Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek megéri újrakezdeni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Brigitta 92 kérdése:

Szerintetek megéri újrakezdeni? Mit tennétek egy ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés
Én 27 a volt párom 32 éves. 3 évet voltunk együtt. Persze ebben a 3 évben volt néhány nézeteltérésünk, vitánk. Voltál olyanok, melyeknek szakítás lett a vége.. Nem egyszer. Majd úgy éreztük nem megy egymás nélkül. Újra együtt voltunk.. Minden jól ment. Boldogok, felszabadultak volzunk,mentünk rengeteg helyre, közös élményeket szereztünk. Együtt laktunk. Az együttéléssel persze együttjár, hogy jönnek a szürke hétköznapok,kevesebb kommunikáció.. Bár én úgy gondolom ekkor is meg kéne lennie az egymással való törődésnek, beshélgetéseknek, amit én próbáltam is tudtára adni, hogy ez így nem lesz jó, hogy nem beszélünk.. Sajnos ebből is viták lettek, hogy beszélgetni szeretnék, vagy csak össze bújva megnézni egy filmet.. Mert én elhiszem, hogy fárasztó egy tartalmas munka nap után de annyi idő kell, hogy az ember eltöltsön egymással egy kis minőségi időt. De emellett anyukája miatt is voltak összetűzések.. Természetesen ebből is szakítás lett.. Baráti szakítás.. A szüleim mindent tudtak hogy mi történt, miért.. Mondtam nekik, hogy lezártam magamban ezt a kapcsoalatot végleg.. Eltelt egy hónap kB és jelentkezett.. Hogy hiányzom neki, velem akar lenni és költözzünk össze de innen el ahol most vagyunk, mert sajnos közel lakik a volt barátnő is aki miatt szintén sok volt a vita, hogy mivan ha errejár stb.. Érzem hogy engem akar és velem szeretne lenni. Sajnálja azt az időszakot hogy vége lett és megigerte hogy megváltozik. Hetek óta mindennap próbálkozik. Apróbb ajándékokat rak a postaládámba, illetve kedves üzeneteket kapok tőle és hogy vigyázni akar rám. Azt írta a napokban hogy azt akarja, hogy a felesége legyek.. Előtte mi fogadtunk hűséget egymásnak.. Csak ketten. Úgymond egy "elő eljegyzést". Kérdésem ebből is ered, hogy szüleim abszolút nem támogatják ezt, sőt nagyon ellenségesek vele mert volt, hogy anyumat hívta hogy én mit csináltam pedig semmit nem tettem.. Mert egyik fő vita a bizalmatlansaga is volt felém. Ennek én sem örültem hogy anyumat fárassza ezzel.. Napokban találkoztam vele. Titokban. Sajnos. Anyum pedig pont arra jött amerre lakom és meg látta, hogy vele vagyok a kocsiban és beszélgetünk. Nagyon mérges volt, mert úgy tudta túl léptem ezen a kapcsolaton. Azóta írogat, hogy beszéljek anyummal mert velem szeretne lenni elmenni innen ketten messzire és folytatni azt amit abbshagytunk. Amiben boldogok és önfeledtek voltunk. Úgy érzem mikor másnál próbálkozok hogy ismerkedjek egy darabig megy de aztán megint eszembe jut. Nem tudnék elmenni olyan helyekre ahol vele voltam.. Sajnos az rengeteg van.. Hallgassak a szívemre és menjek el vele és éljek mellette boldogan vagy ne forduljak úgymond a szüleim fele és keressek mást? Annak ellenére hogy a szívem még nagyon szereti őt.

2019. nov. 9. 09:15
 1/7 anonim ***** válasza:
48%

Nem mondom akkor, hogy velem jobban járnál. 😄

Amúgy nem jó ötlet.

2019. nov. 9. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Nem lesz boldog az a kapcsolat, a mondás tényleg az, hogy három a magyar igazság.... De egy a ráadás, és sok "egy" lesz itt ha így folytatjátok.

Tudsz nélküle élni, persze sok emlék lesz, nem is kell elfelejteni azokat, sz3pek voltak, csak semlegesíteni kell, felfogni, hogy már csak az, emlék és a következő barátoddal még többet csinálhatsz.

2019. nov. 9. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
92%

-nem beszélget veled(minek is az, ugye)

-többször szakítottatok(na ez aztán nagyon biztató...)

-anyja miatt viták(anyuci kicsi fia)

-féltékeny vagy az exére, mert mi van, ha összefuttok vele(ezen bocs, de jót röhögtem)

-anyukádat hívogatja kamu hülyeségekkel(tiszta ovi)

-a szüleidnek is tele van a töke a faszival(nekem is tele lenne)

-bizalmatlan feléd, de ígéri, hogy "megváltozik"( hátpersze...:D)

-házassággal akar meggyőzni(JÓ NAGY HÜLYE LESZEL, HA EZT BEVESZED)


Szerinted ebből valaha lehet normális kapcsolat?A megváltozása is csak addig tart, amíg újra biztosnak nem érzi a talajt.Utána kezdődik minden elölről, csak addigra hozzámész, (mert ugye annyira naivan szerelmes vagy)szülsz 2-3 gyereket.Aztán siránkozhatsz, hogy hogyan lehettél ilyen hülye, vagy hogyan tudnád megváltoztatni a saját akaratodnak megfelelően.Na ez, csak mese.A személyisége adott, nem fog változni.

2019. nov. 9. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
A saját életedet úgy cseszed el, ahogy akarod. Csak könyörgöm ne szülj gyereket ennek a senkiházinak.
2019. nov. 9. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
3 röpke év alatt többszöri szakítás? Erre nem lehet hosszú távon alapozni. Nme illetek össze.
2019. nov. 9. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Semmi értelme.
2019. nov. 9. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Az nem kapcsolat, aminek rendszeres része a szakítás

Az se, ahol a beszélgetés lehetetlen.

Az se, ahol az Anyunak ilyen központi szerepe van

2019. nov. 10. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!