Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Egy megszállottan szerelmes...

Egy megszállottan szerelmes pasi képes egyik napról a másikra leállni?

Figyelt kérdés

Egy darabig együtt voltam egy pasival. Aztán szakítottunk, pontosabban én szakítottam, ő nem akart. Utána még egy darabig beszéltünk, Messengeren, jó néha találkoztunk is, de meg is mondtam, hogy a részemről ez csak baráti találkozó. De ő folyamatosan találkozást akart, üzenetben is állandóan ostromolt, pedig megmondtam neki, hogy a párkapcsolatunknak vége. De úgy viselkedett, mint egy megszállott. Félelmetes volt.

Az a helyzet, hogy ezt a majmot már fél éve letiltottam. Na most fél éve, már nem hallok felőle. Pedig azt hittem, majd csinál egy másik Facebook profilt és majd arról zaklat vagy megjelenik a munkahelyemen vagy annak a környékén, mikor haza indulok. De nem. Nem jelent meg, nem is ír más profilról. Nem hallok azóta felőle. Lehetséges hogy tovább lépett és hogy többet nem fogok hallani róla vagy elképzelhető, hogy még valahol felbukkan?


Utána hetekig a munkahelyemen összeszorult a gyomrom, amikor bejött valaki a boltba. Mindig azt néztem, hogy ő-e az.

Úgy jöttem haza a munkából, hogy körbenéztem, hogy nem-e vár ott valahol, mert azonnal rendőrt hívok rá.


Utána még hetekig rémálmaim is voltak. Azt álmodtam, hogy hazafele tartok a munkából és fut utánam, üldöz én meg futok előle.


Ő azt mondta, szerelmes belém és akar engem. De tényleg, mint egy megszállott, olyan volt. Kértem, hogy ne írjon, de ezt nem tartotta tiszteletben. Egyszer viszont volt olyan, hogy 1 hónapra eltűnt. Aztán egy hónap múlva felbukkant és újra kezdődtek a zaklatások.


Ezért gyanús nekem, hogy fél éve nem hallok róla. Oké, hogy letiltottam. De nem csinál egy másik Facebook profilt, és nem ír arról. A telefonszámát is tiltottam. Nem vesz egy másik sim kártyát és hív/üzen, arról. Lehetséges, hogy a fél év csendet egy újabb zaklatási hullám követi, egy másik profilról, vagy másik számról?


Aza gyanús? Hogy én fél éve letiltottam őt. Azon a napon van az utolsó megosztása a Facebookon. Azóta semmi. Az eredeti profilomról tiltottam le, de van egy másik profilom, álnéven, arról csekkoltam le a profilját.


Lehetséges hogy ő is csekkolja az én profilomat álprofilról? Vagy hogy szerelmesen rajtam pörög a nap legnagyobb részében? És hogy egy adott időpontban, tervezi a visszatérést más platformon?


Egyáltalán lehetséges, hogy egy ennyire megszállottan szerelmes férfi egy tiltás után egyik napról a másikra leálljon?


aug. 31. 12:05
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
86%
Sose volt szerelmes, ő simán kattos, most épp mással csinálja ugyanazt, mint veled eddig. Ha megunja, nincs kizárva, hogy visszatér. Ezektől jobb óvakodni, amint észreveszed, hogy valami nem kóser, azonnal meg kell vele szakítani minden kapcsolatot, nem kellett volna találkozgatni vele.
aug. 31. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
Nagy a baj.
aug. 31. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
71%
Szeretetitek még egymást, ha te is ezen agyalsz még.
aug. 31. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
100%

Mégis miben merült ki a megszállottsága?

Mert az írásodból arra lehet következtetni, hogy pl személyesen soha nem zaklatott vagy jelent meg itt ott.

aug. 31. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 A kérdező kommentje:

#4


Tehát ne úgy képzeljétek el, mint egy klasszikus zaklatást. Nem fenyegetett soha, soha nem volt fizikai követés, erőszakot se alkalmazott, tulajdonrongálás se, a kapcsolatfelvétel, amíg le nem tiltottam, addig nagyon kitartó és intenzív volt. Ő azt mondta, csak jóban akar lenni velem, ezért ír. Jó, hát én magam ígértem neki baráti viszonyt a szakítás után, de nagyon nyomasztott, hogy folyamatosan ostromol és hogy ő még nem zárta le az érzelmi szálat. Folyamatosan baráti programokra hívott és hangsúlyozta, hogy csak barátként hív ezekre. Én mindent elutasítottam. Aztán letiltottam, azóta nem keres, már fél éve.


Én ígértem neki baráti viszonyt a szakítás után. De mondtam, neki hogy idegileg kimerült vagyok, a munkahelyem miatt és családi dolgok miatt is, nincs most időm a baráti találkozásra se. De ő ezt nem akarta tudomásul venni, folyamatosan ostromolt, hogy menjünk el együtt erre a kiállításra vagy színdarabra stb. Meg érdeklődött, hogy milyen volt a napom, szinte minden nap. Meg volt hogy panaszkodtam neki, hogy nagyon nem vagyok jól, ő meg napi szinten érdéklődött, írogatott, hogy hogy vagyok, jobban vagyok-e, de azt írta, csak barátilag érdeklődött. Meg írtam neki, hogy voltam kórházban, ő olyan túlzottan aggódóan érdeklődött, hogy hogy vagyok. Persze kértem, hogy ne írjon, mert ez nekem teher. De ő tudomást se vett a kérésemről. Aztán letiltottam. Azóta semmi.

aug. 31. 14:18
 6/26 anonim ***** válasza:
A szerelmes ember kicsit olyan, mint a megszállott. Ha nem megy át zaklatásba, addig semmi kirívó nincs ebben.
aug. 31. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
65%
Feleslegesen parázol. Én is sokat írtam az exemnek anno, de személyesen sosem próbáltam elérni, pedig ugyanabban a kerületben lakunk és nálam volt a lakáskulcsa is.
aug. 31. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
62%
Jó mese, de ilyet senki nem csinál. Ennyire senki nem tud a megszállotja lenni senkinek. Te viszont ahogy egy felettem is írta, te is rajta kattogsz rendesen. Nem félsz te, az a valai a veszted és imádod , hogy téged hajkurász. Külömben szóltál volna már a rendőrségnek is. Ne tadadd le!
aug. 31. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
100%

"Utána még egy darabig beszéltünk, Messengeren, jó néha találkoztunk is, de meg is mondtam, hogy a részemről ez csak baráti találkozó."


Ezek után én nem csodálkoznék.


Eleve soha nem kell olyannal barátkozni, akitől esetleg "később" sem szeretnél semmit.

aug. 31. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
100%
Te agyad pörög ez, nem az övé. A fél az sok idő, ha eddig nem keresett valószínűleg nem is fog. Te érzel iránta szerelmet nem ő irántad!
aug. 31. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:

Szerelmes vagyok vagy megszallott?

A sracot 1 eve ismerem... Az egyetemen talakoztunk kozos baratok alapjan. Aztan elhivott kettesben talalkozni, az a elejen mondta, hogy o jelenleg baratsag extrakkal kapcsolatot keres, amig nem fejezi be az egyetemet nem vagyik semmi komolyra. Nekem az elejen siman...

A megszállottan szerelmes típusok általában lelkisérült emberek?

Az első barátom nagyon "megszállott" volt, és utána is volt egy férfi aki így volt belém szerelmes. Ezekmiatt, ha ismerkedek egy férfivel aki szimplán csak kedvel/kezd megszeretni annak nem hiszem el, hogy őszinték az érzései. De egészséges lelketű emberek nem ilyen...

Normális, ha az ember felnőttként is hirtelen lesz rajongásig “szerelmes” másokba? Vagy csak én tudok ilyen megszállott lenni, mint egy tinédzser?

Más, amúgy párkapcsolatban élő emberek nem teremtenek szemkontaktust a villamoson egy nekik tetsző emberrel? Nem lesznek “mini-szerelmesek”’pár percre? Nem válnak egy rocksztár vagy színész megszállottjává időről időre? Ez őrült dolog?

Ha egy fiú ( hagyományos) szerelmes levelet ír, akkor tényleg szerelmes, vagy csak megszállott?

A levélben nem fedi fel magát, de én megtudtam másoktól, hogy ez a bizonyos illető volt. Nagyon szépeket ír, de nem tudom elképzelni, hogy hogy szerethet valaki ennyire, úgy, hogy nem is ismer..

Szerelmes vagy betegesen megszállott?

13 évvel ezelőtt szeretett volna velem járni, leveleket írt. Állandóan bámult, már sokszor kellemetlen volt. Egy középsuliba jártunk, ő 2 évvel idősebb nálam. Én normálisan, udvariasan válaszoltam neki, hogy nem szeretnék semmit tőle. Volt barátom, de ezt ő nem tudta,...




Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!