Hogyan lehet feldolgozni annak a halálát akibe szerelmes voltam (vagyok)?

"most meg azt sem tudom hol van"

Mi történt?

A teste hol van most?

Hát nemtudom... kicsit kamu szaga van a történetnek.

Ha lenne barátnőm, és soha a büdös kur*a életbe ne adja a Jóisten meghalna, tuti nemhogy pár nap, de még pár hét múlva se rohannék fel Gyakorira kiírogatni ilyesfajta kérdéseket, vagy miket.

Ha nem így van, akkor elnézést érte.

#2 Elképesztő, hogy milyen érdekes viselkedést tud kihozni az emberből a szerettének a halála. Aki nem volt még benne, az igen, azt hiszi, hogy az itt maradt csak sír, nem foglalkozik semmivel...tehát pont amit te is.

Persze attól még lehet kamu, és kívánom, hogy az legyen.

Ha nem az, akkor nagyon sajnálom, részvétem.

Okosat nem tudok mondani, nem is lehet.

A kettes válaszolónak elmesélem a sztorim:

Sok évvel ezelőtt közmű mérőállás bejelentő vonalon dolgoztam. A néni sírós hangon telefonált, én rögzítettem neki, majd elmondta, hogy meghalt a férje.

Részvétet nyilvánítottam, és megkérdeztem, hogy mikor történt?

Az volt a válasz, hogy még várja, hogy elszállítsák, bent fekszik a szobában!!!!

Joggal tettem fel a kérdést, hogy kinek jut eszébe ilyenkor közmű ügyekben telefonálgatni?

A gyász fura dolgokat hoz ki az emberből, illetve ez is egy alkalom a részvétnyilvánítások "bezsebelésére", amitől a gyászoló enyhülést remél.

A kérdezőnek:

Adj magadnak időt, megtanulható együtt élni a hiánnyal.

6-os, a gyász fura dolgokat hoz ki az emberből..Idős ember, kötelességtudata van,benne van az,hogy amennyiben nem jelenti abból probléma lehet, esetleg megszüntetik a szolgáltatást. K.b ennyiről szólhatott.

Kérdező, az amiről írsz természetes folyamat. A tagadás fázisában vagy, még fel sem fogod,hogy meghalt,hogy nincs többé.

Én éltem át hasonlót. A férjem fiatalon lett súlyos beteg. Mi is tudtuk,hogy ugyan bizonytalan,hogy mikor következik be a vég, de idő kérdése és bekövetkezik.

Kicsi volt a gyerekem amikor egyedül maradtam. Nem lehetett az elvesztésére felkészülni, borzalmas volt.Nekem ott volt a gyerekem, gondoskodni kellett róla, egyébként bizonyára csak keltem-lézengtem-feküdtem /alvás nélkül/ volna.

Ennek már tizenéve, de máig nem tudtam elfogadni, feldolgozni a történteket.

Lett új kapcsolatom - nem mentem férjhez-, és ahogy telik az idő már nem minden napom a gyászról szól, de valahol belül bennem marad örökké.

Végig kell élned a gyász folyamatát. Ehhez jó lenne segítség, és itt nem is pszichiáterre gondolok, inkább olyan hozzátartozóra/barátra, akire a mindennapokban számíthatsz.

Ha eltemetik járj ki a temetőbe ha az könnyebb, ha nehéz, akkor ne legyen kötelességtudatod, ne menj.

Tudom,hogy most ez elképzelhetetlen de nézz előre és próbálj ne hátra.Elcsépelt, de az idő enyhíteni fog ezen, hiszen ahogy nem lesz Benne a mindennapjaidban, az életed zajlik Nélküle, az élményeidben, nehézségeidben nem lesz Melletted, megtanulsz nélküle élni.

Nem tudok jobb szót erre.

Ahogy mondják is, a gyász kb egyéves folyamat. Ha ennyi idő alatt nem tudod Őt elengedni,nem tudsz kifelé nyitni, nem tudod a gondolatodat másfelé terelni, akkor menj pszichiáterhez.

De ne legyen bűntudatod majd amiatt ha mosolyogsz, ha jól érzed magad másokkal, ha megtetszik majd valaki más.

Nem tudod Őt visszahozni, a Te életed viszont megy tovább mert ennek így kell lennie.