Van értelme még folytatni?

Sziasztok!

3 éve ismerem a barátom, ebből 2,5 éve alkotunk egy párt. Már a kapcsolat elején is távkapcsolatban voltunk, így volt időm megszokni, hogy csak hétvégén találkozunk. Én akkor még középiskolás voltam, azóta én is egyetemre járok (5 év van köztünk) és mind a lakhelyünk mind az egyetemünk elég messze van egymástól, így nem megoldható gyakrabb találkozás, de nem is ez adja a főbb problémát. Noha én nagyon szeretem a barátom mint embert, nemrégiben volt egy nehezebb időszakunk amikor nem volt egymásra időnk szinte egyáltalán 2-3 hónapig. és ez nagyon megviselt lelkileg. Bár minden nap beszéltünk Facebookon vagy Skypeon, nem szólt másról a beszélgetés, csak a tanulásról. (barátom most államvizsgázott) Olyan szinten, hogy az se került szóba, kinek milyen napja volt, és úgy éreztem egyre távolabb van tőlem. Nem is hasonlított arra a férfire akibe beleszerettem. Emellett voltak olyan dolgai amik szintén zavartak, például nem volt olyan udvarias mint ami szerintem elvárható egy kapcsolatban, és mondott pár olyan dolgot is amivel nagyon megbántott, de ezeket nem szeretném részletezni. Leültem megbeszéltem ezt vele egy hónapja kb, ahogy végzett az államvizsgával, azért ekkor, mert nem akartam neki olyan dolgokat mondani esetleg amivel rosszabb lehet az eredménye ha közben ezen kattog. Mondta, hogy igyekezni fog ezeket változtatni, és látom is az igyekezetet, mindig keres, tényleg jobban áll most ehhez. De úgy érzem teljesen kiszerettem belőle. Kedvelem mint embert, de nem tudok úgy gondolni már rá mint a szerelmemre. És szívem szerint szakítanék, mert leterhel ez, hogy ő azt hiszi, hogy nincs semmi baj a kapcsolatunkban, én pedig tudom, hogy nem így van, emiatt egyre nehezebben vagyok vele. Azonban nem szeretném azt, hogy teljesen eltűnjön az életemből, hiszen sokat jelent ő az első barátom, és nem akarom, hogy egycsapásra megszűnjön részese lenni az életemnek. Illetve ennyi idő alatt én is a tagja lettem az ő baráti társaságának, és nagyon jó kapcsolatot ápolok a barátaival/barátainkkal, nyilván ha szakítanák nagyon leredukálódnának a közös programok, és az is nagyon hiányozna. Így most be kell látnom magamnak is, hogy azért vagyok még vele, mert így kényelmesebb. Nem akarom magam padlóra küldeni egy szakítással, meg őt sem. És amúgy jól elvagyunk, egy veszekedés nem nagyon volt köztünk soha, és ha vele vagyok élvezem a társaságát, a szex sem rossz köztünk, csak egyáltalán nem érzem szerelmesnek magam.. És nyilván ez így nem fair vele szemben, de nem tudom mit tegyek. Ehhez még hozzátartozik az, hogy amikor jóformán egyáltalán nem beszéltünk/találkoztunk, akkor sokat beszéltem erről egy nagyon jó fiú barátomnak, aki mindig meghallgatott és segítőkész volt bármiről is legyen szó. Tudom a szóban forgó barátomról, hogy kedvel engem, és ha nem lenne kapcsolatom akkor ő szeretne velem lenni, ezt így kerek perec megmondta, de nyilván tiszteletben tartja, hogy nem vagyok elérhető perpillanat. Azonban ezidő alatt, hogy vele többet és bensőségesebbet beszélgettem mint a saját barátommal, elkezdtem iránta érezni valamit, amit nagyon igyekeztem elnyomni, de sokáig úgy éreztem két tűz közt vagyok. Mert sajnos vagy sem, a párommal sok dologban nagyon különbözünk, és emiatt valahol tudom, hogy nem lesz egy örök életű ez a kapcsolat, mert túl sok különbség van köztünk, de nem szeretném még elveszíteni, azonban ez a szerelmi háromszög is csak szenvedés mindenkinek..