Amik nekünk természetesek, az másoknak ekkora nagy probléma?

Én egy 24 éves nő vagyok, az élettársam 25 éves. Lassan 3 éve vagyunk együtt, 1 éve összeköltöztünk. Nagyon ritkán kimegyünk a barátainkhoz és szóba kerülnek intimebb témák. Én és a barátom olyan családból származunk, akik nem titkolóznak a család előtt, tehát egy szál gatyában is szaladgáltunk egymás előtt a szüleinkkel meleg időben vagy a szüleink már egymás aranyerét is látták :D Na de mi így nőttünk fel és ez nekünk így természetes is volt. A barátom fenekén nőtt egy nagy dudor, amit ki kellett műteni és minden egyes nap én kötöztem. Aranyér témában sem vagyunk már "szüzek", egymás előtt pisilünk, ha úgy van. A szüleim előtt Ő egy szál boxerben szaladgál, ők is lengébben öltözködnek előtte is (tehát pl. bikini), én is így szoktam a szülei előtt és fordítva. Múltkor az apukájának a nemi szervéhez elég közel nőtt valami és nekem is megmutatta. Viszont nekem ez természetes dolog, mert ez családon belül van" és miért ne mutatnánk meg a problémát? Hátha tud valaki okosat mondani rá. A nagymamámnak olyan problémája volt, ami miatt műtötték a mellét. A heget ápoltuk, néha a barátom segített ebben, mert a nagyim magának nem nagyon merte kenni a csövek miatt, mi is félve nyúltunk hozzá, a barátom viszont ebben nagyon ügyes volt. És ezeket a dolgokat nagyon furcsállják a barátink. Ugyanis szerintük ezek annyira intim dolgok, hogy ezt már szinte nem is illik. És azt sem értik, hogyha elejétől kezdve ennyire nyitottak vagyunk egymással, akkor hogyhogy nem veszett még el a "varázs". Miért nem tartom visszataszítónak, ha az apósom megmutatja a péniszéhez közel lévő dudort? Nekem erre csak az a válaszom, hogy nem "férfiként" tekintek rá, hanem olyanra, akinek segítségre és tanácsra van szüksége. Ugyanígy nézi ezt a barátom is pl. mamám ügyében. Tényleg ekkor nagy probléma lenne ez a nyitottság családon belül? Igazából én világ életemben olyan voltam, hogy bárkinek bárhol problémája volt, én nem undorodtam vagy ilyesmi... Ha a másiknak nem volt probléma, én megpróbáltam segíteni. Viszont valahogy ahogy megemlítették, hogy elveszik a "varázs".... Valahogy ezen elgondolkoztam, hogy valóban jó-e ennyit megmutatni magunkból? Mindketten otthon vagyunk az egészségügyben is, így egyéb problémát is megosztunk egymással. Sőt, mindent megbeszélünk, mindent tudunk egymásról. Nincsenek egymás előtt titkaink. Nagyon-nagyon szeretjük egymást és úgy vettem észre, hogy a barátom kifejezetten örül, hogy megosztom vele a problémákat vagy akármit, örül, hogy mindent megosztok vele és mindent megbeszélünk. Ugyanígy vagyok én is. Viszont ez a beszélgetés kicsit elbizonytalanított. A barátom szerint ez butaság, családfüggő és minden pár magának dönti el, hogy mennyire enged betekintést a magánszférájába és hogy a párkapcsolat alapja a kommunikáció, ha valami nem tetszik, akkor el kell mondani és megbeszélni. Én meg is kérdeztem erről a barátomat, de ő egyenesen rossz néven is vette, hogy megkérdőjelezem, ez őt zavarná, hisz mindvégig a kezdetektől így voltunk egymással és valahogy épp emiatt a nyitottság miatt nem tudnánk mást magunk mellett elképzelni.

Ez tényleg ennyire rossz lenne?