Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan lehet újrakezdeni az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet újrakezdeni az életet több éves kapcsolat után, ha nem akartad, hogy vége legyen?

Figyelt kérdés
A volt párommal öt évig voltunk együtt, mindketten 34 évesek vagyunk, én vagyok a nő. Az első három év jó volt, ekkor felhoztam neki az összeköltözést, amiről hallani sem akart. Innentől fogva szinte folyton ezen veszekedtünk. Nemrég megmondtam neki, hogy már nem tudok tovább várni, ha így áll hozzá továbbra is, akkor legyen vége. Szinte szó nélkül elfogadta a döntésemet. A mai napig az anyjával él, nem dolgozik. Azt mondta, nagyon szeret, de képtelen a komolyabb kapcsolatra, nem akar kiszakadni a környezetéből. Már tudom, hogy nagyon sok dologgal csak hitegetett, húzta az időt, mégis borzasztóan nehéz elfogadni, hogy az elmúlt öt év számomra sokkal többet jelentett, mint számára. Úgy érzem, nem tudom ezt lezárni magamban, óriási csalódást okozott és nem kaptam választ szinte semmire, egyszerűen csak kisétált az életemből. Szeretném újra kezdeni az életemet, de szeretem a volt páromat és fogalmam sincs, merre induljak el. Szórakozni nem járok, rengeteget dolgozom, baráti társaságom nincsen, mert a párom baráti köre volt az egyetlen társaság, ahova eljártam.

2015. júl. 4. 00:35
 1/3 WheneverYouWant ***** válasza:

Drága szívem...csak irónikusan szeretnék visszakérdezni hogy hogy lehetsz együtt valakivel 5 évig aki ennyire nem tud gondolni a jövőtökre... teremteni valami kis egzisztenciát. 34 évesen.... az ilyen emberekből soha nem lesz semmi..Szerintem ezt az egész elvesztegetett időt csak magadnak köszönheted... Régen lépned kellett volna.

és hogy most merre indulj... mind1. Majd az élet megmutatja az utat csak indulj és HÁTRA NE NÉZZ...

2015. júl. 4. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Teljes mértékben igazad van, mindvégig reménykedtem a reménytelenben. De a szívnek parancsolni sajnos nem lehet.
2015. júl. 4. 00:48
 3/3 anonim ***** válasza:
Húúú!Most kell nagyon erősnek lenned!Szerintem itt már vége.Én lassan 40 leszek,de hasonló cipőben járunk.Nehéz lesz ez az idő,de majd rá jössz idővel,hogy ennek így kellet lennie.Sok időbe fog telleni,tudom,mert még mindig fáj,immáron lassan 2 éve.De ne felejtsd kutyából,nem lesz szalonna.Fura,de én még mindig nem vágyom már senki után.
2015. júl. 4. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!