Bipolárissal miért ilyen borzasztó nehéz?

Azért nehéz, mert mentális beteg, nem beszámítható. Még ha folyamatosan járna terápiára és úgy fogadnád el, akkor minimális esély lenne hogy kicsit kibírhatóbb, de még akkor is nagy eséllyel elviselhetetlen lenne az életed. Jó pár szakember nem is vállal ilyen eseteket, mert az állandó manipulációikról és játszmázásaikról szól minden.

Kezdésnek te mindenképp menj szakemberhez, mert láthatóan már megtört lelkileg. Vele megbeszéled a többit és segít majd kijönni ebből a kapcsolatból úgy, hogy a legkevesebbet sérülj. Ezt már ma intézd el, már ma kérj időpontot és tegyél az életedért, mielőtt végérvényesen lerombolódik.

A szakítás változó, általában ahogy írták, öngyilkossággal fog fenyegetőzni, bűntudatot kelt, manipulál és minden általa tudott gyenge pontodra rátapos, hogy összetörj és azt csináld amit ő akar.

Éltem ilyen emberrel együtt hosszú éveket. A kapcsolat elején, sőt, 6 évig minden rendben volt nála, aztán történt valami az életében, ami miatt elindult lefelé a lejtőn és 180 fokos fordulatot vett. Olvasgattam a témában és biztos voltam benne, hogy depresszióssá vált, de a segítség ellen tiltakozott. Mellette maradtam, mert szerettem, segíteni akartam. Részletekbe nem mennék bele, mert hosszú és a történet szempontjából nem is ez a lényeges.

6 év után úgy, hogy én még normális lelkiállapitban voltam, szerettem volna kilépni a kapcsolatból egyéb okok miatt. Nem engedte, nem engedett el, kapálózott, igyekezett, jött a lelki terror része is. Szerettem, visszaengedtem, onnantól hol érdemeltem, hol nem. Kb egy évig voltam olyan állapotban, mint te, mire ő akart eldobni magától, mondván nekem erre biztos nincsen szükségem. Igen, valahol igaza volt, de addigra már én is annyira mélyre kerültem, hogy én szerettem volna kinyiffantani magam. A kialakult helyzeten kívül is rengeteg rossz dolog ért a tavalyi évben. Én azt hittem bírom és erős vagyok, de baromira nem.

Szóval egy év alatt annyit változtam javarészt ő miatta, hogy akkor még emelt fővel el tudtam volna engedni őt és a saját boldogságom nézni, hallgatni az eszemre, majd egy évvel később én voltam az, aki kapálózott ő utána, meg akarja ölni magát, nem látja az élet értelmét nélküle. Sosem gondoltam volna, hogy 1x egy férfi miatt ilyen mélyre süllyedek, hogy 0 önbecsülés és méltóság marad bennem. Szánalmasnak érzem magam amiatt, hogy engedtem, hogy így tönkretegyen és így lásson ő is, meg a környezetem is.

Végül nagy nehezen lezártam, azóta zéró kontakt és már csak magamban tombolok néha, meg sírok. Elkepeszto kudarc élmény nekem, hogy mindent megtettem, mégsem működött és közben még tönkre is mentem.

Ezt csak azért mondom, mert érdemes a 2es kommentelo tanácsát megfogadni és mihamarabb elengedni ezt az embert, esetleg már most szakemberhez fordulnod, mielőtt olyan mélyre kerülsz, mint én.

Sok erőt kívánok neked.

Ne legyél hülye, hagyd ott...

Oké, hogy szerelmes vagy 3-4 évig, utána max szereted meg sajnálod, de az életed úgy akarod leélni, hogy rettegsz mikor öli meg magát vagy téged? Hogy hazajövet nem a nyugodt otthon vár, hanem egy rosszabb légkör mint a munkaköri? Ezt mindenki tudja, hogy nem fog működni és 2 lehetőség van. Vagy most hagyod ott vagy 5-10 év múlva. Akkor pedig nem leszel egészségesebb mint most és fiatalabb sem.

Valaki arra izgul, hogy lepontoz mindenkit?

Mindegyik komment korrekt, segítőkész. Nem értem, kinek bántja a szemét.

Az itt lévő mártíroknak bántja a szemét, de ezt el kell fogadni.

Azt hiszik, hogy annyira fontos, ők hogy pontoznak, csak szegények tudatáig nem jut át, hogy a válasz hasznossága nem szubjektív érték. Nem azt kellene pontozni, hogy szerinte mi lenne a helyes, hanem, hogy a kérdésre történő választ kapott e az illető ember.

Azért ne fogjunk már mindent a bipolárisra!

Amiket Te is, meg a kommentelők is felsorolnak ellenérveket, azok nem a bipoláris zavar tünetei, hanem egyéb jellemhibák, illetve mentális problémák.

10 éve diagnosztizáltak nálam "bipoláris 2"-t. Nagyjából 5 éve elég szépen sikerül tünetmentesnek lennem. De ha netán épp előjön, akkor sem érzek késztetést arra, hogy elhagyjam, bántsam, zsaroljam azt, akit szeretek. Sőt... amikor jön a depresszív fázis, akkor van igazán szükségem arra, hogy érezzem a másik jelenlétét és szeretetét.

Persze, az tény, hogy a depresszív epizódok felerősíthetnek más problémákat. De ez esetben a bipoláris zavar csak mint katalizátor működik. Aki hirtelen bizonytalanná válik a kapcsolatában, az eleve nem is volt biztos benne, csak amikor épp nem volt depresszív, akkor ezt jól tudta leplezni.

Hasonló mondható el az érzelmi zsarolásról, meg egyéb visszaélésekről. Ez nem a bipoláris tünete, benne eleve mindig megvolt a hajlam, hogy agresszív, vagy manipulatív legyen, e depresszív epizód csak felerősítette azt.

Szóval itt nem az a gond, hogy ő bipoláris, hanem hogy egy ingatag pöts. Ezért kéne otthagynod a fenébe.

7-es, én igazat adok neked ebben, viszont azért, mert én nem vázoltam részletesen a történetem például, attól még felismertem, hogy vélhetően bipoláris az exem.

Különböző szakaszok váltakoztak nála is, hol mániákus módon hajtott a munkában, túlórázott, pörgött, akkor kettőnk közt is minden rendben volt, lelkes volt.

Amikor a másik fázisban volt, akkor viszont semmihez nem volt kedve, utált élni, siránkozott csak, de segítséget nem akart.

Azért nem minden fekete és fehér, attól, hogy neked pont, hogy nagyobb szükséged volt ekkor a párodra, lehet, hogy más meg olyankor abszolút senki társaságát nem igényli.

Jogos a felvetésed, mert nem volt diagnosztizálva és valószínűleg egyéb problémák is vannak az exemnél.

De ha bipoláris ha nem, akár csak a kérdésben szereplő illető, a lényegen nem változtat.

Lelkileg tönkretesz egy ilyen ember, amiről a kérdező ír, ezért mihamarabb menekülni kell, sajnos..