Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Lehet értelme próbálkoznom a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet értelme próbálkoznom a volt páromnál? Hosszú sztori, leginkább lányok véleményére lennék kíváncsi.

Figyelt kérdés
2 évet voltunk együtt, 1 hónapja szakított velem a barátnőm. Nagyon szerettük egymást, de a zűrös családi körülményeink miatt sokszor vitáztunk. Nem tudtunk eleget foglalkozni a kapcsolatunkkal. Sajnos hazavittem a munkahelyi stresszt is. Egyik alkalommal kiborultam és olyat mondtam, amit örökké bánni fogok: azt jeleztem, hogy nem érzem magam már szerelmesnek. Később ezt megmagyaráztam neki, hogy nagyon szeretem, de valami többet szeretnék ennyi idő után. Ő rendkívül szerelmes volt belém, de ezen kijelentésem után egyre csak furcsábban viselkedett, míg egy utolsó vita után szakított. Pár napot hagytunk egymásnak, Ő kijelentette, hogy kiszeretett belőlem. 3 hét után felkerestem, összeszedetten, hogy őszintén tudjak Tőle bocsánatot kérni. Azt mondta, hogy csak akkor találkozzunk, ha elfogadom, hogy nem szeretne békülni. A beszélgetésünk nagyon jól alakult, elmondta, hogy nagyon örült, hogy felkerestem, megbeszéltük a hibáinkat a kapcsolatunkon belül. Mindketten kellemes érzésekkel váltunk el, úgy láttam rajta, hogy a csalódottsága enyhült és hogy ha nem is rögtön, de pár romantikus randevú után talán még van esélyünk egy újrakezdésre. Erre 1 hétre viszont feltöltött több képet egy közös fiú ismerősünkkel, akivel ezek előtt alig-alig találkoztunk. Hozzábújva, nála vacsorázva stb. Nagyon elkeseredtem, azt hittem többet ért a 2 évünk, minthogy 1 hónap után már másnál kössön ki... Kérdésem az lenne, hogy ezeken túl lenne-e még szerintetek annak értelme, hogy újra meghódítsam? Nagyon szeretem Őt, életem szerelme, de félek, hogy csak szánalmat keltenék benne. Félek, hogy Ő tényleg elhitte, hogy nem szeretem... 25/F

2013. nov. 26. 11:13
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
Már le is ....ta. Ne erőlködj!
2013. nov. 26. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
Amíg nincs kimondva, hogy a másik sráccal összejött, addig persze óvatosan próbálkozhatsz nála. Viszont én nem sok esélyt látok arra, hogy újrakezdjétek.
2013. nov. 26. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:

hmmm...hat nehez eset!Szerintem varj meg egy kicsit!Ha o is viszont szeretne nem *menekult* volna ahhoz a *barathoz*!Lehet neked o most mindennel tobbet jelent,de az is lehet hogy igy kellett lennie,mert valaki mas var rad,valaki masban megtalalod azt a pluszt ami benne hianyzott!

20L

2013. nov. 26. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
A vacsiból ágy lett, ezek után miért erőlködnél?
2013. nov. 26. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
Mennyi idő telt el a szakítás és aközött, hogy azt mondtad neki, már nem szereted? Ha viszonylag kevés, akkor lehet, még érez valamit irántad. A közös barátotok lehet, hogy csak "vigasztalja", de az is lehet, hogy egyszerűen ő már újrakezdené az életét valakivel. Ezt viszont csak akkor fogod megtudni, ha beszélsz vele erről, hogy alakul-e neki valami a másik sráccal. Ha beszélsz neki arról, hogy te szeretnél még egy esélyt, újra megpróbálni, mindenképp úgy tedd, hogy megkéred, gondolkodjon ezen, de azt is tedd hozzá, hogy ha ő már nem szeret és mással szeretne lenni, te azt is elfogadod és akkor te is megpróbálsz továbblépni.
2013. nov. 26. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 Nem mondod :D ***** válasza:
Felejtős. Legalább megtanulod, hogy csak olyan dolgokat mondj, amik igazak...Nekem is a képembe vágta a barátom, hogy nagyon szeret, de már nem szerelmes. Ki is dobtam....persze már 3 nap után jött sírva, hogy békülni akar, de kérdem én, ha már egyszer előállt azzal, hogy nem szerelmes, miért adjak rá esélyt, hogy mégegyszer megtegye? Félre ne érts, nagyon szeretem őt, de nem okozok tudatosan fájdalmat önmagamnak....Amúgy meg, azokat a képeket azért is feltehette, hogy lássa a reakciódat, hátha megijedsz, hogy elveszíted és megpróbálod visszaszerezni......
2013. nov. 26. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:

5., kb. 2 hét telt el. Így tettem, ahogy leírtad. Annyit mondott csak, hogy próbálkozik nála a srác. Mondtam, hogy nem akadályozhatom meg a boldogságát, de azt nem mondtam, hogy szeretném újrakezdeni, féltem.

6., egy életre megtanultam, tisztában vagyok azzal, hogy mekkorát hibáztam/veszítettem. Bármennyire fáj, hogy már nincs velem, nem merek lépni, de itt motoszkál bennem, hogy lehet ezért teszi ezt, hogy "bosszút álljon", amiért megbántottam. Megérdemlem, nincs kétség, de az is megfordult a fejemben, hogy jeleket próbál adni, hogy most lépjek, ha tényleg szeretem, ne csak szavakkal, tettekkel tegyek, vagy végleg másé...

2013. nov. 26. 11:48
 8/17 anonim ***** válasza:

Átérzem a lány helyzetét sajnos, semmi esélyed.

A jelekből ítélve már eltávolodott Tőled érzelmileg.

Drága lecke volt.. :/

2013. nov. 26. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 Nem mondod :D ***** válasza:
És mi lenne, ha elmondanád neki, hogy mit érzel és, hogy tévedtél? Szerintem van még esélyed, lépj, különben később azt fogod bánni, hogy nem merted elmondani neki....úgysincs mit veszítened, sőt sokat nyerhetsz....
2013. nov. 26. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:

8., már akkor vertem a fejem a falba, amikor kimondtam... előbb beszéltem, mint gondolkodtam, de ezt el is mondtam neki, hogy mennyire bánom

9., aznap, amikor szakítottunk, elmondtam neki, hogy szeretem és rettentően bánom. Akkor 2 nap múlva találkoztunk, mondta, hogy nem tud túl lenni ezen. Aztán a múltkori találkozónknál ismét elmondtam, de azt éreztem, hogy Ő még mindig nem hiszi el, hogy szeretem és ezért viselkedik így. Illetve talán azért, mert fél, hogy újra megbántanám.

2013. nov. 26. 12:15
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!