Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Valóban szeretett?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valóban szeretett?

Figyelt kérdés
2014. februárjában kidobott a barátnőm, akivel ugyan csak 3 hónapot voltunk együtt, de úgy megszerettem, mint soha senki mást. Gyönyörű pár voltunk, tényleg. Ezt minden elfogultság nélkül mondom. 5 évig volt a barátjával, aztán összejött velem 3 hónapra, majd kidobott és visszament a gyerekhez. Fél évig még együtt jártunk egyetemre, nem beszéltünk, majd a végén utoljára átölelt elsírta magát és azt mondta sajnálom. Tudom, hogy csak egy eszköz voltam neki, hogy bűntesse a barátját, mert az nem "foglalkozott vele", ahogyan akkor fogalmazott és tudom, hogy kívülállóként egy "lotyó". Titokban telefonálgatott nekem, egy albérletben laktak. Abból is én költöztettem ki, ott voltam neki, amikor "el akarta felejteni" a gyereket, az apjával együtt költöztettük haza (mert a szülők jóban voltak/vannak, együtt fizették nekik az albérletet). Talán nem is a személy hiányzik, hanem az érzés. Annyira szerettem és éreztem, hogy Ő viszont nem, vagyis szeretném azt hinni, hogy legalább egy kicsit. Akárhányszor megnézem a Forrest Gump-ot ő jut eszembe, sírok, boldogtalan vagyok. Természetesen ehhez jön egy csonka család, eltávolodott barátok, minden ami erősíti a magányom. Azóta egyéjszakás kalandjaim voltak, most viszont már 4 hónapja van egy "komoly", de üres vagyok nem érzek semmit, ő halálosan szeret és nem akarom bántani őt. Egyszerűen képtelen vagyok felejteni és a sírás fojtogat ha Rágondolok. Azóta elkezdtem a Corvinust, HR-Közgáz, de annyira feleslegesnek érzem ezt is, mint ahogy a BGF-et is, ahol akkor tanultunk. Nem találom az utam, a múltat akarom, boldog lenni. Esetleg valami tanács?
2015. okt. 16. 10:20
 1/1 anonim ***** válasza:
100%
Valószínűleg olyasmi voltál neki, mint számodra a mostani barátnőd. Nem gondolom, hogy a volt/jelenlegi barátját akarta csak féltékennyé tenni. Biztos voltak az irányodba érzései, de nem szeretett szerelemmel, mert még mindig a másik srácot szerette. Ahogyan te most őt a jelenlegi lány mellett. Ha visszafogadna, feltételezem, mennél, és ugyanolyan trágyául éreznéd magad a mostanival szemben, mint ő érezte veled. Ezen kár lovagolni. Próbáld élvezni az életedet, erőt meríteni abból, amid van! Mást nem tehetsz. A volt barátnődre meg igyekezz nem gondolni, mert csak táplálod magadban az iránta érzett vágyat, ami úgysem teljesedhet be.
2015. okt. 16. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!