Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Túl leszek-e rajta?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Túl leszek-e rajta?

Figyelt kérdés

Nemrég volt egy hosszúnak nem nevezhető kapcsolatom, de igazából nem is ez a lényeg, hanem a párom. Tényleg mindent megtett a kapcsolatért, amit csak tudott, és Ő volt az első, aki értékelt engem, és ezeket meg is fogalmazta felém. Kölcsönösen megbíztunk a másikban. Én is nagyon ragaszkodtam hozzá, együtt terveztük a jövőt. Soha nem hanyagoltam el, mindig törődtem vele és szerettem, talán Őt igazán először. Aztán egy idő után szerinte az agyára mentem, majd szerinte kellemetlen helyzetbe hoztam (ami egyáltalán nem volt szándékos) és szakított velem.


Ez egy jó néhány hete volt, de azóta minden egyes nap vele álmodok, és borzasztóan hiányzik. Emellett még gyötör a bűntudat is, amiért akaratomon kívül ilyet tettem vele. Az ismerősei előtt meg szégyellem magam és próbálom kerülni őket (amúgy semmi bajom nincs velük).


Volt már egyszer kétszer, mikor azt hittem, hogy most már jobb lesz, de mindig visszajutok a gödör mélyére. Nem tudom, meddig bírom még ezt, kezdek beleőrülni.


Próbáltam már vele megbeszélni a dolgot, de nem kaptam választ. Mióta ez történt, rengeteg cikket, véleményt, hozzászólást és könyvet bújtam át, és arra a következtetésre jutottam, hogy társfüggő vagyok. Szeretnék ezáltal jobb ember lenni, de attól félek, hogy már túl késő. Nem tudom lesz-e még egyszer ekkora esély előttem.



2014. szept. 14. 09:15
 1/7 anonim ***** válasza:
Idővel jobb lesz, nyugi. :)
2014. szept. 14. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Beláttad hogy hibáztál, erre kevés ember képes!

Túl fogsz rajta jutni!

2014. szept. 14. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Remélem tudsz angolul. Nekem ez a videó rengeteget segített, egy kicsit könnyebb volt feldolgozni. Velem már majdnem négy hónapja szakítottak, most már egy kicsit elkezdtem látni a végét, de még mindig nehéz. Ne aggódj, menni fog! :)


https://www.youtube.com/watch?v=iOFI213MuKM

2014. szept. 14. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

*majd szerinte kellemetlen helyzetbe hoztam


Mit csináltál?

2014. szept. 14. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Volt egy honap mosolyszunet mikor azt mondta, hogy az agyara megyek. En meg probaltam menteni a menthetot, es megleptem egy kis ajandekkal, ami nem jol sult el. A hely nem volt megfelelo.
2014. szept. 14. 11:22
 6/7 anonim ***** válasza:
Mesélnél róla bővebben? Milyen ajándék volt, és hol?
2014. szept. 14. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Nem akarom reszletezni. Csak annyi, hogy kuldtem, szemelyesen nem volt ra alkalmam.
2014. szept. 14. 11:46

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!