Volt már úgy, hogy szakítás után a kezdeti fájdalom, önvád, gyűlölet, stb időszakok után egyszercsak elfogott egy euforikus öröm érzése, hogy végre vége?

Én is voltam úgy, hogy heteken át fájt a hiánya, aztán szép lassan rájöttem, milyen csodálatos, hogy senki nem hisztizik körülöttem, senki nem viselkedik úgy, hogy mások (pl. szüleim) előtt kellemetlen helyzetbe hozna.

Nyugalmasabb, kiegyensúlyozottabb lett az életem. És akkor már örültem, hogy dobott a barátnőm.

nekem is sikerült ez az érzés, boldog vagyok végre, hogy nincs, nem kinoz minden nap a passziv kérdéseivel..

egyébként, ha félsz akkor nagy az esélye, hogy visszacsúszol, ezért nem kell félni.

Tartós akkor lehet, ha nem félsz.

Épited az önbizalmad, előre nézel, és nem hátra :-)

Ha nem dolgozol elégg magadon, akkor sajna belelépsz újból egy bántalmazóba, tehát érdemes keményen dolgozni saját magunkon.

2-es akit megcsalnak lelépnek, ott is keményen benne vagyunk abban, hogy mi is hibásak vagyunk, olyan nincs, hogy csak a másik és szegény én.

Tehát mindaddig amig amig két újjal a másikra mutogatunk 3 újjal magunk felé :-)

meg kell nézni, befelé önmagunkba, hogy mit is rontottunk el, figyeltünk-e a másikra eléggé stb stb stb...