Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mi a jobb, küzdeni vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a jobb, küzdeni vagy kilépni a kapcsolatból (alkoholista anyós-após, sógornő, volt barátnő kavarásai miatt)?

Figyelt kérdés
A párom és köztem nem volt gond, hanem csak a környezetével és legfőképpen azzal, hogy nem tudta kezelni a helyzeteket (mert ugyebár kavarni csak ott lehet, ahol hagyják). A családtagjai gyakorlatilag úgy használták a lakásunkat, mintha az övék lett volna, jóllehet semmi közük nem volt hozzá. Saját példányú kulcsukkal jöttek-mentek minden előzetes jelzés, sőt, köszönés és kopogás nélkül. Nem érdekelte őket éppen milyen élethelyzetünkbe toppantak be, őket kötelesek voltunk etetni és főleg itatni. Eleve részegen érkeztek. Kölcsönösségnek nyoma se volt, ők bennünket még egy fél pohár vízre sem hívtak meg soha. Vért kellett pisilni, hogy elkerüljük őket a saját lakásunkban. Viszont ha tudták, hogy nem vagyunk otthon, akkor átjöttek és szó szerint házkutatást tartottak, olyan szekrény nem volt, amit át ne dúrtak volna. Aztán azt sikerült a páromnak elérni, hogy a lakásba ne járkáljanak be csak úgy (kb. fél év alatt), de akkor meg kitalálták, hogy én nyomorúságban tartom a kutyánkat (a MI kutyánkat, amihez úgyszintén nincs közük) és ezért napjában legalább 5-ször bejönnek a kertünkbe és az ablakunk alatt kiabálnak, hogy utyulu-putyulu kiskutyuska. Gyakorlatilag minden pillanat erről szól. Ráadásul a volt barátnőt pártolják, ezt meg is mondták. Aki úgyszintén állandó akcióban van. (Na, őt talán sikerült véglegesen lerázni) Ugyanilyen okoknál fogva a páromnak már egy jegyessége is tönkrement. Ezt onnan tudom, hogy az anyja egyszer beállított az egykori menyasszonyjelölt gyűrűjével és gúnyos nevetés közepette a párom képébe vágta. Megelégeltem. Hiába minden szerelem, szeretet és ragaszkodás kettőnk között, ezt így nem lehet. Úgy tűnik sikerül pár napon belül mennem. Közben azt akarja, hogy maradjon meg a kapcsolatunk. De szerintem ennek nincs értelme, mert hová vezet. Ha nem élhetünk együtt, mert nem hagyják, ő meg ehhez asszisztál, akkor ott vége. Rengeteg ilyen és ehhez hasonló (rém)történetet olvasni ezen a fórumon, sokan szenvednek a párjuk környezetétől. Van, ahol jóra fordul, van ahol csak rosszabbra. A párom tényleg próbált erőfeszítéseket tenni a megfelelő határok kialakításában. Ugyanakkor sajnos az is tény, hogy egy rendkívül erőszakos, tolakodó, alkoholista, építő jellegű párbeszédre tökéletesen alaklamtalan, sötét lelkületű közegről van szó. Ha elhagyom, tutkó biztos, hogy belefullad. De nekem meg vajon meddig érdemes tűrnöm? (kapcsolatunk kb. 1 éve tart, hol jobb, hol rosszabb időszakokkal)Ha nem lenne a környezete ő kiváló férj és jó apa lehetne a jövőben. Szóval, aki volt már hasonló helyzetben, az lelépett, vagy küzdött és ha igen, akkor milyen eredménnyel?

#törlés #szakítás #alkoholista család
2012. szept. 16. 16:19
1 2
 1/13 anonim válasza:
Menjetek el ketten jó messzire, csak a költözés a megoldás...
2012. szept. 16. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Mit keresnek a lakásotokban? Kinek a Lakása? Hogy kerül kulcs a kezükbe? A párod miért nem áll ki melletted? Sorolhatnám a kérdések halmazát. Én még csak 16 vagyok, de ezt nem tűrném el. Szerintem egy alkoholista családban élő fiú bizony felvesz egy csomó szokást a családjából, és a saját életében is követi atz. Biztosan meg kell adni az esélyt mindenkinek, hogy kitörjön ebből a közegből, de amint látszik az írásodból nem ez történik. Miért az én életem legyen a próba arra, hogy sikerül- e kitörni ebből, vagy sem? És nem is úgy látszik, hogy akarja is. Ha akarná, akkor nem randalírozhatnának a lakásotokban.

Nehéz lehet egy 16 évestől elfogadni tanácsot, de én így gondolom.

2012. szept. 16. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
Nézd, nincs sok tapasztalatom, de szerintem ez a kapcsolat megdöglött, illetve ha még nem is döglött meg, akkor előbb vagy utóbb meg fog. Szomorú, mikor ez nem a kapcsolatban élők miatt történik meg. Fel fog ez téged őrölni, nem tudsz mit csinálni. Sajnálom a párod, de ilyen körülmények között és így nem lehet élni. Szerintem lépj le, mert később nehezebb lesz. Ha gyerekeitek lesznek, mit fognak csinálni? Még valami: "Ha elhagyom, tutkó biztos, hogy belefullad." Ez is szomorú, de ez csak rajta múlik, ezen csak ő tud változtatni.
2012. szept. 16. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
Harmadik vagyok, és másodiknak: "Szerintem egy alkoholista családban élő fiú bizony felvesz egy csomó szokást a családjából, és a saját életében is követi azt." Ez hatalmas butaság, megmondom miért. Nekem is alkoholista az anyám, és mivel tudom, és látom, hogy az alkohol mit tud tenni egy emberrel, így messziről kerülöm. Pontosan azért, mert láttam ezt. Nem arról van szó, hogy soha nem iszom, de nem leszek alkoholista, ez fix.
2012. szept. 16. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Erre a költözés a megoldás vagy másik zár vagy nem tudom mi=\\\mondjuk nekem azért volt szerencsém mert igencsak erős nő vagyok és a nyakuknál fogva vittem ki mindenkit a házamból..na meg a hangerő is igencsak fontos...
2012. szept. 16. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

Kedves hozzászólók!


Nagyon szépen köszönöm a válaszokat.


Szóval, ha jól látom, vagy teljes váltás (költözéssel) vagy nincs kiút és lehet, hogy még úgy se.


Alkoholista család kérdéskör: nekem is alkohloista családom volt, de nekem sikerült kitörni. Igaz, ez azzal járt, hogy nem tartom a kapcsolatot a családommal. Ők is produkálták azt, amit a párom családja, csak még fizikailag is veszélyt jelentettek rám. Szóval, nekem nem volt más választásom, csak az, hogy kilépek és lám, azóta jóra fordult az életem, rengeteg jó dolog történt velem, hamarosan meg tudom venni életem első lakását. De ugyan akkor ha valaki, hát én tudom, hogy ez mennyire nehéz és az emberek túlnyomó többsége beáll a sorba. Szóval nem jár messze az igazságtól az, aki azt írta, hogy nagyon nehéz kitörni.

2012. szept. 16. 16:49
 7/13 anonim ***** válasza:
Harmadik vagyok ismét. Nézd, én nem ismerem a párod, de ha képes lenne kitörni, már kitört volna. Így nem lehet élni. Mi van, ha tíz év múlva is ez lesz?
2012. szept. 16. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
Mindenkitől elnézést kérek, aki ki tud törni az alkoholista környezetből. Minden elismerésem az övék. Továbbra is az a véleményem, hogy nehéz, és kevésnek sikerül. Nem szeretnék az lenni, aki mellett próbálkoznak és esetleg nem sikerül. Mi lesz az én családommal így?
2012. szept. 16. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Igen, ez igaz. Főleg mivel már bő harmincas. De az is igaz, hogy a kezdeti napi fél órás zaklatás mára lecsökkent arra, hogy bejárnak a kertünkbe kutyázni. Na most, ha sikerülne még a kutyakérdést is kiikatatni... Persze az is lehet, hogy egyáltalán nem kéne semminemű energiát se fektessek ebbe az egészbe, mert miért az én életem menjen rá arra, hogy kiderüljön, talpra tud-e állni.
2012. szept. 16. 17:00
 10/13 anonim ***** válasza:
Nézd, megértem, hogy ragaszkodsz hozzá, de Te nem tudsz rajta segíteni, ha ő nem akarja/nem hagyja.
2012. szept. 16. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!