Ti hogyan küzdötök meg a magánnyal?

Én minden kapcsolatomban (3) olyan magányosnak éreztem magamat, hogy szinte ordítani tudtam volna.

Amikor egyedül vagy ott a remény, elaltat és megnyugtat, de egy hátat fordított partner az ágyban vagy meg nem értés folyamatosan az valami szörnyűséges.

Nekem néha szükségem van rá, nagyon jóban vagyok magammal, mert hosszútávon el tudom viselni a saját személyemet. Nem érzek késztetést arra, hogy mindenáron legyen valakim, viszont, ha ritkán eljön a lehetőség és érzem, hogy nagyon hasonlítunk egymásra, akkor képes vagyok a végsőkig kitartani a szeretett nő kegyeinek elnyeréséért. Ugyanakkor teljes mértékben elfogadom az egyedüllétet, attól még nem kell magányosnak lenni mindig. Ez alatt most nem a társadalmi többség által követett tipikus carpe diem, dugok kedvemre felfogást követem és élem meg, egyszerűen csak igyekszem nem bezuhanni, főleg így, hogy itt a tavasz, dagad a kinti lehetőségek tárháza. :D

Ezért nem szabad egyábként elűzni a barátokat magunk mellől, ha van is partnerünk, mert vele bármikor véget érhet a dolog, de azért a barátságok ápolásával tartós megtartásuknak örvendhetünk.

Szerintem egy harmonikus, építő jellegű párkapcsolattal lehet csak teljes az élet, nélküle is el lehet lenni, de olyan, mint amikor hiányozna egy ujjad. Boldogulsz, de nagyon nem az igazi. Csinálj programokat, fáraszd le az agyadat, testedet, ne hagyj időt kattogni, gondolkodni, mozdulj ki barátokkal, legyél mindig valakinek a társaságában, mert egyedül jobban bezuhansz. Sportolj, tanulj zenét, járj moziba, akármit csinálj, de legyél aktív. Ez most klisésen hangzik, pedig nem az, tényleg segít. Társaságban én is olykor magányosnak érzem magamat, mert introvertált emberként nem mozgatnak azok a témák, amik a legtöbb embert szoktak, de azért mindig akad- egy-két olyan ember is, aki hasonló. Őket keresd meg! Hajrá! :)

Hanyni tudnek az ilyen picsogasoktol!

Kapcsolatfuggo vagy, a te fajtad miat csalodik folyton az ember!

A harmadik nagyon szuper dolgokat írt a fő kérdésre, nem is ismételném.

Szerintem az élet párkapcsolat nélkül is lehet teljes. Nem tartanám egészségesnek egy 7 éves kapcsolat lezárása után rögtön nézelődni a következő felé.

Inkább fejleszd magad, a jellemed, tanulj meg egyedül is kiegyensúlyozottan, önmagaddal harmóniában érni. Utána jöhet az új szerelem is, adj időt magadnak.

Nekem nem kell külföldön élnem a totális párkapcsolati magányhoz.

Elég Budapesten 23 éves férfiként.

Úgy küzdök meg vele, hogy mindig mást csinálok, ami elvonja a gondolataim. Amiről nem tudsz, nem fáj - tehát amire nem gondolok az sem.

Persze van amikor beüt ilyenkor a rossz oldala is a dolognak és hirtelen annyira kiüt, hogy egész nap az ágyban fekszem és semmit nem csinálok.

Ilyen az élet. Ha van jó ötleted adhatnál tanácsot miért érdemes így élni.:D Hátha csak én nem látom.

sokan tévesek azt gondolják, ha kapcsolatban élnek, nem lehetnek magányosak.

rengeteg embert ismerek, aki a párja mellett átéli a társas magányt.

ott van veled, mégsem érzel vele lelki közösséget.

nekem egy pasi, aki a nője mellett élt így, úgy fogalmazta ezt meg, hogy csak élnek egymás mellett, és olyan magányos volt, mint egy remete egy barlang mélyén.

és 1dül is lehetsz jól, nem magányos.

11év után váltam el a feleségemtől, és én is külföldön élek. Most már 3 éve egyedül. Sajnos vannak jobb és rosszabb napok. Sport, hobbi, barátok, ezek rengeteget segítenek! Persze egy társat ez sem pótol...

Én úgy gondolom párkapcsolat nélkül nincs teljes élet. De attól még vannak dolgok amiket érdemes átélni, látni, kipróbálni, stb.... Közben pedig reménykedni hogy majd jókor leszünk jó helyen.