Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Normális ez a viselkedés a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kingimingi kérdése:

Normális ez a viselkedés a barátomtól?

Figyelt kérdés
Kb. 1 hónapja vagyunk komolyabban együtt a barátommal. Első csók akkor történt, vagyis inkább szájra puszi, igazi nyelves csók még nem volt most sem, csak úgy szolidabban szoktunk csókolózni. Néha viszont kezd túlzásba esni,vagy csak én vagyok túl félénk? Ja, azt tudni kell, hogy ő 26 éves és már volt barátnője előttem, én 21 vagyok és még nem volt barátom, tehát szűz is vagyok (ő nem tudom, hogy az-e, ezt még nem mertem megkérdezni). Amikor kettesben vagyunk, szinte mindig mondja, hogy üljek már az ölébe, mármint a combjára ülni. Meg a fenekemet, combomat is simogatja néha, ezek még bele is férnek. Múltkor viszont már a dekoltázsomat kezdte el simogatni, meg ruhán keresztül a mellemet szerette volna, de én mondtam, hogy inkább ne.Pár napja is a strandon voltunk, és egyszer mikor a vízben voltunk, a kezével egyszer csak elkezdett középen benyúlni a melltartó alá. Szerintetek ez normális dolog tőle,mert azért olyan régóta még nem vagyunk, együtt vagy ennyi már kell? Velem van a baj,én vagyok túl félénk (valószínűleg azért, mert még nem volt barátom)?

2017. aug. 21. 17:23
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Igen, normális, hogy egy felnőtt ember testi vágyat érez a partnere iránt. Persze neked jogodban áll minden olyan érintést visszautasítani, ami számodra kellemetlen vagy korai. Meg kellene ezt beszélnetek.
2017. aug. 21. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
21%
Nem normalis. Csak at kellene csinalnia amit te is engedsz, ami neked is jo. Ha nem fekszel le vele idoben akkor meg majd megeroszakol?
2017. aug. 21. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
93%

Nincs baj egyikotokkel se. Neked ez gyors, neki viszont a te tempod lassu.


27 vagyok es 1-2 honap utan mar zavarna, ha nem lenne szex. Nade, hogy semmi ne legyen, meg a cicitapi is zavarja a lanyt, az tenyleg sok lenne.


Ismetlem, ez nem baj. Egyszeruen masok vagytok/vagyunk.

2017. aug. 21. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
86%

Egyet értek az előttem szólóval.


Az előző kapcsolatomban 2 hónap után jött el a szex(én még szűz voltam). Adta magát, teljesen természetesnek éreztem, hogy akkor történt meg. A mostaniban viszont kb a 4. hónap körül. Ő sem, én sem voltam már szűz akkor.


De amúgy szerintem ha a fickó a sorozatos tapi-visszautasítás után sem észlelte, hogy nem kell ennyire rohanni, akkor jó lenne beszélned vele. Ő tudja, hogy te még nem voltál senkivel?


Ha neked kicsit lassabb a tempód, akkor tudasd vele szóban is. A férfiak sokszor szemet hunynak az ilyen jelzések felett. Ha megérti, akkor belassít: fontos vagy számára. Ha nem, akkor meg nem kár érte.

N

2017. aug. 21. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem te nem vagy szerelmes. 1 hónapja együtt vagytok, de még egy rendes csók se volt és nem esik jól az érintése. Ha szerelmes lennél, vágynál az érintésére. És késztetést éreznél, hogy Te is megérintsd őt.
2017. aug. 21. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
82%

az a része, hogy nyilvános helyen fogdos, az szerintem közönséges, nem mindenkinek normális

viszont nem szexelni egy kapcsolatban abszolút nem normális

2017. aug. 21. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

szexuális vonzalomnak nevezik. Bizony, ha fiúkat kedveled, akkor ők (mi) kimutatjuk. Azért a barátnőm dekoltázsát nem csak símogatnám:D


Amúgy ahhoz képest még kulturáltan nyomja.

2017. aug. 23. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%
Kommunikáció! Beszéljetek nyiltan a szexről, nincs ezen mit szégyellni. Nálunk nőknél általában, főleg ha még nem volt párod, a vágyat fel kell kelteni, nem csak úgy jön.
2017. aug. 23. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%

Sosem tudtam,tudok belebotlani ilyen lányba mint te, vagy a 4 es (???) válaszoló!

Ezért le szoktak pontozni de vállalom a véleményem. Úgy érzem kinőttem már azt hogy mindig mindenkivel lefeküdjek 5 perc után. Utálom amikor egy nőnek csak a vágyai kielégítésére kellek, ha még jó is a szex vele akkor is unalmas csak azt csinálni mindig. Nekem barátnőm legyen egyik legjobb barátom is, tudjunk közös programokat csinálni....

Különben mind a 2töknek igaza van, nem illetek össze annyi itt a gond.

Gondolom nem nagy titok,hogy a legtöbb lány 15 évesen már nem szűz, 18éves korára pedig már 5 különböző pasival volt. Itteni válaszok alapján. (Kérdés : lányok mikor vesztettétek el és hány partneretek volt).

Tehát a barátod úgy szocializálódott és emelett ösztönösen is olyan hogy a testi élvezeteknek él. Te meg a lelkieknek.

2017. aug. 30. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Felpontoztalak, veled vagyok.


Mar en sem erzem azt, hogy felhasznaljanak. Pasi vagyok, szeretek tapizni meg minden,.de baratnovel csak.


Csak.azert, mert kanos vagyok, nem akarok minden jott menttel kikezdeni...van kezem

2017. aug. 30. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!