Működhet a csak Plátói szerelem? Vagy kicsit lazítva a magányon, elégséges lehet csak beszélgetni valakivel?

Nekem néha elég szokott lenni, de nem azért, mert nem teljesülhet be, hanem azért, mert én nehezen kötődő és párkapcsolatban meglehetősen gyáva személy vagyok.

Ritkán érzek vonzalmat bárki iránt, tényleg ritkán, és ha mégis, akkor szinte azonnal meggyőzöm a magamat, hogy úgysem sikerülne felkeltenem a figyelmét.

Viszont a plátói szerelem időnként elégséges bizonyítékkal szolgál, hogy igenis képes vagyok vonzalmat érezni, sem frigid, sem leszbikus, sem emocionálisan halott nem vagyok.

2-3 nap alatt lebeszélem magam a vonzalmam tárgyáról, de addig jól elvagyok. Az első napokban szerencsésebb esetben nem eszem, veszek magamnak néhány csinosabb ruhát, többet mosolygok, fura bizsergést érzek a gyomromban.

Onnan tudom, hogy múlófélben van, amikor elkezdem magamnak mondogatni, hogy egy olyan srác, mint ő, sosem figyelne fel egy olyan lányra, mint én. Elkezdem magam szidni és pocskondiázni: kövér vagyok, ronda, öreg, ostoba, stb. Ingerült leszek, és onnan már max. egy nap, és elmúlik.

Megnyugszom. Minden visszaáll a normális kerékvágásba.

De marad pár csini ruhám :)

"a plátói szerelem nagyon biztonságos: nem kell attól félni, hogy kiszemeltünk elutasít, mivel nem is tud a feléje irányuló érzésekről."

Több évig volt egy plátóim, nem akartam közeledni hozzá, csak jó volt néha-néha az a pár perc amit "loptam".

Észrevette, közeledett hozzám én sem utasítottam el. Neki csak egy játék voltam, akit cirkuszi látványosságként mutogathat és alázhat a hátam mögött.

Egyszer rossz volt az időzítés, és végighallgattam az egész komédiát.

Azóta se hevertem ki, szörnyen megalázó volt hallani, ahogy rajtam az érzéseimen röhögnek.

Ennyit a titokról, egyszer úgyis kiderül.