Voltál már így?

Nem. Én inkább elmondtam, hátha félreértem őt. Nem így volt, tényleg nem érzett irántam semmit, csak kedvelt barátilag. De így könnyebben tudtam elszakadni tőle, szóval ezért volt nekem ez mindenképp hasznos ebben a kínzóvá váló helyzetben. Sajnos örökre meg kellett szakítani az ismertséget. Ő viszont kb a személye elleni támadásnak érezte azt, hogy én letiltom őt mindenhonnan. Nem tudta elfogadni, hogy én szerelmes vagyok, és úgy kötődöm hozzá. Azt hitte butaságot beszélek, félreértem magam, és lehetünk barátok. Hiába mondtam, hogy nem. De ez már nem érdekelt... vagyis DE, csak mivel veszteség ért, meg kellett szakítanom a kapcsolatot vele, meg kellett gyászolnom őt, ezért nem gondolhattam rá. El kellett terelnem a figyelmemet, és továbblépni.

Viszonzatlan szerelem nagyon tud fájni. Az ember tele van ilyen irányú szükségletekkel. Folyamatosan keresi a biztonságot, intimitást, szenvedélyt, bensőséges kapcsolatokat, társat... és aztán már el is kezd az ember kötődni, jön a kémia és a hormonok. Az életed részévé válik Ő. Csak a másik fél meg egyáltalán nem él meg ilyet, és minden hosszabb távú terved egyszercsak a kukába megy, összeomlassz, és a romokból kell mindent újraépíteni.

Hatalmas érzelmi veszteség, csalódás, energiapazarlás, és rengeteg elvesztegetett idő.

Soha többet nem hagyom, hogy eddig fajuljanak a dolgok. Mostani párommal már első találkozón összejöttünk (neten sokat beszéltünk előtte). Ha bármilyen körülmények közt hasonló helyzetbe kerülnék, pl munkahelyen egy új vonzalom kezd kialakulni bennem, akkor inkább otthagyom az egészet a francba, de én többet ezt a szenvedést nem élem át, az biztos! 😃 Minél hamarabb vége, annál jobb. 😃

És a szerelem úgyis csak elfedi a hibákat. Szerelem nélkül mutatkozik meg igazán, hogy milyen egy jól együttműködő kapcsolat.