Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Túl leszek valaha ezen a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl leszek valaha ezen a szakításon?

Figyelt kérdés
5 évig voltam együtt a volt barátommal. Fiatalon tinédzserként jöttünk össze, szép életünk volt, fősuli, összeköltözés, volt otthonunk, barátaink, a családom szerette az övé pedig engem, csak éppen az a bizonyos tűz hiányzott - nálam. Inkább szeretet volt már ez, mint szerelem.. talán soha nem is volt az. Ő nagyon szeretett, rám tette fel az életét, ezért érte villámcsapásként mikor elhagytam egy másikért. Ez lángolóbb, tüzesebb, szenvedélyesebb, de mégsem lesz ugyanaz soha. Eltelt fél év és nem tudom, hogy jó döntést hoztam-e. Minden nap eszembe jut, a legapróbb dolgokról, egy csokiról, egy együtt látott filmről, egy padról ahol ültünk, és minden nap pityergek, mert hiányzik. Az a furcsa, hogy nem a szerelme hiányzik, nem tudnám elképzelni újra, hogy lefeküdjünk, vagy ilyesmi, de a szeretete, az életünk, az otthonunk (kiköltöztünk a lakásunkból), a barátaink, a beszélgetéseink a viccelődéseink, hogy mellettem legyen mint egy társ.. és egyre inkább látom, hogy az volt az az élet, amit érdemes lett volna élni. El fog múlni valaha? A bűntudat? A rossz érzés? Sokáig beértem azzal, hogy hatalmas fájdalmat okoztam valakinek és nekem is vezekelnem kell. De a szenvedés még mindig tart. Normális ez? Vagy életem legrosszabb döntését hoztam meg fél éve? A szomorkodásommal tönkreteszem magamat meg az új kapcsolatomat is, bármikor képes eszembe jutni az előző tényleg egy csokiról, annyi emlék öt év alatt, bevillan és nekem lőttek.. és nehéz hogy a másik ne vegye észre, máshol járok. Pedig ő is a lehető legjobban bánik velem. Meg sem érdemlem. Úgy néz ki, holnap indulok egy másik városba, 300 km-rel távolabb fogok dolgozni, nem tudom mennyire sűrűn járhatok majd haza. Abban reménykedem hogy a távolság + a családom segít rendbe jönni. Mit tehetnék magamért? Kivel kellene beszélnem? Nagyon rossz ez az állapot, tudom ha szemrebbenés nélkül továbbléptem volna, nem is lennék ember, de már eltelt fél év. Igaz, hogy csak két hónapja költöztünk külön, de megrekedtem ebben a stádiumban és nagyon szenvedek. Tanácsok? (Ócsárolást légyszi ne, kaptam már eleget..)

2014. aug. 6. 06:29
 1/8 anonim ***** válasza:

Ės mi ezt honnan tudjuk?


Feküdj vissza aludni: *

2014. aug. 6. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Elmúlik, idővel
2014. aug. 6. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
igen, csak kelleni fog hozzá idő
2014. aug. 6. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

A tüzet nem egy ember generálja, hanem kettő. Ha hiányzott anno, akkor te is tehettél volna érte.

Az volt az igazi, ezért elmúlni soha nem fog. Csak csillapodni, enyhülni.

Felerősödni meg talán akkor fog, ha a mostani, új pároddal a tűz enyhül, és problémák bukkannak fel. (mert probléma mentes kapcsolat nincs, vele jár, amit kezelni szokás, nem pedig kidobni a kapcsolatot)

2014. aug. 6. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

nem ócsárolásképpen mondom, de nagy butaságot csináltál...a szerelem átlagosan 2 évig tart...nem tart örökké...ajánlok figyelmed 2 könyvet amik talán segíthetnek megérteni hol hibáztál:

Gary Chapman: A szerelem pszichológiája

Gary Chapman: A házasság négy évszaka


az idő begyógyít minden sebet...még ha most úgy is érzed, hogy fáj és soha nem ér véget...idővel elmúlik ez az érzés...az új kapcsolatodat ne tedd tönkre, becsüld meg azt aki szeret!


21F

2014. aug. 6. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Kb. szó szerint leírtad azt, ahogy én egy éve voltam.:)


Én szakítottam a vőlegényemmel, mert nem volt már tűz, fizikailag nem bírtam már rá úgy gondolni. Aztán összejöttem Mr. Nagy Ő-vel (nem), aki tüzes volt, csodás pasi, elégtem naponta a szerelmében, a veszekedéseink után konkrétan le akartam ugrani a hídról, aztán amikor megcsalt és elhagyott, megpróbáltam megölni magam. A mai napig súlyos hibának tartom, hogy nem sikerült.


Azóta néha találkozom a volt vőlegényemmel, de nem érzek már iránta szerelmet, és szexuális vágyat sem, ebben biztos vagyok. Mi 4 hónapja jártunk az utána jövő sráccal, amikor szétköltöztünk a vőlegényemmel. Annyira fájt, hogy elment, elvitte a bútorait, én meg ott maradtam "egyedül", pedig én akartam szakítani.


Kb. január óta nem beszélek a tüzes exemmel, most őt heverem ki, mit ne mondjak, nagyon nehezen megy. A vőlegényem sokszor eszembe jut, de nem úgy, hogy elrontottam a kapcsolatunkat, hanem úgy, hogy "bár szeretnélek téged, mert te jó vagy", de nem szeretem őt.:/


A pszichológusom szerintem elmegy kozmetikusnak, mert sikertelen a terápiám:) Én egyébként azt tanácsolom, hogy keress segítséget, nem kell orvoshoz menned feltétlenül, csak legalább anyukádnak/barátaidnak beszéld ki az érzéseidet.


27L

2014. aug. 6. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
91%

Hát ne haragudj, de ahogy elolvastam, nem vagy túl szimpatikus… Sajnálod magad, miközben te dobtad ki az exed egy másik pasiért. Ő vajon hogy érezheti magát, ha te így? Elvileg neki van oka szenvedni!

"Normális ez?" Nem! Ha igazán szeretnéd az új párodat, akkor rá gondolnál, nem ezekre a dolgokra, úgyhogy te két férfit is hülyére vettél, ahogy elnézem. Lehet, hogy nem kéne hülyítened tovább a mostani barátodat (sem)? Talán találhatna egy olyat, aki biztosan őt akarja.

2014. aug. 6. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokat, hideget is meleget is, mostanra ismét átgondoltam mindent, és nemsokára útra kelvén nem is kérdés, hogy nem a régi, hanem a mostani párom fog mindennél jobban hiányozni, úgyhogy az emlékeken túlteszem magam, a jelenlegi barátomra pedig megpróbálok minél jobban vigyázni, hogy ezt az időszakot is kibírjuk :) remélem nem fogok csalódni, sem pedig csalódást okozni :) szép napot mindenkinek!
2014. aug. 7. 08:22

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!