Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » A barátom féltékeny egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom féltékeny egy barátomra, mert az régebben akart tőlem valamit. Követeli, hogy ne zárjam ki őt ebből a baráti kapcsolatból. Mit tehetnénk?

Figyelt kérdés

Mielőtt összejöttünk, találkozgattam a barátommal és ezzel a sráccal is, úgy, hogy mindkettőnek megmondtam, hogy friss szingli vagyok és nem akarok kapcsolatot, csak barátokat, jófej emberekkel ismerkedni, mert ebben a városban kevés barátom van. Megemlítettem nekik, hogy a másikkal is tartom a kapcsolatot, de tényleg elég keveset beszéltem a részletekről. Közben a mostani barátommal intimebbé vált a viszony, most szerelmesek vagyunk és jól működik a kapcsolatunk, azt leszámítva, hogy a másik sráccal még mindig találkozom, és ezt ő nehezen viseli. Róla ugyanis kiderült, amikor elmondtam neki, hogy összejöttem a barátommal, hogy ő is ezt szerette volna, csak nem mert lépni. Köztünk soha nem volt semmi, egy buliban történt hosszú és szoros ölelésen kívül.

A barátom a szememre hányja, hogy soha nem ajánlottam fel, hogy ő is jöhet a találkozókra, és hogy titkolózom erről a barátságról.

Szerinte az egyetlen megoldás, ha legközelebb magammal viszem (egyébként találkoztak már, máshol, tőlem függetlenül). De én úgy érzem, hogy ettől nem lenne kevésbé féltékeny és csak tök kellemetlen lenne mindenkinek az egész. Szerintem jogom van találkozni nyugalomban másokkal, és meg kellene bíznia bennem.

Vélemények?



2013. márc. 20. 18:14
 1/10 anonim ***** válasza:
végülis, vmiért őt választottad, nem? ezt nem emlitette még?
2013. márc. 20. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Egy csomószor mondtam neki, hogy őt akarom és őt szeretem, és a másiktól nem akarok semmit (ráadásul barátnője van!!), de nem hat rá túl sokáig.
2013. márc. 20. 18:18
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Mikor a férjemmel még csak együtt jártunk és komolyra fordult a kapcsolatunk, alap volt, hogy bemutatjuk egymást a barátoknak. Én soha nem is voltam ellene, hogy ha találkozok a barátaimmal, ő is eljöhessen velem. Talán csak olyan eset lett volna kivétel, ha az illető barátom valami olyan jellegű magánügyben kért volna tőlem tanácsot, amit nem akarja, hogy más is tudjon.

A barátoknak pedig el kellett fogadniuk, hogy mi egymáshoz tartozunk, tehát előfordulhat, hogy esetleg együtt nézünk be hozzájuk.

Szerintem érthető, ha a párod furcsállja, hogy soha nem mehet veled.

Azt írod, tök kellemetlen lenne az egész. Miért? Ha tényleg csak a barátod az a másik srác (még ha tetszettél is neki), akkor nem lehet ebben semmi kellemetlen, ha meg kellemetlen, akkor valami több van a levegőben, mint a barátság és így meg pláne érthető a barátod aggodalma.

2013. márc. 20. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
én meg sose viszem magammal a pasimat, ha a haveromhoz megyek.. normális h nem:D privát szféra.. tudod..:)
2013. márc. 20. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Sohasem viszem magammal a párom, hogyha ketten találkozunk a barátnőmmel. Ha csajos dolog, akkor sem. Ha baráti találkozás, összefutás, buli, akkor alap, hogy jön velem.


Mit tegyél? Döntsd el ki a fontosabb. Ha a párod, akkor minimalizáld a másik sráccal a dolgokat. Ha nem....

2013. márc. 25. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Most úgy vagyok vele,hogy egy közös buliba még magammal is vinném, de ha ketten találkozunk, akkor nem szívesen.
2013. márc. 27. 13:30
 7/10 anonim ***** válasza:
hat ez a normalis, h ha ketten talalkoztok, akkor nem viszed.. jo h mar nem.. :D nem kell h odapofatlankodjon:DDD
2013. márc. 27. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Nekem exem ilyen volt. Nem sírtam utána. Ez már beteges féltékenység, ne hagyd magad!
2013. ápr. 1. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
25%

El kell döntened mi a fontos a kapcsolatod, vagy a barátság?


Egyébként azt az energiát amit a barátodra pazarolsz, elvonod a párodtól... és lehet hogy ez érződik a kapcsolatodban.

2013. máj. 2. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Én is mindig ellenzem a féltékenységet az ellenkező nemű barátokra, de én is sértve érezném magam, ha a párom csak édes kettesben csinálna programokat egy baráttal, amikből nemcsak ki vagyok közösítve (pedig én is ugyanúgy tagja voltam a baráti körnek), de még a barátság részletei is olyan intimek, hogy nem tudhatok róluk. Ráadásul az esélyt sem adod meg egy teljesen ártatlan találkozásnak, és látatlanban biztos vagy benne, hogy mást fog tenni, mint amit mond.
2014. márc. 4. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!