Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Miért viselkedik így az exem?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért viselkedik így az exem? Miért nem tudunk semmit normálisan megbeszélni?

Figyelt kérdés
Elhagyott a vőlegényem. 6 évig voltunk együtt. Egy másik nőért hagyott el és még neki áll feljebb. Mindenkinek azt mondja, hogy én csakis én tehetek erről mert én mindig mindenért veszekedtem vele. Kiszeretett belőlem abba a csajba meg beleszeretett. Az elején nagyon labilis volt mondta, hogy azért szeret még és hiányzom neki. Először úgy váltunk el, hogy kicsit nem beszélünk aztán majd meglátjuk. Hát múlt héten beszéltem vele és elmondta, hogy nem akar velem se beszélni se találkozni, hogy én ne kavarjak bele az új kapcsolatába. Kiöltem belőle minden szeretetet amit érzett irántam és ezért teljesen közömbös vagyok neki. Hosszú távra tervez ezzel a csajjal. De majd talán kicsit később meg tudunk inni egy kávét vagy ilyesmi. Ezeket mondta. Egyszerűen nem is érdekli mi van velem. Nem is azzal van a baj, hogy nem akar velem beszélni mert egy ideig én sem akarok vele beszélni. De muszáj volt tegnap írnom neki mert a közös lakásunkban maradtak cuccaim. Írtam neki, hogy azokat majd juttassa el hozzám és nézze meg az egyik szekrényt mert nem találok 3 cipőmet és írja meg, hogy ott vannak e. Erre annyit bírt írni hogy megnézem szia. Aztán írtam neki, hogy utána írjon, hogy ott vannak e. Annyi írt megnézem na szia. Nem értem meg, hogy felnőtt ember létére ennyit nem lehet megbeszélni?! Miért kell így viselkedni? Miért nem akar ennyire tudomást sem venni rólam? 6 évig együtt voltunk. Fél éve még a csillagokat lehozta volna az égről? Lehetséges, hogy még érez valamit és ezért csinálja ezt? Már én sem szeretem egyáltalán mert nagyon csúnyán elbánt velem. És persze még neki áll feljebb, bocsánatot sosem fog kérni mert kissé nárcisztikus személyiség. Lehetséges, hogy mondjuk egy fél év múlva tudunk váltani pár szót? Azt mondta nem haragszik rám a sok veszekedés meg ezek miatt de szerintem igenis haragszik és azért is viselkedik így. Vagy miért akar ennyire elfelejteni?

2017. aug. 30. 08:00
1 2
 1/17 A kérdező kommentje:
Ja és írtam neki a végén tegnap, hogy én sem akarok vele beszélni de szerintem azért felnőtt ember létére ennyit meg tud tenni. És el sem olvasta már a végén. Remélem ez idővel változni fog. Egyébként szerintem féltékeny mert mútkor a közös barátainknak mutogatta azt a srácot akinek tetszek és aki írt nekem....
2017. aug. 30. 08:02
 2/17 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nem volt bunkó. Írta, hogy megnézi, mit kell ezt ragozni. új kapcsolata van, szeretné minél előbb lezárni a múltat, nem akar veled beszélni, írogatni. A leírtak alapján nem hiszem, hogy féltékeny lenne, vagy bármit is érezne még. Lépj tovább te is, hozd el a cuccaidat, aztán annyi.
2017. aug. 30. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
69%

Olvastam és írtam már az előző kérdésedhez is. Azt gondolom, hohy nagyon túlpörgöd ezt az egészet, valahogy minden áron azt akarod kihozni, hogy még érez irántad valamit, a másik csajhoz csak menekült. De nincs így, próbáld már megemészteni.

Ez esetben nem volt bunkó, elmondta már, hogy nem akar veled cseverészni. Ok, ráirsz a dolgaid miatt, de írta hogy megnézi, ezen tényleg nincs mit ragozni.

Azt sem nagyon értem, hogy miért várnál tőle bocsánatot. Nem csalt meg, szakított veled és utána ment a másik csajhoz. Megváltoztak az érzései, ez van. Fél éve még veled tervezte a jövőt, mostmár nem. Rosszul esik persze, de ezellen nem tudsz mit tenni, ezért nem őt kell hibáztatni, mindketten tehettek arról, hogy nem működött ez a kapcsolat.

Hozd el a maradék holmid, aztán hagyd békén.

2017. aug. 30. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:
De igen megcsalt ezzel a csajjal! És találkozni sem akar velem. Inkább a barátainkkal küldeti el a cuccaimat. Hozzáteszem egyáltalán meg se nézte, hogy ott vannak e. Mert még erre is szarik rá egy nagyot. Bocsánatot meg azért várnék ahogy ezt ez egészet intézte. Nem váklalta fel a konfliktust ezért inkább hitegetett, hogy még szeret aztán úgy gondolta áhh mindegy inkább futok ahhoz a másik nőhöz mert az leszarja mit csinálok, azt teszek amit akarok. Aztán slussz passz mondta, hogy költözzek el a csajt meg odaköltöztette. Mégis milyen férfi az ilyen? De én sem értem minek rágódok emiatt. Nem az a baj hogy elmúlt a szerelem hanem az ahogy lerendezte. Még ő hagyott el másért és még neki áll feljebb.
2017. aug. 30. 11:32
 5/17 anonim ***** válasza:
Nem áll neki feljebb, a leírtak alapján. Nem akar veled talalkozni, beszélni. Ez van. Lehet, hogy nem volt túl korrekt, pont ezert kene neked is azt tenni, mint neki, tovabblepbi es elengedni. persze megertem, hogy nehez, de attól nem lesz jobb, amit most csinálsz.
2017. aug. 30. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is ilyen most az exem,kezet foghatunk.Ahhoz képest hogy még 1 hónapja írta,hogy na mikor leszek a felesége végre,most ő se keres,nem érdekli mi van velem.Ha pár évet így zár le valaki,menjen a ....-ba.Így már én se akarok vele beszélni,nyugodtan keressen másik nőt,majd rájön...de akkor már hiába fog hívogatni.Nálam is van még 1-2 cucca,azokat kidobom,ezért biztos nem fogunk talizni.Azt meg kétlem hogy valaki ennyi idő után csak úgy hirtelen nem gondol a másikra,csak mivel még friss,így a rossz dolgok jutnak hirtelen eszébe a másiknak,majd ezek meg fognak szépülni,aztán lehet siránkozni.
2017. aug. 30. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
48%

Nem neki áll felljebb, csak már nem akar veled foglalkozni, és beszélni sem semmiféle ürügy kapcsán. Több mint egy hónapod volt onnan teljesen kicuccolni, most jössz még ezzel azzal, mikor már teljesen le akarja zárni veled a kontaktot. Megmondom őszintén én is voltam hasonló helyzetben, mikor az exem szólt hogy még 1-2 dolog ott van nála (én szakítottam), én is a barátnőmet kültdtem el érte. Megbeszéltünk mindent, lezártam, nem akartam már vele találkozni. Ő is így lehet ezzel. Új életet kezdett mással, és boldog vele, legalábbis egyelőre. Te házisárkány voltál, az új lányt meg nem zavarják a dolgai, nem veszekszik vele, neki meg ez a jó.

Lehet, hogy nem volt teljesen korrekt veled, de azzal, hogy vergődsz ezeken, csak a magad dolgát nehezíted meg.

2017. aug. 30. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

"a közös lakásunkban"


Saját lakás, amiben mindkettőtöknek van tulajdonrésze, vagy albérlet?

2017. aug. 30. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:
Közös albérlet volt. Ketten fizettük. De én lettem onnan kirakva. Én rendeztem be, tettem otthonossá, én találtam. Mondjuk lényegtelen nem akartam volna egyébként sem abban a lakásban maradni. Mindegy az egész. Hozzáteszem nem voltam házisárkány mert ezernyi pasi összetenné a kezét ha egy nő ennyit törődne vele. Érdekes módon mindenki azt mondja, hogy hülye, hogy elhagyott. Csak annak a nőnek nem kell világmegváltó kérdéseket megválaszolni meg az leszarja, hogy hova megy és mondjuk milyen nem pont legális ügyletekbe keveredik bele. Én kérek elnézést mert törődni mertem azzal, hogy neki ne a munkája és a jövője bánja. Felelőtlen volt és az is ennyi. Hát ez a nő meg fantasztikus mert leszarja mi van vele. Bárki lehetne a helyébe aki ugyanúgy leszarja. Engem csak ez húz fel. A saját hibáimat én is beláttam és azóta változtattam is rajta. De már elmehet a francba. Csak akkor is nevetséges és undorító dolog.
2017. aug. 30. 18:06
 10/17 A kérdező kommentje:
Hozzáteszem nem egy hónapom volt kicuccolni hanem egy délelőttöm. Egy hónapig ott laktam még a szakítás után de akkor azért maradtam mert akkor még meg akartuk oldani majd kitalálta hirtelen, hogy na akkor holnap költözz el. Úgyhogy 2 óra alatt összepakoltam és hazajöttem. Ja és Bécsről beszélünk. Szóval nem kényelmesen pakolásztam hanem hirtelen és igen nyílván olyan szekrények is voltak amibe nem néztem bele és maradtak ott ruháim. De magától esze ágában se adná oda. Mert ennyire nincs tekintettel a másikra, hogy legalább a saját cuccaimat eljuttatja hozzám. Nem kell találkoznu én sem akarok.
2017. aug. 30. 18:11
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!