Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Jőttem, láttam, visszamennék...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jőttem, láttam, visszamennék az exemhez, mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Három hete szakítottam az exemmel, akivel öt hónapja voltunk együtt. Úgy éreztem, mindketten alkalmatlanok vagyunk egy párkapcsolatra, ebből az ő sara, hogy elrontotta a környezete, de hát mindenki maga írja a sorsát. ( 38 éves, ebből 9 évet börtönben ült). Én sosem voltam kapcsolatpárti, ez számomra a gyerekvállaláshoz, családalapításhoz kőtődik. 24 éves vagyok, ezek a fogalmak egyre aktuálisabbak. Hosszú idő után ez volt az első párkapcsopatom. Illetve lehet, hogy most így szakítás utáni érzelmi torzulás is ez, de úgy érzem, ő vopt aze egyetlen férfi, akit igazán szerettem, és nem csak plátói módon. Ő is szeretett, tudom. De iszonyatosan egóból élő személy, mint aki kompenzál. Emellett mikor megismerkedtünk, még együtt élt az exével egy hónapig, akivel van két közös gyerekük, egy hónap után összeköltöztünk közös albérletbe. Valószínűleg nem mennék ilyen korán az összecuccolásra, csak éppen akkoriban járt le az előző albérletem, így kényelmi szempont is vopt ez. A hónapok során egyre inkább jött a felismerés, hogy szexuálisan baromi jól összeillünk, és imádjuk egymást, ő elfogadóan viszonyult az én heppjeimhez, bár nyilván ő is felhozta ezeket témának ( például hajlamos vagyok dühkitörésekre, ahogy ő is, DE ezeket épphogy egymásból nem hoztuk ki, mintha a másii fél a vilag kontrasztterapeutája lenne ilyen téren). Én viszont nem bírtam elengedni olyan dolgokat fejben, amik állandóan jelen voltak, például az örökös kifelé mutogatás, egójátszmák, mi megtehetjük... Illetve előfordult, hogy az én tudtom/engedélyem nélkül intézte a dolgaimat. Pl pultoskémt dolgozom, és elküldte a személyes adataimmal együtt az önéletrajzomat egy ismerősének, aki étteremtulajdonos, és mi nem jövünk ki jól egymással.

Illetve időszakosan gyorsozik, amit nem ítélnék el, ha nem lett volna sorozatos konfliktusforrás abból, hogy ő hisztizik, mivel nem tud aludni, pocsék volt a cucc. Bevallom, én sem vagyok józanéletű,de próbálok figyelni arra, hogy más életét ne piszkáljam, pl hagyjam aludni.

A lényeg, hogy epegem lett abból, hogy meg akarom menteni, mivel szeretem, de a bűnözői körök úgy elrontották, hogy sosem fog már valtozni bizonyos dolgokban. Igazából mindig a tenyerén hordozott, de én olyan típus vagyok, akinek ez kevésbé számít, mint hogy azt lássa, hogy a társa egészséges pszichéjű maradt a körülményeihez képest..

Kérdésem az lenne , hogy mit tennétek most a helyemben, egyszerűen nem bírom magamban elengedni, pedig én szakítottam vele, azóta nem kerestem, de ő igen, telefonon, aztán végül nem lett belőle találkozó, pedig aznap végül én hívtam fel újra.

Ennek már 3-4napja, de azóta is "meggyengültem", hiszen tudom, hogy nem alkalmas egy párkapcsolatra, de az életem részévé vált, és szeretem, nem tudom, akarjam-e egyáltalán elengedni.



2017. nov. 2. 11:23
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%
Cuccos-pultos együttesek soha nem nyerő párosok.Tapasztalat.Felejtsd el.
2017. nov. 2. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 Költőnő? ***** válasza:
100%

Nem tudom, csak egy tipp, de valószínűleg volt a gyermekkorodban vmi családi hendikepp, ami miatt kötődési problémáid (is) lettek és ezért vagy/voltál egy diszfunkciós kapcsolatban és visszavágysz mellé.

Talán nem az lenne a fő kérdés, hogy vele mi legyen, hanem veled, a te életeddel. Mert ja nem Ő,jön majd másik grízes phaszi

2017. nov. 2. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 Költőnő? ***** válasza:
Mert ha*
2017. nov. 2. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:

Igazad van olyan téren, hogy több személyhez jobban kötődtem, mint kellett/logikus lett volna, főleg kamaszként. DE rengeteg férfival egy szóbaállás, vagy néhány szex után be is fejeztem a viszonyt, jó érzéssel, bár ezekre a futó kalandokra büszke nem vagyok, de kellettek a fejlődésemhez, úgy érzem. Én szeretek semmit nem megbánni, a jelent és jövőt viszont a múltbeli tapasztalatok altal formálhatjuk helyesen parkapcsolatok terén is.

Szóval nem kötődtem én betegesen, évekig épphogy túl kevésbé, mostanaban fordult a kocka a fejemben. Valahogy rajöttem, hogy lehet, hogy mégsem kéne várnom egy komilyabb kapcsolattal a gyerekvallalasig, ez hizta a fordulatot, és nem hiszem, hogy rosszul dontottem. Ezt a kapcsolatot sem bántam meg, csak olyan élményeket adott, ami ritka. Közös élményeket, amit igen, kevésszer tapasztaltam meg olyan emberrel, akivel osszetartozunk valamennyire mar. Merthogy az elso egy-ket 16 eves kori "parkapcsolatom" utan nem is kerestem igazan part.

2017. nov. 2. 11:46
 5/20 A kérdező kommentje:

Ugy voltam vele, es most is ugy vagyok (ujra?), hogy nem igazan talalni olyan ferfit, aki mellett megelhetem, illetve i is mellettem a sajat autonomiajat is. Engem mar a legkisebb iranyitani probalkozas, vagy a felesleges alkalmazkodas is zavar. Nyilvan nekem is van mg mit fejlodnom kompromisszumkeszseg teren, de nem fogok onfelaldozosdit jatszani.

Es en mindig is nagyon onalli voltam, tulajdonkeppen eppen ebbol akadta legtobb konfliktus a kapcsolatban kozvetve, hiszen ez a kifele mutogatas peldaul, meg ha nem is az en ugyeimmel tortent, hanem pl a sajat kocsijaval villogott, akkor is az o egijat simogatta, az enyem volt, hogy sertette. Nagyon sokat veszekedtunk ezek miatt, pedig alig van olyan ember, akit kevesebbszer kuldtem el a jo.k.anyjaba. Mivel tudom magamrol, hogy hajlamso vagyok felkapni a vizet mas szamara piti dolgokon is.

2017. nov. 2. 11:52
 6/20 A kérdező kommentje:
Olyasmi volt o, mint tobb zuros-balhes ev utan egy esely egy tarsas eletre, amit en adtam meg neki, annak ellenere, hogy o egy talan meg zurosebb multu szemely, de eppen ezert is illunk ossze. Hasonlo korokben is mozogtunk. azert erzem talan, hogy nem volt jo otlet elengedni, hogy magamat igazoljam, hogy en marpedig jol domtottem azzal, hogy eselyt adtam. Hiszen tobb szaz kornyezetembeli ferfi nem kapta meg azt az eselyt. Kulso szemlelokent elemzem most a sajat donteseimet..
2017. nov. 2. 11:55
 7/20 Költőnő? ***** válasza:

Rengeteg olyan férfi rohangál kinn az életben, aki képes egy felnőtt kapcsolatban létezni. Ide természetesen idetartozik az általad említett autonómia tiszteletben tartása is.

Ezt most így egy pár hszben nem fogjuk tudni megfejteni, de ajánlok két olvasmányt, ami anno nekem nagyon sokat segített; woititz; alkoholbetegek felnőtt gyermekei

Forward; mérgező szülők.

Én sokmindent így értettem meg a saját működésemben és így tudtam lassan változtatni.

Sztem hasonló utat járhattunk be, ha gondolod szívesen beszélgetek veled.

2017. nov. 2. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
88%
A fickó drogos, sittes te meg azon gondolkozol hogy visszamenj-e hozzá. Nyugodtan tedd meg, az életét mindenki úgy b@ssza szét ahogy akarja. De ne akarj gyereket szülni.
2017. nov. 2. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:

A szüleim majdhogynem antialkoholistak, nekem kifejezetten vannak idoszakosan alkoholproblrmaim.

De hasznos konyvek ezrk, koszonom az otleteket, mivel a szuleimmel, csaladdal volt eleg gebasz, a szenvedelybetegsegeken kivul minden, amit el lehet kepzelni. Anyukam sulyos lelkibeteg, apukam idonkent vert. En voltam ot gyerek kozul a legidosebb.. stb

Viszont a multam megertese, feldolgozasa nem azt jelenti, hogy masra haritanam a felelosseget a sorsomert, azt mindenki maga irja, es a kornyezete, amibe tudatosan kerult bele.

2017. nov. 2. 12:31
 10/20 A kérdező kommentje:
Utolso, nem mennek vissza hozza, de megsem szeretnem kizarni az eletembol, bonyolult ez.. Es hat be kell vallanom, en sem vagyok jozaneletu tulsagosan, ahogy irtam is. Az anyag teren nem volt ram jo hatassal, bar nincs lecsuszva. De voltak dolgok amiben igen. Kontrasztos nagyon az egesz. Tisztaban vagyok vele, hogy azert bocsjatok meg neki hibakat, mivel hasonlit ram, es magamat latom benne, illetve azt a rengeteg ferfit, akivel talalkiztam, es mindegyikre jellemzo, hogy egy nagyranott gyerek, aki jo esetben megerett. Mar ha van ilyen
2017. nov. 2. 12:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!