Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mikortól érdemes pszichológus...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mikortól érdemes pszichológus segítségét kérni egy szakítás után?

Figyelt kérdés
Másfél hónapja szakított velem az exem. Borzasztóan kiborultam, pedig nem voltunk sokáig együtt. Az első 2 hónap csodálatos volt, már már túlságosan tökéletes. Nálam első látásra szerelem, elmondása és viselkedése alapján nála is. Igaz, többször felhozta az egyik exét, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, mert azt mondta, már régen túlvan rajta. Aztán 2 hónapot követően elkezdett furcsán és bántóan viselkedni. Hazugságon kaptam például, de ezt úgy állította be, mintha én lennék a hülye és hisztis, ő pedig mennyire meg van bántva ettől. Többször is előfordult az ilyesmi, és mindig az lett a vége, hogy én éreztem szarul magam,hogy biztosan bennem van a hiba. Többször rakerdeztem, hogy minden rendben van-e velünk, megnyugtatott hogy igen, csak sok a munkája, és fáradt. Ennek ellenére kerülte a talalkozasokat, miközben arról győzködött, hogy ne hagyjam el és én vagyok az élete értelme,csak szerinte depressziós lett. Elfogadtam a helyzetet. Utána olyanok következtek, hogy egyik nap még én voltam neki a legfontosabb, másik nap pedig szakítani akart, mert nála elmúlt. Ez ment 3 héten keresztül. Közben teljesen kiborultam, befordultam én is,nem tudtam aludni, egész nap szorongtam. Aztán a harmadik szakít-nem szakít után én mondtam ki az utolsó szót, letiltottam, azóta nem beszéltem vele. Úgy gondoltam pár hét alatt kiheverem, de nem. Egyre rosszabb lesz, szörnyen hiányzik. Teljesen magamba fordultam, és ez az állapot kezd ramenni az életem többi részére is. Nem akarom vele újra, el akarom felejteni, de nem megy. Vele álmodok éjjel, napközben bőgök a munkahelyemen, vagy az utcán, bárhol. Megakadtam a munkámmal és úgy érzem, egyedül képtelen vagyok ezt megoldani. Soha nem voltam még így :/

2021. jún. 8. 12:19
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Most!

Minél hamarabb.

2021. jún. 8. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Minél előbb annál jobb.

Semmi ciki nincs abban, ha az ember segítséget kér.

Én is voltam, ne várj tovább, hajrá.

Rendbe jössz majd, hidd el.

2021. jún. 8. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Amikor úgy érzed. Igazából szerintem sosem pszichológushoz fordulni, mert ez is az öngondoskodás egyik formája. Ha a fogad fáj, akkor is szakemberhez mész, és ez teljesen elfogadott. Akkor a mentális egészség ápolása miért ne lenne az?


Úgy látom, ez egy bántalmazó kapcsolat volt. Az egyetlen szerencsés pontja, hogy rövid ideig tartott, és hidd el, jobban jártál a szakítással. Viszont ennyi idő is elég a másik önbizalmának lerombolásához, főleg ha úgy sakkban tartja valaki a másikat, mint ahogy veled játszmázott az exed. Fel a fejjel, csak bátran, és nyugodtan kérj segítséget! :)

2021. jún. 8. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Sosem ciki*, csak kimaradt egy szó.
2021. jún. 8. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
4es: igen, nem volt egészséges kapcsolat. Ugyanakkor ami az első 2 hónapban történt, olyat még senkivel nem éltem meg. Szerintem nem is fogok. Talán ezért fáj annyira az egész. Mert nem úgy indult, ami aztán lett belőle. :(
2021. jún. 8. 13:59
 6/11 anonim ***** válasza:
12%

Szerintem nagyon ráérsz! Szerinted egy pszichológus belemászik az agyadba és átvezetékeli? Rázd már meg magad! LEgyen már önbecsülésed és egészséges öntudatod! Othagytak? OTT! Akkor mit sírsz vissza? Más a férjét, gyerekét, szüleit veszíti el, te meg itt picsogsz. Éld meg magadban, de amit te csinálsz, az a 150%-os önsajnálat!


Nézz tükörbe, te vagy az egyetlen ember aki önmagadnak létezik! Hagyod önmagadat önmagad által lerombolni? Mindenki pótolható, ezt jól jegyezd meg. Valaminek a vége, egy új dolog kezdete.


Én a szerelmemet veszítettem el örökre, de nem akartam pszichológushoz fordulni, hanem belül megéltem az érzéseket, tudtam hogy fájni fog és időbe kerül amíg elfogadom. Ebből egy kívülálló nem vett észre semmit. Itt meg már lassanként mindenki eret akar vágni, hogy 2 hónap után szakítanak vele.

2021. jún. 8. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

És azt már nem lehet visszahozni, amit átéltetek az elején?

Egyébként nagyon sajnálom. Most egy nehéz időszakon mész keresztül, de az érzéseid arról tanuskodnak, hogy nem vagy egy élettelen robot szerencsére.:)

2021. jún. 8. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
7: a karantén alatt bekattant, előtte még kérte hogy bírjuk ki, mert nem akar elvesziteni. Aztán ez lett belőle. Én még midig szeretem, ugyanúgy. De nem hiszem, hogy sok értelme lenne újra úgy, hogy naponta változik hogy mit akar, mindenben.
2021. jún. 8. 14:29
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező!

Pont ebben a cipőben jártam én is. 1,5 évig voltunk együtt, tudnék mesélni, ha szeretnéd, meg is teszem. 1 hónapja szakított velem, már negyedjére. Nem siratom már. Sokszor eszembe jut, vele álmodok, de tudom, hogy ennél jobbat érdemlek. Az ilyen férfiak csak önmagukat képesek szeretni. Eldobják azt, ami jó, olyan ürüggyel, hogy csak egyszer élünk. Mai napig rajtam kattog az exem! Engem már nem érdekel úgy, mint férfi, megvetem.

2021. jún. 8. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Holnap! (Vagy már ma!)
2021. jún. 8. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!