Valóban szeretett?

2014. februárjában kidobott a barátnőm, akivel ugyan csak 3 hónapot voltunk együtt, de úgy megszerettem, mint soha senki mást. Gyönyörű pár voltunk, tényleg. Ezt minden elfogultság nélkül mondom. 5 évig volt a barátjával, aztán összejött velem 3 hónapra, majd kidobott és visszament a gyerekhez. Fél évig még együtt jártunk egyetemre, nem beszéltünk, majd a végén utoljára átölelt elsírta magát és azt mondta sajnálom. Tudom, hogy csak egy eszköz voltam neki, hogy bűntesse a barátját, mert az nem "foglalkozott vele", ahogyan akkor fogalmazott és tudom, hogy kívülállóként egy "lotyó". Titokban telefonálgatott nekem, egy albérletben laktak. Abból is én költöztettem ki, ott voltam neki, amikor "el akarta felejteni" a gyereket, az apjával együtt költöztettük haza (mert a szülők jóban voltak/vannak, együtt fizették nekik az albérletet). Talán nem is a személy hiányzik, hanem az érzés. Annyira szerettem és éreztem, hogy Ő viszont nem, vagyis szeretném azt hinni, hogy legalább egy kicsit. Akárhányszor megnézem a Forrest Gump-ot ő jut eszembe, sírok, boldogtalan vagyok. Természetesen ehhez jön egy csonka család, eltávolodott barátok, minden ami erősíti a magányom. Azóta egyéjszakás kalandjaim voltak, most viszont már 4 hónapja van egy "komoly", de üres vagyok nem érzek semmit, ő halálosan szeret és nem akarom bántani őt. Egyszerűen képtelen vagyok felejteni és a sírás fojtogat ha Rágondolok. Azóta elkezdtem a Corvinust, HR-Közgáz, de annyira feleslegesnek érzem ezt is, mint ahogy a BGF-et is, ahol akkor tanultunk. Nem találom az utam, a múltat akarom, boldog lenni. Esetleg valami tanács?