Nem akar gyereket. Érdemes szakítani?

Nekem az egészben az a legfurcsább hogy ennyire fiatalon gondolkodsz ezen. De persze nem vagyunk egyformák:)

Szóval 23 évesen talán korai ezen filóznod.

De ha mittudomén 3-4 év múlva már örülnél egy gyereknek akkor el kell gondolkodni hogy számodra mi a fontosabb. Szülésre ne kényszerítsd ha nem akar. Ez senkinek nem lenne jó. Főleg a gyereknek de nektek sem.

Ha te azt érted hogy gyerek nélkül nem akarsz élni ő meg gyerekkel nem akar élni így sajnos előbb-utóbb úgyis szétválnának az útjaitok.

A kérdés az hogy neked ez a dolog mennyire "sürgős".

Ha 10 év múlva akarsz gyereket akkor még lehetsz vele de ha meg működik a kapcsolat és nem szakítotok (mert miért is kéne) akkor meg ott lesz a probléma.

Neked kell eldönteni hogy hosszútávon melyiket akarod jobban és eszerint dönteni.

Nehéz dolog ez..

érdemes.

ismerek olyan párt, ahol a pasi 42, a nő 37, és ölik egymást a témán évek óta.

a pasi nem akar, a nő akar.

egyik lemond a másik kedvéért, azzal a másikat mintegy benntartja a kapcsolatba, kimondatlanul is ott van, hogy látod, hoztam miattad egy ilyen nagy áldozatot, lemondtam a gyerekről, akkor életünk végéig együőtt kell maradnunk.

gyilkos játszmázások kezdődhetnek el, viszonylag ritka, hogy 2 ember ezt később nem egymás szívatására, felhánytorgatásra használja.

Én nem akartam, a férjem akart. Én nyitva hagytam azért a lehetőséget, de valójában nem akartam. Ha csak rajtam múlt volna, nem lett volna gyerekünk. De őt nem akartam elveszíteni, így belementem. 35 évesen született meg a kislányunk. Ő életem legnagyobb szerelme. Mármint a gyerekem és nem a férjem. Sose tudtam volna meg, hogy miből maradok ki. Ma pl. ahogy reggel együtt siettünk, azt kérdezte tőlem: Anya, boldog vagy, hogy én vagyok neked?

És agyonpuszilgattam azt az édes babapofit, pedig már 4 éves. Nagyjából 4 éve éjjel-nappal csókolgatom. Mindezt úgy, hogy még terhesen is nehéz volt elképzelnem, mit fogok én egész nap csinálni egy kisbabával. Puszilgatni??? A kutyáimat mindig agyon puszilgattam, de el nem tudtam képzelni, mi puszilgatnivaló van egy csupasz gyereken. Az újszülötteket rondának láttam. De Ő gyönyörű volt. Egész nap bámultam és csókolgattam. Te jó ég, mennyit babáztam. 8 hónapig lógott rajtam, mert utált vízszintesben lenni, mikor mászni kezdett, elvonási tüneteim voltak.

Olyan őrületesen szeretem, hogy el nem tudom mondani.

De még szülés előtt is olyan cikkeket olvasgattam, hogy mi lesz, ha nem fogom tudni szeretni a saját gyerekem? Nyilván ez is előfordult már a történelemben, de tegyük hozzá, majomkísérletek is igazolták, hogy azokból lett rossz anya, akinek az életében csecsemőkorában nem volt jelen anya vagy anyapótló személy. Azok nem tudtak mit kezdeni a csecsemőjükkel. De ha bárki más betölti a szerepet, ugyanolyan csodás anya lesz belőle, mintha a saját anyja nevelte volna fel. Azok, akik a saját gyereküket nem szeretik, nagyon sérült emberek. Nekem is mondta apám élettársa, hogy annyira utálta a gyerekeket, amikor terhes volt, mindenki előre sajnálta azt a szegény gyereket...Aztán meg oda nem adta volna senkinek. Így van ez. És fura módon, mindezek után én szerettem volna második babát, de a férjem nem. Most már én se akarok, de azt tudom, hogy imádtam volna őt is.

29 vagyok, KIZÁRT, hogy gyereket szüljek.

Nincs velük bajom különösebben, de nem akarok sajátot. Pár óráig még el-elvagyok velük, de közben "dejó lesz, ha végre elmennek már".

Ha meglátok egy kisbabát, tök semleges, a síró csecsemőtől a falra mászok, a hiszitzőt meg kedvem lenne képen törölni.

Hát, köszi, NEM szülök így :)

Férfiak minek akarnak gyereket?

Annyi nyűg van vele, és nem is ők vannak vele 24 órában. Én is pont így érzek mint aki azt írta h elvan A gyerekkel,de gyerekorditast nem bírja, ha meg hisztizik akkor lekeverne neki egy taslit. Hülyén viselkedő kölyköket biztos h a szülők rontják el!