

És nagyon fáj az egomnak, a helyzetet és körülményeket tekintve, hogy ő döntött úgy, hogy nem kellek már neki...

Amikor én minden sz*rsága ellenére szerettem.. :(

Nem tudom, meddig fog még ez az állapot tartani bennem és mit kéne tennem már, hogy jobb legyen és el tudjam őt engedni?