Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Teljesen veszett ügy?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Teljesen veszett ügy?

Figyelt kérdés

8 hónapja Görögországban voltam egy cserediák programmal és a lakótársammal (görög) egymásba szerettünk. Egy hónapig voltam ott, az csodálatos volt. Utána távkapcsolatban voltunk de néhányszor meglátogattuk egymást. 4 hónapja közölte velem, hogy szakítani akar, mert beleszeretett egy másik nőbe. Én nagyon össze voltam törve, főleg hogy szerveztem egy 2 hónapos Erasmust Görögországba miatta. Végül el is mentem, találkoztunk is és voltak furcsa helyzetek, ölelgettük egymást, egyszer együtt aludtunk és bár látható jelei voltak, hogy rám van gerjedve, nem csináltunk semmit. Ő nem akarta megcsalni a barátnőjét, én meg nem akartam rámászni, mert azért mégiscsak van egy határ. Nekem is elkezdett udvarolni egy másik srác és bár nem szép dolog, elütöttem vele az időt az erasmusom alatt. Most úgy áll a helyzet, hogy én is szakítottam a másik sráccal és ő is szakított azzal a csajjal, akivel az erasmusom alatt járt. Jelenleg barátok vagyunk, skype-on tartjuk a kapcsolatot. Én akármennyire igyekszem elfelejteni, mégis szeretem. Tudom, hogy nem érdemli meg a történtek után, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből.

Végül úgy alakult, hogy nyáron még egy hónapra kimegyek Görögországba és nála fogok lakni. Azt beszéltük meg, hogy én is szingli akarok lenni, meg ő is. Ez igaz is, én nem hiszem, hogy ebből konvencionális párkapcsolat lehetne. De mégis annyira szeretném őt megölelni és hozzábújni. Szerintetek mik a tervei velem abban az egy hónapban? Vajon csak barátkozni akar? (Az az igazság, hogy bár én tényleg szeretem őt, azt már tudom, hogy egy párkapcsolat nem működne köztünk. de ettől függetlenül hiányzik és akarom) 23/L



2015. ápr. 25. 20:12
 1/2 anonim ***** válasza:

"nála fogok lakni. Azt beszéltük meg, hogy én is szingli akarok lenni, meg ő is."


Nah persze.. ez a görög gyerek ezt jol besz*pta:) Hogy haza nem vihet másik csajt, abban biztos vagyok, a mi lányunk ezt nem fogja hagyni!! nem igaz kérdező?:)

2015. ápr. 25. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
hát ja, nem örülnék neki
2015. ápr. 25. 20:38

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!