Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Visszakaphatom még? És ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Visszakaphatom még? És ha igen, hogyan? Mit tegyek?

Figyelt kérdés
A barátom kb. 4 hónapnyi együtt járás után szakított velem hétfőn azzal az indokkal, hogy már nem szeret úgy mint régen, de azt nem tudja megmondani, miért van ez, egyszerűen csak úgy érzi, már nem tud velem boldog lenni. Körülbelül a 3,5. hónap óta érezte ezt az egészet, de én erről akkor még nem tudtam. Aztán mikor elmondta, hogy érez úgy döntöttünk, hogy várunk még, hátha változnak a dolgok, de 5 napig bírta, és szakított. Hétfőn szakítottunk, kedden az egyik legjobb barátjával beszélgettem facebook-on, aki elkezdett velem flörtölni. Nem vettem komolyan, ezért másoltam a volt barátomnak miket írt, míg végül a srác elhívott randizni (erről az exem szintén tudott, arról viszont már nem, hogy el is megyek-e a randira). Szerdán találkoztam a sráccal, nem történt semmi, de megegyeztünk, hogy találkozunk még. Délután felhívott az exem és kérdezte, hogy mi volt sráccal, találkoztunk-e és hogy össze fogunk-e jönni? Én megmondtam neki, hogy találkoztunk, de nem történt semmi, és nem tudom, hogy össze fogunk-e jönni, mert én talán csak pótolni szeretném, amit elvesztettem, de közben várom, hogy visszatérjen hozzám. (Mivel mesélte hétfőn, hogy az exével is azért szakított, mint velem, és utána megbánta és megpróbálta visszaszerezni, de ő már összejött egy másik sráccal.) Igazából nem akartam semmit sem a haverjától, csak gondoltam, hátha ez ráébreszti, hogy mégis kellek neki. De ő azt mondta, ezzel csak az ellenkezőjét értem el, mert mindketten átgázoltunk rajta, mert ez a részemről olyan, mintha ennyit jelentett volna nekem a dolog, a barátja részéről meg mintha hátba szúrta volna, merthogy én nem gondoltam arra, hogy ő még szeret és nem bírná elviselni, ha mással látna. Szóval röviden annyi, hogy szerinte neki még kellett volna legalább 1 hét, vagy több, nem tudja, hogy ez már ne érintse így. Ezek mit tehetnék? Bocsánatot kértem tőle, de szeretném vissza kapni, és nem úgy, mint egy barátot. Van egyáltalán még esélyem és ha igen, mit tegyek? Azt mondta, már nem zavart, vagyis már nem érzi úgy, hogy meg fogja bánni a döntését. Akkor inkább adjam fel?

2012. máj. 12. 09:27
 1/8 anonim ***** válasza:
Van esély...kb 50%-> vagy igen, vagy nem. attól függ mivel próbálkozol, de szerintem ne hagyd ennyiben
2012. máj. 12. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Kellett volna neki még egy hét, hogy túl legyen rajtad... hát akkor nem lehet nagy a szerelem.

Egyrészt nem számolunk be az exünknek arról, hogy kivel randizunk, mert felesleges. Főleg ha akarsz még tőle valamit.

És különben is, ha őt szereted, minek randizol a haverjával?

Szóval igen, szerintem add fel, mert ez teljesen felesleges kínlódás.

2012. máj. 12. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim válasza:

Nem kellett volna elmenni a haverjával, hiába, hogy csak találkozás.

Ha te igazán szereted, és nem akarod elveszíteni, akkor menj utána, ülj le vele beszélgetni,próbálkozz. De ha nagyon visszautasító és egyszer sem fogad el semmilyen meghívást akkor hagyd.

2012. máj. 12. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Már nem érzi azt a nagy lángolást, mit az elején, ezért szakított, de még szeret, mondta. És az 1 hete úgy mondta, hogy legalább 1 hét vagy több, nem tudja pontosan.
2012. máj. 12. 09:42
 5/8 anonim ***** válasza:
Attól hogy nem tetszett a válaszom, még lehet hasznos ;-)
2012. máj. 12. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Azért ezt a szakítást a "lángolásra" fogni: baromság. Előbb utóbb minden kapcsolatban a szerelemből szeretet lesz, és ez teljesen normális. Fiatalok lehettek még gondolom. Nézd ha szereted, akkor tedd félre a randizgatást, mert így végképp nem fog veled újból szóba állni. De ha 4 hónap után ilyen indokkal szakít veled a pasi, nem is érdemes vele nagyon foglalkozni, mert valószínűleg nem elég érett egy kapcsolathoz.
2012. máj. 12. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Most beszéltünk erről és végülis megbocsájtotta a dolgot és azt mondta, hogy beszélgethetünk. De még mindig zavart egy picit. Nem tudom, hogy mit kéne tegyek: megmondani neki, hogy örülök, hogy el van nézve a dolog, de én inkább mégis hagynám őt, amíg zavart, döntse el mi legyen és majd írjon. Ebben az esetben viszont félek, hogy mivel rá van "kényszerítve", hogy döntsön (persze annyi ideje van, amennyit akar, de mégse hónapok), így akkor az, hogy gyorsan kell dönteni rossz döntésre is sarkalhatja.

A másik meg, hogy beszélgetnék vele mindenféléről és majd lesz, ami lesz.

Melyik a jobb?

2012. máj. 12. 13:00
 8/8 anonim válasza:
Beszélgessetek mindenféléről. Legyél kedves, természetes, viccelődj, csinálj kettőtök közt jó hangulatot :)
2012. máj. 12. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!