Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan hozhatnám ki a depressz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan hozhatnám ki a depresszióból és segíthetnék rajta, hogy felnyíljon a szeme? Kicsit hosszú, bocsi.

Figyelt kérdés
A volt barátom (két hete szakítottunk) nagyon zárkózott, magába fordult ember. Régen, az első (és rajtam kívül egyetlen) barátnőjével 5 évet voltak együtt. Ez a lány egy üresfejű liba (nem ismerem, de ránézésre látszik, és párom édesanyja is ezen a véleményen van, úgyhogy igaz), akinek csak a külsőségek és a pénz számítanak, valamint az, hogy kúrják rendesen. Ez éppen így is történt, csak kihasználta őt a lány. Közben érte egy újabb csalódás, elveszítette az édesapját, de akkor sem volt mellette senki, mivel ez a lány nem törődött az érzéseivel. Most, 4 évvel szakításuk után összejött velem. Én próbáltam kihozni őt a depresszióból, de nem sikerült. Befordult a maga kis világába, a számítógép teszi ki minden szabadidejét, közben végig az exéért epekedik. A csaj ezt kihasználva, folyton írogat neki, engem ócsárolt, próbált minket szétszedni. Akárhányszor próbáltam erről beszélni a barátommal, mindig kiakadt, hogy miért emlegetem folyton, tagadta, hogy még beszélnek. Azon is kiakadt, ha csak szimplán az érzelmi világáról próbáltam beszélni vele. Végül szakítottunk, mert nem bírtam tovább, hogy még mindig előbb értékel egy ilyen lányt, mint engem, ő is úgy érzi, valami nem oké kettőnk között, nem én vagyok akit keresett. Persze szeretem, de nem feltétlenül az a célom, hogy mindenáron visszakapjam, csak segíteni szeretnék valahogy felnyitni a szemét. Egyszerűen nem értem, hogy szerethet még mindig egy ilyen lányt és hogy nem érzi a különbséget kettőnk között. Én sosem vártam el pl, hogy elkezdjen edzeni (nem elhízott, de nem is az a kockáshasú) vagy ilyen-olyan fazonra nyírja a haját, én önmagáért szerettem és inkább gondoskodó voltam, mint felszínes. Neki mégis egy ilyen lányra van szüksége és észre sem veszi, hogy csak szórakozik vele és újból csak kihasználni próbálja. És tulajdonképp sikerül is neki, mert mégis őt választotta énhelyettem. (Nem jött vele össze a csaj természetesen, csak hülyíti).

2014. okt. 9. 16:05
 1/4 anonim ***** válasza:
Nagyon kedves tőled, hogy segíteni akarsz neki. Légy vele kedves. Sajnos többhöz már szakember kell. Ezt egyszer nekem is be kellett látnom. L
2014. okt. 9. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Szerintem nincs rá semmi esélyed. Egyáltalán azt sem értem, hogy hogyan jöttetek így össze, amit leírtál az alapján minimálisan sem figyel(t) rád.
2014. okt. 10. 01:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Úgy, hogy az elején még nagyon is figyelt rám, csak aztán beköttette az internetet és így jött képbe újra az ex. :(
2014. okt. 10. 06:56
 4/4 anonim ***** válasza:
Ha meglátná az exét egy másik sráccal, attól talán észhez térne.
2014. okt. 21. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!