Ha kettesben összezárunk hasonló korú embereket, azok 100%, hogy össze is fognak jönni? Akkor is ha kapcsolatban vannak, és először utálják egymást?

Több ellenkező nemű korombeli dolgozik velem együtt, napi 8,5 órát össze vagyunk zárva, néha együtt ebédelek némelyikkel, sőt, az egyikkel rendszeresen együtt dolgozunk, mert gyakorlatilag ugyanaz a munkakör, csak ő régebb óta van ott, és így nyilván nagyobb a tapasztalata, minden hülye kis kérdésemmel és bizonytalanságommal szerencsétlent zaklatom. Ott ülünk egész nap egymástól két asztalnyira, napi 5-10x legalább beszélünk, van, hogy kettesben megyünk egyik irodából a másikba. Még kedvelem is, mert jó fej, kedves, normális pasas. Aztán valahogy az elmúlt 7 hónapban, amióta ott dolgozom, csak nem sikerült egymásba gabalyodnunk. Sőt, a magánéletemben inkább csak előrébb haladtam, a párom megkérte a kezem, nagy erőkkel tervezzük a házvásárlást, lassanként majd a babaprojektet is megfontoljuk.

Annak valóban van pszichológiai alapja, hogy akivel össze vagy zárva és sokat találkoztok, azt jobban megkedveled (ismerősségi hatás a neve), de ez csak puszta szimpátiáról, a másik társaságának élvezetéről szól, szó sincs szerelemről és párkapcsolatról. Ahhoz ennél azért jelentősen több kell, és elég merész lenne azt állítani, hogy 100% a kapcsolat a szexuális irányultságunknak megfelelő, korunkbeli személyekkel való összezárás eredményeképp. Mert egyébként ha ez igaz lenne, amit mondasz, akkor majdhogynem mindegyik munkatárs egymással lenne, függetlenül a magánéletétől és párkapcsolati státuszától. És persze, nyilvánvalóan vannak ilyen történetek is, de azért nem az az általános, amikor a kétgyerekes, boldog házasságban élő anyuka/apuka dobbant, mert sokat volt együtt a kolleginával/kollegával.

Épp tegnap jutott eszembe egy eset: huszonéves koromban sok időt töltöttem egy sráccal, a szüleink régi barátok voltak és elkezdtek intenzíven összejárni, közben pedig mi, fiatalok is "össze voltunk zárva". A fiút kedvesnek találtam, de tudtam, hogy van barátnője, és egyébként sem volt az esetem. Nyomokban sem alakult ki köztünk "szikra". Jókat beszélgettünk, jól éreztük magunkat együtt, de nem vonzódtunk egymáshoz.

Aztán később, felnőttként bekerültem egy társaságba, ahol sokat voltunk együtt, eléggé megnyíltunk egymás előtt. Ebből a társaságból lett a párom, de nem azért, mert sok időt töltöttünk együtt, hanem mert ahogy megismertem, benne találtam meg a számomra értékes tulajdonságokat. Ebből a társaságból egy másik férfival sokkal többet voltam kettesben, ő mégis csak barát lett. Ahogy ugyanis megismertem, arra jöttem rá, hogy nem illünk egymáshoz.

El tudom képzelni, hogy kellő önismeret hiányában az ember összejön bármelyik ellenkező neművel, aki a közelében van... de ezek nem lesznek értékes kapcsolatok.

Az önmagukat ismerő ember a közelség során képes mérlegelni, hogy mennyire érezné jól magát az adott kapcsolatban, és ennek alapján választ társat.