Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Lehet, hogy csak az egom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet, hogy csak az egom sérült, és azért nem tudok túllépni, mert elutasított?

Figyelt kérdés

Eddig azt hittem szerelem, mivel már egy éve nem bírom elengedni az említett lányt, akivel összesen 2 hetet voltunk együtt (azóta nem is beszéltünk kb semmit.)


De elgondolkoztam, hogy valójában én akkor annyira nem is voltam oda érte, inkább tetszett, hogy rajongott értem, meg nyilván ő maga is, de amikor mondta, hogy mègsem akar tőlem semmit, akkor különösebben nem voltam szomorú, meg addig is győzködtem magam, hogy összeillünk és jó lesz majd ez csak ki kell forrnia.

Mégis amióta mással van, nem bírom kiverni a fejemből, görcsbe rándul a gyomrom ha látom, és úgy érzem ő lett volna az “igazi.” Államdóan nyugtatom magam, hogy biztos érez még irántam valamit és nem lépett túl ilyen könnyen, és majd újra együtt leszünk és rájön hogy valóban összeillünk. Azóta elkezdtem az összes tulajdonságát felmagasztalni, vonzóbbnak lâtom stb



2022. nov. 14. 23:27
 1/9 anonim ***** válasza:
17%
Inkább igyál.
2022. nov. 14. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
78%
Te full álomvilágban élsz. Lehet ezt is csinálni, csak így elszalad melletted az élet. Fogalmad nincs róla, milyen az a csaj valójában, 2 hét alatt konkrétan alig tudsz meg valamit a másikról, ne viccelj már... Nem a lányhoz ragaszkodsz, hanem ahhoz a képhez ami a fejedben kialakult róla. A valóság pedig az, hogy dobott téged, nem érdekled, éli világát - neked is ezt kéne tenned.
2022. nov. 14. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Nyilván, meg azért, mert ez idő alatt nem lett más.
2022. nov. 15. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
30%
Neked valami pszichológiai problémád van. Kezeltesd hamar.
2022. nov. 15. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Volt páeon is lekezelt lenézett meg beszolt elhidegült

aztán amikor meglatott egy masik pasival, azota kúszna vissza meg könyörög

2022. nov. 15. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
*volt párom
2022. nov. 15. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
95%
Igen, inkább az egód szól belőled. Ha nem utasított volna el, valószínű már nem is gondolnál rá, mert látnád, hogy nem illetek össze. Így most van benned egy szorongás, amit össze lehet téveszteni a vonzalommal, mert emiatt sokat gondolsz rá. És akire sokat gondolsz, az agyad úgy értelmezi, mintha fontos lenne számodra. Próbáld meg kiverni a fejedből, foglalkozz inkább a tanulással, munkával, barátokkal, szerezz egy hobbit, amit élvezel. És ennyi idő után, kezdj el randizni, ismerkedni, nem baj, ha nem jössz össze azonnal valakivel, de add meg az esélyét.
2022. nov. 15. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Férfi kakaskodás. Addig szól a nagy érdeklődés, amíg ki nem ütöd a nyeregből a riválisodat. Onnan kezdve a lányt megint nem becsülnéd semmire. Tudom, mert átéltem. Neki nem kellettem soha, de amikor megpróbáltam túllépni, lerohant és totál szerelmesnek tűnt, aztán eldobott. Semmir nem akart tőlem, csak egotuningra kellettem, tetszett neki, hogy olyan szerelmes voltam, mint egy liba.
2022. nov. 15. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Szerintem lehet. Enis valami hasonlóban vagyok csak én egy sráccal. Az bánt ahogy bánt velem és azon nem vagyok túl.
2022. nov. 15. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!