Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szeretem, elmondjam neki?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretem, elmondjam neki?

Figyelt kérdés

Van egy lány, együtt dolgozunk. Mikor munkatársak lettünk, nagyon jóba lettünk azonnal. Folyton beszélgettünk, munkahelyen, messengeren, non-stop. Mindent elmesélt magáról, én is. Aztán áttértünk a szex témára, kiveséztük, majd pár alkalommal éjszakánkét messengeren izgattuk egymás fantáziáját. Voltak tapizások. Eleinte úgy nézett rám mintha ő is többet érezne, úgy is viselkedett. Aztán ez az egész megváltozott, utánna csak hétköznapi dolgokról beszéltünk, egyre kevesebbet írtunk egymàsnak munka után. Volt egy elég rossz időszak, amikor majdnem a barátságunk is ráment, de azt helyrehoztam, és megint jóba vagyunk. Segítünk egymásnak mindenben, vagyis én sokkal többet, mint ő, de ő is. Én szerelmes vagyok belé, és elég nehéz titkolni nap mint nap. Mikor kicsit rosszba voltunk, akkor beszéltünk olyan dolgokról, hogy én nem jövök be neki, legalábbis ezt mondta. Viszont mégis ha nem találkozunk pár napig, akkor mondja hogy hiányzom.


Szerintetek mi ez? Mondjam el hogy szeretem, és lesz ami lesz, esetleg tönkremehet a barátság is, ha megtudja és ő máshogy gondolja?


Aki volt ilyem helyzetben, kérem írja meg a tapasztalatait, véleményét. Fiúk-lányok is írjanak, mert mindkét nem válasza segítő lehet.


Előre is köszönöm! :)


2017. nov. 21. 14:22
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Én elmondanám neki, amivel persze a barátság jövőjét kockáztatnám, de beleőrülnék ebbe az állapotba. Szóval ha a helyedben lennék kitálalnék neki.
2017. nov. 21. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
76%

Szépen belemásztál a barátságzónájába...

Mivel szereted, szerelmes vagy belé, így semmi jót nem teszel magadnak azzal, ha azzal áltatod magad, hogy ha barátok maradtok akkor minden rendben lesz és nem veszíted el. Csakhogy a saját szívedet facsarod ki, főleg majd akkor ha valaki lepattintja a kezedről. Állj elé, légy tökös, és mondd el hogy mit érzel iránta, és hogy nyilvánvalóan szeretnél többet. Ha kölcsönös akkor minden rendben, viszont ha nem, akkor az azért lehet mert nyilvánvalóan nem jössz be neki, vagy csak azzal cseszted el, hogy barátként kezelted, ugyanis tudjuk hogy igazi mély barátság nő és férfi között nem létezik.

2017. nov. 21. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Szerintem is meg kell neki mondanod.

Utánna tisztábban látsz és tekintélyed is lesz.

Ha elutasít utánna is még lehettek barátok de már elég mélyen önalázó állapot tud lenni.

Még opció lehet hogy te tünsz el.. és leszel más vele semleges távolaságtartó csak ő ír te így semlegesen válaszolgatsz és akkor lehet elkezd kihívásként tekinteni rád talán tudsz vonzalmat píteni mert nem lihegsz folyton a nyakában talán piszkálhatja majd a fantáziáját hogy nézd csak mi lett ezzel a bélával miért lett ilyen furcsa és miért nem ír miért távolságtartó.. de ne add fel hamar légy kitartó mert ha hamar visszaesel és kiteríted a lapokat ott leszel ahol a part szakad.

Ha magától elkezdi érezni a hiányodat és azt hogy nem írsz neki stb akkor lehet elkezd értékelni és kivánni.

Sokszor a vonzalom és a szerelem nem a külső fizikumon múlik. De ha úgy érzed hogy olyan vagy aki nem kellene neki lehetőségeidhez mérten váltotathatsz megjelenési stílust, illetve fizikumodon alkatodon csiszolhatsz.

30F

2017. nov. 21. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat! Kedvesek vagytok 😊


Igazából félek tőle, hogyha elmondom, és ő semmit nem érez, akk a barátságunknak is vége. Az nagyon rossz lenne, mert nagyon jól érzem magam vele, ő is velem, de mégse érzem azt, ami az elején volt, hogy mintha ő is azt érezné amit én. Fizikumommal sztem nincs semmi baj, 193/96 kg vagyok, erős fizikumú, sportos. Ha ez segít, ő 32 éves, én 29.

2017. nov. 21. 19:41
 5/8 anonim ***** válasza:
Csak bíztatni tudlak!!!
2017. nov. 21. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Akkor csak simán próbáld meg elcsábítani.


Vannak erre nagyon jó könyvek


pédául


Zsedényu Csaba: Kulcs a nőkhöz


Csernus Imre : A férfi.


Az az igazság hogy ritkán működik ez a fajta dolog és talán illúzió vonzalom romboló is- hogy hé figyu tetszel nem járunk ha kedvesen romantikusan adjuk elő ha nem.


Az érzelmekről nem szerencsés beszélni a kapcsolat elején mert megölheti a vonzalmat az érzelmet vonzalom építésre kell fordítani, de mindzt úgy hogy közben önmagad maradj és őszinte.


Mire gondolok?


Imponálás játékosság sztorizás indirekt érintés csikis játék jó értelembe vett kiszámíthatatlanság, lassú kiegyensújozott titokzatos beszéd alkalomhoz illően


[link]


Meríthetsz ötleteket nagy irodalom van önfejlesztés mindig jól jön.

2017. nov. 21. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Figyelj sztem ne add fel ha nem jössz be neki akkor sincs gàz mert ha beléd szeret akkor sztem a külsőddel megfogbaràtkozni és helyesnek làt majd .:)
2017. nov. 22. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

Tegnap este elmondtam neki, és finoman szólva közölte, hogy nem lehet semmi több. Elég szarul esett. Ma reggel kerültem, nem akartam odamenni hozzá, aztán délelőtt odajott, rám nézett úgy, mint régebben, és lekapott. Csókolóztunk, aztán mosolygott egyet, majd elment. Utánna mentem, kérdeztem, hogy ez mi volt, és azt mondta hogy nem tudja. Magamhoz húztam és megcsókoltam, elég heves csókolózás volt, azóta többször csókolóztunk, és teljesen más lett, mint előtte volt... remélem jól fog alakulni minden


Köszönöm szépen a bíztatást! Nagyon kedvesek voltatok, hogy bíztattatok! :)

2017. nov. 23. 19:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!