Jobb fiatalként szinglinek lenni?

Nem ettől tenném függővé. Ha valakivel jó lenni, akkor menni fog minden, amit az ember fiatalon meg kell, hogy éljen, a mindenkivel össze-vissza dugáson kívül, mert az szerintem nem egy szükséges dolog.

Ha normális társat találnék fiatalon a helyedben, biztos, hogy nem szalasztanám el a lehetőséget azért, mert fiatal vagyok.

A társam 22 évesen ismertem meg, semmiről nem maradtam le a kapcsolatom miatt. Hatalmas közös baráti körünk van, ahol rengeteg szép közös élményt szereztünk csakúgy, mintha egyedül mentem volna velük nyaralni, fesztiválokra, bárhova. A karrierünkben maximálisan támogatjuk egymást, sosem okozott gondot, hogy valamelyikünk nem ér rá annyit, mert munka mellett bevállal még egy képzést vagy a presztízs miatt gyengébben fizető állást keres, ahol sokat kell dolgoznia... Miénk volt a világ, csak legalább volt valaki az oldalamon, aki elkísért és adott egy biztonságérzetet. És nem hagyott ott, de még csak nem is balhézott velem azért, mert kevesebb energiám jutott rá, miközben az életem másik területén teljesítettem erőmön felül.

Bár, ha nem lett volna ekkora az összhang, valószínűleg én is otthagyom. Más miatt visszafogni magad és lemondani dolgokról azon kívül, hogy hűséges vagy és beavatod az életedbe, szerintem nem éri meg, sem fiatalon, sem öregen.

#3-as akkor nyerőben vagyok, mert 2 hosszabbnak mondható kapcsolatom volt 17 éves korom óta, fel év kihagyassal.

Most 22 vagyok és most lett vége a 2iknak.

En csak abban bízok, hogy lesz majd végre oly kegyes az élet és valaki olyat küld akivel tényleg össze passzolok..

En 20 éves vagyok nekem is volt egy kapcsolatom, meg kavarás előtte de most szingli vagyok.

Szerintem nincs ezzel semmi baj, környezetembol kiindulva középkorúak is randiznak találnak új partnert, akkor ennyi idősen is menni fog az. De minden hülyével azért nem kell összejönni csak azért, hogy kapcsolatba legyél, élvezd ki a szingliseget ennek is vannak jó oldalai

én csak annyit mondanék hogy iszonyatosan bánom hogy fiatalkoromban nem nőztem egyáltalán, nem a vadászösztön miatt, hanem mert megedződtem volna a sok csalódás miatt. Egészen 28 éves koromig mindig inkább egyedül voltam, video játékok, konditerem, sofőrködős munka... szóval minden olyan, amit az ember ált. egyedül csinál. Volt pár barátnőm előtte de mind ilyen átlagos volt belülről, kívülről lehet jól néztek ki de sose az volt a fontos. Már kezdtem beletörődni abba, hogy úgy se találok egy olyan nőt aki IGAZÁN olyan hogy... és bumm, eljött. Neten találkoztunk, de az első perctől fogva egy hullámhosszon voltunk, órákig beszélgettünk, azt vettem észre hogy amikor elmegyek lefeküdni az ágyamba akkor is mosolygok. És 1 hónap után vége lett, és olyan mélyre taszított az egész, hogy most ott tartok hogy legszívesebben egy pisztolyt dugnék a számba és az agyammal dekorálnám ki a falat, mert hónapok után is majdnem minden nap elkap a sírás (férfiként), nem tudok végignézni egy filmet se mert mindig vannak benne 1-2 olyan "ezek mi is lehetnénk" részek, akkor is a fejeben jár ha nem szándékosan gondolok rá, mert azt reméltem majd magától elmúlik, hát nem, elköltöztem a világ másik felére kb, hogy na majd az új környezet elfeledteti meg minden, hát baromira nem. És a legrosszabb az egészben, hogy ha már kezdene elhalványulni az egész a fejemben, akkor megijedek, hogy megint egyedül maradok (mert ez ráébresztett erre), és szándékosan visszahozom a fejembe, hogy aztán megint szenvedjek.

Borzalmas dolog ezt felnőttkorban átélni, bárcsak régen átestem volna ezen, mint a bárányhimlőn, lehet 100x jobban kezeltem volna akkor, és több lehetőségem lett volna túltenni magam.

"Félek nem fogok találni senkit és 25 évesen is itt fogok tartani"

Eskü ezen majdnem elsírtam magam 24 éves szingliként.

objektíven nézve a dolgokat valóban fiatal vagy még 21, de még 25 évesen is otthon. Az ország ahol élek, itt már 20-21 évesen családot alapítanak az emberek, és boldogok is. Valószínűleg ez a gazdasági helyzetre vetíthető ki, mert itt elég stabil a gazdaság, és senkinek nem kell külföldre mennie hogy egyáltalán átlagos életet éljen. Otthon meg ugye egyetem (már ha...) után az első lépés az hogy irány külföld, mert mindenki azt hiszi kolbászból van a kerítés, aztán rájön hogy ott sem olyan egyszerű, és mire egy stabil életet ki tud alakítani magának már bőven a 30 felett tendál. Szóval otthoni viszonylatban még valóban van időd, és ráérsz, itteni viszonylatban már ideje lenne a férjnek-gyereknek.

De amúgy az otthoni huszonévesek még olyan szinten kölykök fejben hogy nem is baj hogy nem adják családalapításra a fejüket :D Pedig emlékeztek mi volt a szüleink idejében... ilyen idős korra már ház, család, és 2 állás.