Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakított velem, de újra...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

1L2I3A kérdése:

Szakított velem, de újra kezdhetjük, vagy inkább felejtsem el?

Figyelt kérdés

A barátom pár napja szakított velem, több mint 5 hónap után.

Különböző emberek vagyunk, ő hideg, ritkán mutatja ki az érzéseit, én hamar és nyíltan kimondok mindent.

A kapcsolatunk elején ő mondta ki, hogy szeret.

Elmondása szerint azért szakított velem, mert már nem szeret (idézem: 2-3-4 hete). És hogy jobbat érdemlek, mint ő. Azt mondta, hogy egy szar ember, és nem akarja előlem elvenni a lehetőséget, attól, hogy megtaláljam az igazit. Azt is mondta, hogy nem illettünk össze… stb. (szokásos szakítós duma volt). De olyat is mondott, hogy: legyen-e szünet, nem tudom, mi legyen… Elég bizonytalannak tűnt…. Hozzá tette, hogy sokat kell tanulni és csak 2 hét múlva tud gondolkodni kettőnkön (Diploma előtt áll) Alapból egy picit lusta, nehezen veszi rá magát a tanulásra, és én sokat cseszegettem, hogy tanuljon, ne a haverokkal menjen inni. Emiatt sok vitánk volt. Szakításunk előtti nap nem a tanár visszadobta a beadandóját, nagyon kiakadt… aznap ismét elment inni a haverjaival, én ismét kiakadtam, hogy miért teszi ezt magával, azt mondta, hogy csak 1 sör, ehelyett egész éjjel kimaradt, hiába hívtam legalább 7x nem vette fel, küldtem neki egy üzenetet, hogy elegem van a folyamatos ivászataiból és hogy így tönkre teszi az életét, és hogy tartsunk szünetet (ezt motiválónak szántam, hátha meghatja). Másnap szakított velem… Kérdeztem, hogy nem lehetett vna megbeszélni a problémát, de azt mondta nem akar mentegetőzni…

Én azért nem értem, hogy miért csinálta ezt velem, mert még 1 hete kéz a kézben sétálgattunk, sokat beszélgettünk és én nem láttam, hogy valami baja lenne…

A barátaink azt mondják, hogy most le van törve… (emiatt nem hiszem el, ha valakit már nem szeretsz, akkor nem vagy letörve….)

Szerintetek lehet még ebből valami? Szerethet-e még? Vagy ebből már nem lesz semmi?

Segítségeteket előre is köszönöm!:)



2015. ápr. 24. 22:08
 1/3 anonim ***** válasza:
Felejtsd el
2015. ápr. 24. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Osztom az elsőt. Ne menj utána.
2015. ápr. 24. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 Fish1 ***** válasza:

Azt mondta, hogy nem szeret. Ezek után, ha azt is mondaná, hogy szeret, én kételkednék benne. És azzal a bizalom el is szállna. Enélkül meg...

Ez nem újrakezdés lenne, hanem folytatás, mert egyikőtök részéről se változott semmi.

Megváltoztatni pedig nem tudod, mert mindenki csak akkor tud változni, ha saját maga akarja ezt.

2015. ápr. 25. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!