Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szerintetek megbánhatta az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek megbánhatta az exem a szakítást?

Figyelt kérdés

Idén január elején szakított velem a barátnőm, mert eltávolodtunk egymástól, és ennek megoldására akkoriban én sem sokat tettem sajnos, amit mára már bánok.

Azóta április elején elkezdett online társkeresőzni, főképpen a badoon, de tudja, hogy látom, mert egyrészt megnéztem a profilját, másrészt amikor még együtt voltunk felhoztam neki, hogy két haverom látta a profilját (de nem volt aktív) egy oldalon, hogy tud e róla, emlékszik e rá stb. Tehát tudja, hogyha én nem is láttam volna meg, akkor a köreimben vannak olyan bizonyos személyek akik értesítenek ha ilyet tapasztalnak. Nyilván még szakítás után is. Amit tudni kell még az exemről, hogy nagyon félénk, sokszor még azt sem meri megtenni amit amúgy szeretne, voltak dolgok, helyek, események amikre én beszéltem rá, és nagyon jól érezte magát, szép emlékek maradtak róluk.

Tavasz óta viszont olyan dalokat tett ki a napi messengeres történethez mint a Rico x Miss Mood-Pardon, meg most 6.-án volt a névnapom, és 7.-én hajnali háromkor kitette szintén napjának a Kasza Tibi feat. Rico-Legyünk úgy, mint régen dalát. Mindezt dalszöveggel kiiírva szíves emojival díszítve.

Mielőtt bárki nekem szegezné a kérdést, én nem hallgatok ilyen zenéket, a Slipknot mellett nem igazán férnének meg xD

Tudom, hogy társkeresőzik, csak közben ilyen dalokat tesz ki, az utóbbi meg már elég egyértelmű volt, hogy szinte a névnapomon tette ki, főleg akkor amikor óra szerint aludnia kellene. Nem mintha megmondhatnám mit és mikor csinálhatna, és ezek közül mihez lenne közöm persze, csak azért elég későre járt.

Szerintetek tényleg megbánhatta, vagy csak beképzelem magamnak? Ti voltatok már ilyen helyzetben? Vagy Ti lányok mikor tesztek ki ilyen dalokat? Lehet akár hogy féltékennyé akar tenni a társkeresőzéssel? Sajnos én sem vagyok biztos benne, hogy ezek jelenthetnek e valamit, és hogy mi játszódhat le benne. Normális válaszokat ha lehet!


Ő 24, én 28



2019. júl. 9. 13:37
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Ha ki is tette ezeket valakinek, 99%, hogy nem neked szóltak ezek. A névnapos dolog simán véletlen egybeesés.

Feleslegesen keresed a jeleket ott, ahol nincsenek, jobban jársz, ha nem nyomozgatsz utána és végre elengeded.. Így csak magaddal cseszel ki.

2019. júl. 9. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha megbánta, akkor mit teszel? Újra kezded vele, hogy a régi megoldatlan problémák ismét feléledjenek?
2019. júl. 9. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Bekèpueled hogy neked szànja.

Betegesen nyomozgatsz utàna.

Engedd el! Más személy van a hàttérben, nem te!!!

2019. júl. 9. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem bánta meg és ezeket nem neked szánta. Minek nézegeted egyáltalán, ennyire szereted kínozni magad? Ő már túllépett rajtad, most te jössz.
2019. júl. 9. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Akkor csak jó hogy megszabadultam tőle, meg tőlük ha ilyen gyorsan tovább lépett. Csak ezt az egy évet sajnálom az életemből. Soha többet mégegyszer az életben. Köszönöm a válaszokat.
2019. júl. 9. 15:46
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj báttya, szakítás után újrakezdeni, megosztó kérdés.

Sokak szerint nem célszerű, alias töltött káposzta.


Én oda jutottam, hogy egyszer meg lehet próbálni, mert eljuthattak oda a felek, hogy belátják, nem figyeltek eléggé a másikra, felismerik hibáikat.


De másodjára már tényleg nem kell. Egy esély az jár szerintem mindig. Azzal kell jól gazdálkodni.

2019. júl. 10. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Egy szar kapcsolaton néhány hónap alatt túllépni egyáltalán nem kevés idő, de ha emiatt inkább maradsz egyedül, akkor jobb is ha megkímélsz magadtól mindenkit.
2019. júl. 10. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

6.-ik válaszolónak:

Igen, igazad van, mindenki megérdemel egy második esélyt, de nekünk ez volt a második és a végére értünk, csak persze az embert csak idegesíti ez meg az a dologgal kapcsolatban, legalábbis egy ideig, de már a kitett kérdésem óta is egyre jobban túlteszem magam rajta, elég egyöntetű válaszok érkeztek, és ez elég sok mindent elmond.


7.-ik válaszolónak:

"Egy szar kapcsolaton néhány hónap alatt túllépni egyáltalán nem kevés idő, de ha emiatt inkább maradsz egyedül, akkor jobb is ha megkímélsz magadtól mindenkit."


Nem, csak tudod, elég tárgya kapcsolatokban voltam eddig, talán még trágyább emberekkel, persze erről senki nem tehet, és nem is tudhattatok róla hiszen ezt már nem írtam bele a leírásba.

Csak az hogy mindig semmi önértékelésű, érzelmileg igyéntelen nőkkel hozott össze eddig a sors, aki talán megtart maga mellett egy ideig ha mindent megteszek érte, de ha dob egy fél mondatos üzenetet a háremet tartó fél várossal megcsaló exe, már el van olvadva, és legszívesebben visszasietne hozzá, és talán meg is teszi vagy tette. Az ilyen "csak rosszat érdemlek az élettől, ez így jó nekem, de ha agyonlőttök az sem baj" nőkkel, akiknek nincs igénye egy normális párkapcsolatra, egy normális párra, egy normális bánásmódra, mert annak idején anyuci elhagyta, apuci verte, mindenki csúfolta az iskolában stb. lett egy negatív önképe, és kb. a 20-as évei elejére teljesen igénytelen lett. Na ezeknek kellene megkímélnie maguktól az egész világot és elmenniük egy lakatlan szigetre jegyszedőnek. Már eleve azt sem értem, az ilyen minek akar egyáltalán párkapcsolatot, vagy miért nem marad akkor a háremben, ha egyszer neki az jön be. Érthetelen.

Már ha a miénk párkapcsolat volt, de inkább volt barátkozás mint kapcsolat.

De nem is számít ez már, és nem is szabad általánosítani, de hogy a mai huszonévesek jelentős része ilyen az is biztos. Vannak normális lányok, csak nagyon kevesen, és ezért nagyon nehéz is találni.

Köszönöm a válaszokat, legutóbb nem írtam, de mindenkinek ment a zöld kéz természetesen.

2019. júl. 11. 14:16
 9/10 anonim ***** válasza:

"Csak az hogy mindig semmi önértékelésű, érzelmileg igyéntelen nőkkel hozott össze eddig a sors.." bekezésre reagálnék.

Egyetértek veled abban, hogy ezeket az embereket el kellene tiltani a társas kapcsolatoktól, szvsz ki kéne őket lőni az űrbe, boldogítsák egymást. Engem is hozott össze az élet ilyen férfiakkal, szóval ismerős a szitu. Viszont szerintem ha miattuk megtanultad észrevenni a korai jeleket és ezáltal a jövőben időben megszakítod az ismerkedést ezzel a típussal akkor megérte a tapasztalat. A másik pedig az, hogy ha sorozatosan ugyanazt a típust "vonzzuk be", akkor elsősorban alapos önvizsgálatot kell tartanunk a saját mintáinkkal szemben. Például ha benned is - ahogy bennem anno, amire rá kellett jönnöm - is van egy adag messiás komplexus és saját trauma, ami miatt azt hisszük, hogy majd mi segítünk és megmentjük őket önmaguktól, vagy épp az ilyen emberek tipikus viselkedése olyan elnyomott dolgokat hoz elő bennünk (rossz családi mintát például) ami miatt tudat alatt hozzájuk vonzódunk, akkor ezen kell dolgoznunk. Nekem is kellett, de megérte.

2019. júl. 11. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Abból, h Badoo, meg szerelmes dalok, honnan veszi mindenki biztosra, hogy nem rád gondol?? Ugyan már, hány szerelmi bánatos ficeg a társkeresőkön. A kérdéseidre a választ csakis a volt barátnőd adhatja meg, ha még érdekel, és ha nem hagyod, hogy a sok rosszindulatú hozzászólás elvigye az első megérzésed más útra, akkor szerintem a legegyszerűbb, ha ráírsz.

30N

2019. júl. 22. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!