Hogyan tudnék szakítani a barátommal, aki fülig szerelmes belém, és nem sejt semmit?

Tudom, a legegyszerűbb válasz erre az, hogy odaállok elé, és megmondom neki, de nyilván nem ezért írom ki a kérdést. Íme hát a körítés:

Mindketten fiatalok vagyunk, 2 éve vagyunk együtt, és nyáron tervezünk kiköltözni Ausztriába. Attól függetlenül, hogy nem együtt élünk még, rengeteg időt töltünk egymás társaságában. Abszolút idillinek tűnik a kapcsolat, ha vki kívülről ránk néz. Sőt, igazából tényleg az is. Sose veszekszünk, nyugiban elvagyunk egymás mellett, élvezzük az életet, utazgatunk, stb.

És akkor most jön a csupa nagybetűs "DE". Bennem elmúlt a láng. Nagyon szeretem a barátomat, de szerelmes nem vagyok belé, nem kívánom már úgy, hanem egyszerűen csak egy nagyon szoros barátként gondolok rá. Ezzel összefügg, hogy van néhány tulajdonsága, amiről rájöttem, hosszú távon nem tudom elviselni. Ez alatt nem paraszt és bántó viselkedést, meg ilyesmit értek, hanem egyéb, elsőre ártalmatlan dolgokat, amiket tudom, hogy nem fog tudni levetkőzni, mert az a személyiségével nagyon ellentétes lenne. Korábban már beszéltünk róla, de sajnos nem tudott rajta változtatni.

Ő továbbra is teljesen odavan értem, viszont bennem lassan megérett az elhatározás a szakításra, mert a fentiekből (különösen a vonzalom hiányából) ez következik logikusan, és így is fair. Mindennek ellenére óriási bennem a bűntudat, mert egyrészt tudom, hogy nagyon össze fogom ezzel törni a szívét, másrészt meg szegény miattam már feladott egy remek itthoni karrierlehetőséget is (mivel amúgy én voltam az, aki mindvégig külföldre akart költözni).

Szóval ja, nagyon nyomorultul érzem magam. Tudom mit kell tennem, de a fájdalomtól való félelemtől és a bűntudattól valahogy állandóan leblokkolok, és nem tudom meglépni.

Ha vannak hasonló tapasztalataitok, illetve tanácsotok, hogy hogyan járjak el, nagyon megköszönném, ha megosztanátok itt. Előre is köszi.

22N