Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Fogok neki még hiányozni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fogok neki még hiányozni valamikor?

Figyelt kérdés

Két hete szakítottunk a barátommal. Nem voltunk sokat együtt, egy évet. A szakítás már ért, de mégsem tudom elfogadni. Sokat is hazudott, átvert. Először azt mondta, hogy kiakar menni külföldre, ezért szeretné, ha vége lenne. Majd amikor eljött a ruháiért elmondta, hogy mikor mi még együtt voltunk, igazából az utolsó héten, elkezdett beszélni egy másik nővel. Tudom, hogy az én hibám is volt, hogy más karjába menekült, mert az utolsó hónapokban sokat veszekedtünk, mert nem találkoztunk. Elmondása szerint nem történt köztük semmi, illetve ettől a nőtől sem szeretne semmit, csak jól esett neki, hogy vele nem veszekedett. De meg is kedvelte.

Beleestem sajnos abba a hibába, hogy megkerestem ismét, hogy nem folytathatnánk-e? De egyértelműen nem, hiszen már nem úgy szeret, mint anno, de szeret. Elhiszem, nekem is változtak az érzéseim.


Valamiért engem inkább az érdekel, hogy

1,a későbbiekben eszébe jutok-e még?

2,esetleg megbánja, hogy mégsem próbáltuk megmenteni?

3,vajon ő is szenved?

4,előkerülhet egyszer?


Fáj, hogy ennyit ért neki ez az egész kapcsolat, amikor nagyon sok mindent megtettem érte, és sok mindenről lemondtam miatta.


Sosem volt még ilyen velem, hogy egy harmadik fél lett volna az egyik indok a szakításra, akitől elméletileg nem akar semmit, ezért emészt engem az egész. Tudom, hogy nem kellene vele foglalkoznom.


Szerintem megnyugtatna a tudat, ha tudnám, hogy nagyjából mi játszodhat le benne. Tudom, hogy ezt senki sem tudhatja pontosan.


De volt valaki bármilyen hasonló helyzetben?

Hogy lehet ezt elfogadni, ha ennyi értelmetlen kérdés van bennem?


Köszönöm a válaszokat:)


2018. okt. 25. 17:08
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

1,a későbbiekben eszébe jutok-e még?


Biztosan, csak épp nem abban a kontextusban, amilyenben azt szeretnéd.


2,esetleg megbánja, hogy mégsem próbáltuk megmenteni?


Nem.


3,vajon ő is szenved?


Nem.


4,előkerülhet egyszer?


Erősen kétlem. Kiszeretett, kiábrándult belőled a sok veszekedés miatt, rájött, hogy élhet máshogy is, ezért lépett és most éli tovább az életét. Kapaszkodhatsz még az illúzióidba egy darabig, de szerintem nem éri meg. Főleg, hogy még arra se máltatott téged, hogy őszinte legyen hozzád a kapcsolatotok alatt, hanem ahogy te is írod, hazudott és átvert. Komolyan erre lenne szükséged?

2018. okt. 25. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Röviden : veszett fejsze nyele. Legyen tartásod, ne alázkodj meg senki előtt szeretetet, szerelmet koldulva. Sok sikert a továbblepeshez!
2018. okt. 25. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
0%

Majd ha nem kamukérdést fogsz gyártani, hanem egyszer az életbe őszintén teszed fel a kérdéseidet, akkor talán választ fogsz kapni a kérdésedre. De addig míg gyártod az ostobábbnál ostobább kamuidat-benne pár valós mondattal, és történéssel) addig ne várd, hogy meg legyen válaszolva.


50 mondatodból jó ha 3-4 az ami igaz. A többi kamu.


Fordíts az arányon, legyen 50 igaz mondatod, és 0 hazug.


Igy érdemes.

2018. okt. 25. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Kedves Harmadik! Biztosan kamukérdést fogok gyártani.. Azért mert számodra hazug mondatokkal láttam el a mondandom, nem jelenti azt, hogy nem így történt. Bár hazudhatnék. Talán ismered a történetet?

Az előtted lévő két idegennek sikerült válaszolni, ha "kamukérdés", ha nem :)


Nekik nagyon szépen köszönöm!

2018. okt. 25. 17:40
 5/5 anonim ***** válasza:
Ha hiányoztál is neki valaha,az már semmin nem változtat.Lehet,hogy amíg te bőgsz a párnádba,ő mással fetreng.Annak semmi èrtelme,hogy kikèszíted magad egy olyan ember miatt,aki ennyire belelökött a szakadèkba.Ennyi idő után èlned kène vègre.
2018. okt. 25. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!