Ha te költöztél el szakítás után a közös otthonból, milyenek voltak az első hónapok egyedül?

Közös albiból költöztem ki. Barátnőmékhez költöztem, 5-en voltunk lányok egy hattttalmas albérletben a Corvinnál. Jó volt, mert lefoglaltak, volt társaságom, szerintem sokat segítettek, hogy túllendüljek a szakításon.

29n

Nehéz.Lelkileg. Nagyon nehéz volt. Kóvályogtam az uj lakásba, és nem találtam a helyem. Rengeteget melóztam, hogy azzal teljesen letompítsam magam, és már csak hazaesni legyen erőm.

Nehéz, ember-próbáló időszak volt.

És nálad kérdező?

A lánynál éltem, teljesen odaköltöztem. Ott adtam le a pénzt. Egy iskolába jártunk.

A szakításkor először jött az apátia, majd a kudarc keserű íze akart minduntalan visszatérni a szájpadlásom tetejére.

A ruháimat, a személyes tárgyaimat egyszerre vittem magammal. Volt amit ott hagytam neki, volt amire ezt mondta, neki sem kell.

Újra haza, szülőkhöz. Hiányzott a barátnőm háza és a benne élő illatok, személyek és minden egyéb, ami azzal járt, még a kert végéből a kutya is.

Nem voltam elég felnőtt ahhoz, hogy a helyén kezeljem a körülöttem zajló eseményeket.

Akkor még azt hittem, hogy nem fogok tudni kijönni belőle. Az elme azonban örök és ragyogó, végtére is a seb beforrott... Megmaradtak a régi barátok és lettek újak is. Új hobbit is találtam.

Ma már egészen másképp tekintek erre. Az idő és a lelki fejlődés segített. Sőt. Azt kell mondjam, maga a szakítás és az utána abban eltöltött időszak segített a legtöbbet érlelődni. Sokat köszönhetek annak a személynek és a vele egy tető alatt eltöltött időnek, ezt azonban csak utólag voltam képes értékelni.